Mi vár a magyar válogatottra a vb középdöntőjében?

Ha kíváncsi vagy az eddigi meccsek összefoglalójára, akkor olvasd el korábbi cikkünket is!

 

A csoportkör esélyeinek megfelelően 2. helyen jutottunk tovább az első szakaszból, de kevesebb ponttal, mint amivel számolhattunk az egyiptomi döntetlennek köszönhetően. A céljaink (jövő tavaszi olimpiai kvalifikációs torna) eléréséhez minimum a csoport 4. hely megszerzése a kötelező, hogy a végén játszhassunk a 7. pozícióért.


Tabella a csoportkör után:

1.

Dánia

4

2.

Svédország

4

3.

Norvégia

2

4.

Magyarország

1

5.

Egyiptom

1

6.

Tunézia

0


Első mérkőzésünket a dánok ellen játsszuk szombaton, 20:30-as kezdettel. A két csapat mérlegét vizsgálva, ellenfelünk nyert több meccset, de legutóbb, a 2017-es világbajnokság nyolcaddöntőjében sikerült felülkerekednünk rajtuk. 

 

A felkészülésben is segítette egymást a két csapat: a torna előtt 2 barátságos mérkőzést is játszottak egymás ellen, Dániában. Az első összecsapás 33-19-es dán sikert hozott, ahol sem támadásban, sem védekezésben nem találta az összhangot a magyar csapat.2 nap pihenést, elemzést és gyakorlást követően ismételten vendégként léphettünk pályára. Ekkor már fel tudtuk venni a harcot a dánok ellen. A szövetség edzői megtalálták azokat a pontokat mind védekezésben, mind támadásban, melyeket kijavítva nyolccal kevesebb kapott, és kilenccel több lőtt góllal megszorongatták a dán csapatot a magyarok.

 

Az eddig még veretlen ellenfelünket tehát meg lehet szorongatni, de ahhoz minimum úgy kell játszania válogatottunknak, mint a svédek ellen. Ezen a meccsen közel sem a győzelem az elvárható. Hiányzóink nélkül nagyon küzdelmes, és a végletekig kiélezett mérkőzést várunk.Pihenőnap nélkül, vasárnap, szintén 20:30-as kezdettel az ellen a Tunézia ellen léphetünk pályára, akik a „C” csoport meglepetéseként, Chilét legyőzve jutottak tovább. Legutóbb 2012-ben találkozott a két csapat, ekkor 4 gólos magyar sikert hozott a találkozó. Ellenük szinte kötelező a 2 pont megszerzése, hogy életben tarthassuk esélyeinket, és kijussunk az olimpiai kvalifikációs tornára.Utolsó középdöntős mérkőzésünket Norvégia ellen játssza válogatottunk. A csoportkörök során magabiztos győzelmeket arattak, Dánia ellen viszont simán kikaptak. Ellenük sem a győzelem az elvárt cél, de reménykedhetünk, egy, a végéig szoros mérkőzést hozó párharcban, melyből remélhetőleg a magyarok jönnek ki jobban.A magyar válogatott képes arra, hogy meglepetéssel szolgáljon szurkolói számára. Ha a dán vagy a norvég csapat ellen tudnak húzni egy váratlan lépést, melyre nem tud reagálni ellenfelük, akár a 3. hely is megkaparintható.

 

A középdöntős csoport alapján elvárás a 4. hely megszerzése, ebben az egyiptomi csapat lehet a legnagyobb ellenfelünk, akik Tunézia ellen, szoros csatában gyűjthetnek 2 pontot, így akár pontegyenlőséget is kialakítva.

 

Ebben az esetben a gólkülönbséget kell figyelni, ha ez is egyezik, a lőtt gólok száma lesz a döntő.

 

A válogatott sérültjei (Jamali, Balogh, Bánhidi) nélkül nehezek lehetnek a hátralévő csaták. Jó hír számunkra, hogy Bánhidi még ott van a csapattal, és még Balogh is visszatérhet.

 

Mérkőzések pontos időpontjai:

2019.01.19. 20:30 Dánia – Magyarország

2019.01.20. 20:30 Magyarország – Tunézia

2019.01.23. 18:00 Norvégia – Magyarország

 

Mindenkinek jó szurkolást kívánunk a további meccsekhez, a középdöntő összefoglalójával 24-én jelentkezünk!


Képek forrása: nemzetisport.hu; sport365.hu; 24.hu; utanpotlassport.hu. 


További híreink
Férfi Bajnokok ligája: nyolcaddöntők
április 02.
3 perces olvasmány

Ahogy azt már megszokhattátok, ismételten jelentkezünk a világ kézilabda eseményeinek magyar vonatkozású mérkőzéseivel.
A legjobb forró csokik Budapesten + recept!
november 27.
4 perces olvasmány

Most, hogy beköszöntött a hideg, talán még jobban vágyunk rá, hogy beüljünk valahová megmelegedni. Mi is lenne jobb egy forró csokinál?
November hónap dolgozója: Kakuk Nikolett
december 11.
1 perces olvasmány

A november hónap dolgozója Kakuk Nikolett lett, aki főként hétvégenként, illetve alkalmi munkákat végez.
Mobil Depó
Értesülj az elsők között az új munkákról, kövesd a
Mobil-Depót a Facebookon is!
A weboldal sütiket használ
A weboldal használatához cookie-k töltődnek le Weboldalunk cookie-kat használ. Ha ezen az oldalon jár, az azt jelenti, hogy fogadta a cookie-kat, és az élmény részesévé kíván válni. Reméljük, nincs ellenvetése.
Olvassa el a cookie-kkal kapcsolatos szabályzatunkat!