Változik az OKJ rendszer: erre számíthatunk

Majd nem 90 képzéssel kevesebb indul majd 2020-tól az átalakuló OKj rendszerben. Az új képzési jegyzék alapszakmáinak meghatározása még folyamatban, de ősz végére elkészülnek a szakképzés jogi kereteit kijelölő új rendeletek, a tél folyamán pedig kidolgozzák a képzések tartalmát és a vizsgakövetelményeket is.

 

A változás nem csak tartalmi, hanem formai és módszertani is lesz, melyet elsőként a győri és miskolci szakképző iskolák komplex infrastruktúra-fejlesztésével fognak megkezdeni.Az eddig egy-két éves tanfolyamok más rendszerben élnek majd tovább: a kb. 200 alapszakma (pl. villanyszerelő, asztalos) ötéves technikumban, hároméves szakképző iskolában, illetve iskolarendszerű felnőttoktatásban másfél-három év alatt lenne megszerezhető.

 

Az ezekre épülő specializációkat vagy „szakosító képzéseket” csak felnőttképző intézményekben lehet majd tanulni – utóbbiak listáját viszont nem fogják jogszabályi szinten szabályozni.


Mi jelent ez a gyakorlatban?Azt, hogy az eddig munka mellett elvégezhető képzések jó része ezentúl nem lesz ilyen rugalmas: hosszabb ideig tart a képzés, illetve „vissza kell majd ülni” az iskolapadba, technikumba, szakképző iskolákba.

 

Az eddig érettségi után elvégezhető technikumok és egyéb rövidebb idejű szakmai képesítések inkább specializációként jelennek majd meg. Csak az alapszakma megszerzése után, felnőttképzési rendszerben tanulhatóak és független vizsgaközpontokban lehet majd megszerezni belőlük a bizonyítványokat.A kettéosztás célja, hogy a jelenlegi OKJ rendszer átláthatatlanságát racionalizálják, bár gyakorlatban sok nehézséget okozhat ez azoknak, akik nem tudják már diákként biztosan eldönteni, mit és hogyan szeretnének csinálni a tankötelesség után. A módosítással ugyanis jelentősen kibővítik azoknak a szakmáknak a körét, amiket csak iskolában lehet majd elsajátítani – eddig mindössze 27 ilyen szakma volt, jövőre sokkal több lesz, amelyet felnőttképzéssel foglalkozó cégek tanfolyamain nem lehet majd kitanulni.Az új rendszer előnye lehet viszont, hogy minden diák, aki szakképzésben vesz részt 2020-tól, ösztöndíjat fog kapni. A legjobb eredményt elérő diákok esetében a havi tanulói juttatások a képzés utolsó évére elérhetik a minimálbért. Emellett az oktatók bérét is rendezik majd, akik saját minősítési rendszert és életpályamodellt kapnának, emellett vállalati helyszínű továbbképzéseken vehetnek részt.

 

Források: magyarnemzet.hu, eduline.hu, hvg.hu, portfolio.hu
Képek: pixabay.com

További híreink
Hogyan töltheted el jól a szabadidőd?
december 02.
3 perces olvasmány

Lássuk, milyen kreatív elfoglaltságokkal tudjuk eltölteni a hűvös téli estéinket.
Így lehetsz trendi 2019-ben
június 05.
2 perces olvasmány

Bár már lassan a felénél járunk az évnek, még nem késő divatossá tenni a ruhatárat. Nézzük röviden, mi a trend most, 2019-ben!
Nyitvatartási tájékoztatás - 2021. március
március 19.
1 perces olvasmány

A jelenlegi járványügyi intézkedések következtében irodáinkban 2021.03.08-03.26. között a személyes ügyfélszolgálat szünetel.
Mobil Depó
Értesülj az elsők között az új munkákról, kövesd a
Mobil-Depót a Facebookon is!