Irány a pinceszínház!

A szellemi rekreáció, azaz a testi-lelki-szellemi-pszichés jóllét megteremtése érdekében eltöltött szabadidő egyik formája a színházba járás. Kikapcsol, feltölt, gondolkodásra késztet, nevel és nevettet, fejleszt érzelmileg és értelmileg egyaránt – és még sorolhatnánk a jótékony hatásait. Napjainkban már nem csak a nagyobb tömegeket is befogadni képes, nagy színpados színházak adnak teret a kulturálódni vágyóknak, hanem kisebb, ún. stúdiószínházak is. Nézzük, miben különbözik a pinceszínház a nagyokhoz képest!Méretbeli különbségek

Maga a színpad és a nézőtér mérete is korlátozza a nagyobb tömegjeleneteket igénylő darabok színre vitelét. Bár sok mindent tudnak játszani, másként kell megkomponálniuk, ami nagyobb változatosságra is lehetőséget ad. Felfér ugyan 15 ember a színpadra, de a darabnak más lesz a hangulata, sőt technikailag is más megoldásokat igényel.Anyagi-pénzügyi keret

Kisebb költségvetésből működnek, kevesebbet tudnak költeni díszletre, ruhára, gázsira, így az állandó színészállomány is mindössze 5-6 fő, a háttérmunkásokon fixek ugyan, de a többiek vendégelőadók, vendégrendezők.

Mivel egyszerre kis létszámú nézőközönséget tudnak befogadni, elengedhetetlen számukra a folyamatos megújulás, hogy minél többen visszatérjenek időről-időre, illetve az, hogy a közönséget megszólítva egyfajta kulturális, színházba járó közösséget építsenek ki.Darabok választása

A darabok választásánál a társadalom aktuális hangulatára könnyebben tudnak reagálni, mint mondjuk a Nemzeti Színház, így sokszor naprakészebbek a produkcióikat illetően.

Általában befogadó színházként is működnek, teret adva olyan társulatoknak és fellépőknek, akik nem tudnának hol működni, így változatos programot tudnak nyújtani a színjátszás terén.

Miért érdemes tehát pinceszínházba menni?

Összegezve, ha inkább elkerülnéd a tömegeket, keresed az igényes kikapcsolódási formákat, érdekel az ember és a társadalom aktuális helyzete, lelkülete, akkor mindenképpen jó választás a pinceszínház. Országszerte számtalan városban találhatsz efféle kulturális gyöngyszemeket, kutasd fel a hozzád legközelebbit!Ha szeretnéd megkeresni a színházjegyre valót, akkor találd meg a számodra megfelelő munkát nálunk!

Képek forrása: pixabay.com

További híreink
Hogyan csökkentsük a stresszt az életünkben?
május 12.
3 perces olvasmány

Amikor a legkisebb dologtól is azt érezhetjük, hogy betelt a pohár...
Munkahelyi beilleszkedés? Nem probléma!
március 31.
2 perces olvasmány

Holnap lesz az első napod az új gyakornoki helyeden, és aggódsz miatta? Nem tudod, hogyan viselkedj? Mivel az első benyomás nagyon sokat számít, fontos, hogy hogyan kezdesz az új munkahelyen.
Diákmunka a vírus alatt is
május 03.
4 perces olvasmány

A vírus még jelen van ugyan, de az élet megy tovább, nekünk pedig lassan meg kell tanulnunk alkalmazkodni az új helyzethez és kihasználni a home office adta lehetőségeket.
Mobil Depó
Értesülj az elsők között az új munkákról, kövesd a
Mobil-Depót a Facebookon is!