Filmkritika: Annabelle- a teremtés

Az elkövetkezendő másfél hónap a horror és a rettegés szerelmeseinek tartogat kalandokat, ugyanis három horrorfilm is a mozikba kerül. Ennek első darabja az Annabelle 2, amely a címe alapján egy folytatás, igazából az első Annabelle film előtörténete. Ettől persze még nem kevésbé vérfagyasztó. A szereplők zöme a nézők számára még ismeretlen, de helyet kapott a filmben Anthony LaPaglia, akit a Nyomtalanul sorozatból és számos filmből ismerhetünk, illetve Miranda Otto, aki leginkább a Gyűrűk Ura trilógiában Éowyn megformálásáról ismert. A színészi játék is tökéletes, a karakterek jól hozzák, amit kell, végig fenntartva az érdeklődésünket.

Az alkotás hangulata már az elejétől kezdve sejtelmes és nyugtalanító, ezzel megfelelő alaphangot adva a történetnek. A film 18-as karikával fut a mozikban, nem véletlenül, hiszen itt sok más hasonló filmmel szemben, nem csak az üres ijesztgetésen van a hangsúly, fizikai valójában is megmutatkozik a gonosz. David F. Sandberg, az Amikor kialszik a fény rendezője azon kívül, hogy egy önálló, hátborzongató művet alkotott, elrejtve több utalást is tesz a Démonok között filmekre, amivel zseniálisan teszi egésszé a művet. Nem marad lezáratlan és nincsenek kérdéseink sem, mert egy kerek egész, és sokkal felülmúlja az első részt. Ajánlom mindenkinek, aki a műfaj kedvelője, és készüljetek fel, mert félni fogtok. Nem kicsit, hanem nagyon.

Sarkadi Tímea, projektvezető



További híreink
Szeptember hónap dolgozója: Nagy Bence
október 12.
1 perces olvasmány

A szeptemberi hónap dolgozója Nagy Bence lett ismételten, kitartó és szorgalmas munkavégzése miatt, amit egy bor szaküzletben végez.
Hogy is van ez? Tagságérvényesítés a Meló-Depónál!
október 03.
2 perces olvasmány

Olyan bonyolultnak és hosszadalmasnak tűnhet az egész, de egyáltalán nem az!
A férfi kézilabda vb csoportköre - magyar szemszögből
január 18.
7 perces olvasmány

Röviden összefoglaltuk Nektek az eddigi meccseket: holnap újra pályán a magyar válogatott!
Mobil Depó
Értesülj az elsők között az új munkákról, kövesd a
Mobil-Depót a Facebookon is!