Foci: Bajnokok Ligája elődöntő

A legjobb négy párharca megkezdődött már április végén, és a héten eldőlt, hogy kik vesznek részt a június 1-ei, madridi döntőben. Aki nem látta a mérkőzéseket most gyorsan felzárkózhat, hiszen összefoglaltuk a meccseket!

 

Bacelona-Liverpool:

 

Az első mérkőzést a katalán csapat játszhatta hazai pályán. A Pool nagy nyomást helyezett ellenfelükre, és a mérkőzés elején irányították is a játékot. Sorra jöttek a támadások, és a lehetőségek, de nem jártak sikerrel. A 24. percben viszont, Keita sérülését követően teret kapott a Barca is, melyet Alaba tökéletes beadásával Suarez gyorsan ki is használt. Az első játékrészben 1:0-s eredménnyel mehettek pihenni.

 

A második játékrészben felerősödött az angol fölény, és védekezésre kényszerítették a hazaiakat. Eredményét viszont ebben a félidőben sem láthattuk. Sőt, a 75. percben egy letámadást követően Messi elé pattant a labda, és az üres kapuba passzolt.7 percre rá szabadrúgáshoz jutott a hazai csapat. A labda mögé újra Messi ált, és 24 méterről a bal felsőbe csavarta a labdát, így kialakítva a végeredményt. A 3:0-s győzelemmel magabiztosan mehettek az Anfield Stadionba.A visszavágón folytatódott, ami az első mérkőzésen: tehát a hazai pályán játszó angolok domináltak. A 7. percig kellett várnunk, az első gólig, amikor a Barca védelmi hibáját használta ki a Pool.

 

A második játékrész sokkal izgalmasabban alakult: az 54. és az 56. percben is eredményes volt Wijnaldum, előbb egy jobbról, majd balról érkező labdát is a kapuba juttatott. Ezzel a góllal összesítésben egyenlítettek. A Barcelona próbálta átvenni az irányítást, de nem sikerült a kapu előterébe jutniuk. A 79. percben megint a hazaiak jutottak szöglethez, amit Alexander-Arnold cselesen rúgott be középre melyet Origi értékesített is így kialakítva a 4:0-ás végeredményt, és bejutatta csapatát a júniusi döntőbe.

Tottenham-Ajax:

 

A páros első mérkőzése egy rendkívül kiegyenlített csatát hozott kisebb Ajax dominanciával. Az elejét nagyon megnyomták a vendégek melynek meg is lett az eredménye, a 15. percben van de Beek talált a kapuba.

 

A pihenő után sem változott jelentősen a játék képe, és a kapuba sem talált be egyik oldal sem. Így az Ajax várhatta kedvezőbb helyzetben a hazai mérkőzését. A londoni együttesnek pedig minimum 1 gólos győzelemre volt szüksége, melyet idegenben kellett megszereznie, ezért nagyon pörgős csatát vártunk a második mérkőzéstől.A második mérkőzés elején viszont nem az történt, amire számítottunk. Keményen küzdött a hazai csapat, és az 5. percben egy szögletet követően meg is szerezték első góljukat. A játék képe ezután nem változott, és a 35. percben egy gyors támadást követően, Ziyech jutatta a kapuba a labdát.

 

A párharc utolsó játékrészében már a Tottenham dominált, mindent megtettek annak érdekében, hogy angol, házi döntő jöjjön létre Madridban. A nyomás meghozta a gyümölcsét, előbb az 55. majd az 59. percben is kihasználta Lucas a hazai védelem bénázását.

 

Az játékvezető 5 perces hosszabbítást adott, így a hazaiaknak ennyit kellett kibírnia ahhoz, hogy 23 év után újra BL döntőt játszhasson, de a Hotspur nem adta fel. 5 másodperccel a vége előtt indítottak még egy utolsó támadást, amit még végig engedett a bíró, és a végén megrezzent a háló. A holland csapat a földre rogyott, tudták, hogy innen már nincs visszaút.Így alakult ki az angol házi döntő (Tottenham-Liverpool), melyet június 1-én játszanak este 9 órai kezdettel, Madridban.

 

A mai napon még egy angol házi döntőre várunk közben, a 2. számú európai kupában. Európa Liga 2. kör:


21:00 Chelsea-Frankfurt (Az első forduló eredménye: 1-3)

21:00 Valencia-Arsenal (Az első forduló eredménye: 1-3)

 

Jó szurkolást minden focirajongónak!

Képek forrása: worldtickets.hu; ichef.bbci.co.uk; hatharom.com; ocdn.eu; img.rasset.ie

További híreink
Filmajánló: Marvel Kapitány
március 18.
2 perces olvasmány

Carol Danversből hogyan lett egy emlékeit vesztett túlélő, majd igazi hős.
Tavaszi kirándulás: látogass botanikus kerteket!
március 13.
4 perces olvasmány

Ahogy meghalljuk azt a szót, hogy botakinus kert, rögtön beugrik a Füvészkert, ami pedig A Pál utcai fiúk regény gondolatát vonzza magával.
Budapest hónap dolgozói
szeptember 20.
1 perces olvasmány

Augusztus hónap dolgozója címet két szorgalmas fiatal: Judák Anikó és Bai Szilárd érdemelték ki. Olvassátok a velük készült interjút. ?
Mobil Depó
Értesülj az elsők között az új munkákról, kövesd a
Mobil-Depót a Facebookon is!
A weboldal sütiket használ
A weboldal használatához cookie-k töltődnek le Weboldalunk cookie-kat használ. Ha ezen az oldalon jár, az azt jelenti, hogy fogadta a cookie-kat, és az élmény részesévé kíván válni. Reméljük, nincs ellenvetése.
Olvassa el a cookie-kkal kapcsolatos szabályzatunkat!