Végreee péééntek!

Nálad lesz a hétvégi party, és nem tudod, hogy mivel dobd fel a bulit?

 

Mi segítünk neked megtalálni a megfelelő játékokat, amivel szórakoztató lesz az este, illetve összegyűjtöttünk nektek pár könnyen elkészíthető harapnivalót is.Játékok


Én még sosem…

Mindenki vegye maga elé az italát, és kezdjen az, aki a legbevállalósabb. A teendő csak annyi, hogy az „Én még sosem…” mondatot befejezd egy olyan dologgal, amit eddig még nem csináltál. Viszont, aki már igen, annak innia kell.

 

Így jobban megismerhetitek egymást, és olyan dolgokra is fény derülhet, melyeket eddig nem is gondoltatok a másikról. Erre a játékra már vannak különböző alkalmazások is, ha kifogynátok az ötletekből.Ki vagyok én?

Ehhez a játékhoz nincs szükségetek másra, mint adag post-it-re és pár tollra. Válasszatok egy témakört (pl.: mesehősök, szuperhősök, stb.) és mindenki írjon fel egyet, de úgy, hogy ezt a mellette ülő ne lássa, majd ezt ragassza fel a mellette ülő fejéreA cél, hogy kitaláljátok, kik is vagytok. Erre eldöntendő kérdések feltevésével kell rájönni.

 

Addig kérdezhetsz magadról, amíg a válasz igen, amint elhangzik a nem, a következő ember kezd el magáról kérdezgetni. Az nyer, aki leghamarabb rájön arra, hogy mi áll a fejére ragasztott cetlin.Activity saját szavakkal

Alakítsatok ki két csoportot és írjatok 10-10 szót/mondatot/kifejezést papírlapokra, majd hajtsátok őket össze. A feladat, hogy a másik csapat egyik embere elmutogassa a saját embereinek az általatok írt szavak egyikét. Itt lehet írni olyan kifejezéseket, amiket ti sokat használtok a társaságban, vagy belső poénon alapul, de azért tudja mindenki, hogy miről is van szó.

 

Összességében hatalmas nevetés lesz a végeredmény.Party falatok 


Házi készítésű chips

Miközben már melegíted az olajat, pucold meg a krumplit, majd uborkaszeletelővel vágd vékony szeletekre és mehet is az olajba. A végén vedd ki és fűszerezd. A barátaid pillanatok alatt el fogják kapkodni!Mini melegszendvics

Vágd fel karikákra a kiflit, majd a tetejére rakj melegszendvics krémet, vagy különböző ízesítésű vajkrémet és sajtot, aztán mehet is a sütőbe. Meg fogjátok nyalni az összes ujjatokat utána!

Pizzás tekercs

A boltban már többféle leveles tésztát is lehet kapni, emelj le egyet a polcról, illetve pizza krémet, sajtot, konzerv kukoricát. Terítsd ki a leveles tésztát, kend meg pizza krémmel, majd szórj rá a kukoricát és a sajtot. Tekerd fel és vágd egységes darabokra, kend meg tojássárgájával, majd ezeket is szórd meg sajttal (van, amiből sosem elég) és mehet is a sütőbe. Ez olyan sikert fog aratni, hogy még kihűlni sem lesz ideje!

Jó szórakozást kívánunk mindenkinek a hétvégére! J

 

Képek forrása: pixabay.com, freepik.com

További híreink
Te már felkészültél az idei HVG állásbörzére?
február 20.
2 perces olvasmány

Fontosnak tartod, hogy már diákként is építsd a jövődet, olyan munkát keresel, ami szakmába vág?
Követésre érdemes YouTube-csatornák, amikből még tanulni is lehet
október 10.
5 perces olvasmány

A YouTube általában a szórakozással, kikapcsolódással, unaloműzéssel kapcsolódik össze a fejünkben, de lehet tanulásra, információ gyűjtésre is használni.
Így győzd le a tavaszi fáradtságot
március 06.
4 perces olvasmány

Lassan már tényleg itt a tavasz. A nappalok hosszabbak lesznek, a téli bundát felváltják a kiskabátok, a havas tájakat az ébredő természet…
Mobil Depó
Értesülj az elsők között az új munkákról, kövesd a
Mobil-Depót a Facebookon is!