Benti hobbik a mindennapokra!

Kint a hideg, a lakásban kellemes meleg, de mivel üssük el hasznosan a bent töltött időt?

Télen az ajtóküszöb egy drasztikus választóvonallá válik a kényelmes, kellemes otthon, és a zord, hűvös világ között, amelyet gyakran nem igazán akaródzik átlépnünk. Igaz, sokak számára ha van hó, már egyből minden jó és megbocsájtható, mégis vannak közöttünk olyanok, akik inkább bentről szemlélnék a fehér tájat, beázott cipők és lefagyott fülcimpák nélkül.

Az otthon töltött időt többen a lustasággal és a semmittevéssel asszociálják, pedig ennek nem feltétlen kell így lennie. A tavasz eljövetelét nem kell téli medve módjára, a barlangunkba húzódva végig aludnunk. Amennyiben elhatároztuk, hogy ha esik, ha fúj, mi bizony akkor sem vagyunk hajlandóak az elemek szeszélyeinek kitenni magunkat, akkor meglehet, hogy érdemes néhány új hobbi után néznünk. A lelkiismeret-furdalással társított kanapészörfözésen kívül is léteznek olyan tevékenységek, amelyek házon belül végezhetőek, hasznosak, és emellett pedig még szórakoztatóak is!

A nappaliból egyenesen a konyhába, avagy süssünk, főzzünk

Talán az egyik legegyszerűbb és legkézenfekvőbb megoldás a gasztronómia felé fordulás. Ha még sosem fogtunk fakanalat a kezünkbe azért, ha pedig igen, akkor ideje új kihívások után nézni! Tekinthetünk rá művészetként, relaxációs programként, vagy egyszerűen az önellátáshoz nélkülözhetetlen alaptudásként is. A lényeg, hogy csak nyerhetünk vele. Megtanulni a macaron készítését, olyan galuskát szaggatni, mint az anyáé, megsütni a nagyi titkos receptjét vagy házi kenyérrel enni reggel a befőzött lekvárt, mind olyan dolgok, amik hihetetlen büszkeséggel tudják eltölteni az embert. Nem csak új ízeket, de más kultúrákat is megismerhetünk a konyhájukon keresztül, ezáltal egy kis fantáziával akár még a meleg Indiába is elvarázsolhatjuk magunkat egy-két jól eltalált recept segítségével.

Naplózás – nemcsak tinilányoknak

A naplóírás gyakori a fiatal tizenévesek körében, legalábbis a média mindenképpen ezt a képet ültette el bennünk. Amennyiben ez valóban így van, mindenképpen követendő példának számít. A naplóvezetés az utóbbi években egészen népszerű hobbivá nőtte ki magát, amely segíthet stressz levezetésében, a gondolataink tisztázásában, a probléma- megoldásban, illetve az érzelmeink feldolgozásában. Terapeutikus ereje miatt érdemes kipróbálni. Azonban ha ezt esetleg nehéznek találjuk, nem muszáj magunkról írni. Találhatunk ki történeteket vagy követhetünk ehhez kapcsolódó „challengeket” / „promptokat”. Ha összefüggéstelen gondolatfoszlányokat vetünk papírra, az is teljesen rendben van. Nincs jó, vagy rossz módja a naplózásnak, csináljuk úgy, ahogy nekünk megfelel!

Koncentráljunk magunkra – meditáljunk

Vallástól, spirituális beállítottságtól függetlenül mindenki számára egyaránt ajánlott a meditáció kipróbálása, legalább egyszer. Az első jó pontja, hogy az égvilágon semmire sincs hozzá szükségünk, csak magunkra, ezért nincs is okunk halogatni. Se távol-keleti zene, se füstölők, se gyertyák nem kellenek (természetesen opcionálisan lehet), de még a törökülés sem kötelező. Egy dolgunk van, csukjuk be a szemünket, és koncentráljunk a légzésünkre, magunkra, a mostra, ami éppen körülöttünk van. Megvilágosodásra és a Nirvanára ne számítsunk, de a gondolataink lecsillapítására, a gondjainktól való fellélegzésre és az érzelmeink megnyugtatására nagyon is hasznos lehet. A meditáció ezen kívül segíthet a szorongás és a stressz csökkentésében, a jobb alvásban vagy a vérnyomáscsökkentésben. 

Együtt vagy egyedül-Scrabble

A Scrabble eredetileg egy szókirakós társasjáték, azonban jó hír, hogy egyedül is elszórakoztathatjuk magunkat vele! Ugyanúgy, mintha csak másokkal játszanánk, húzunk hét betűt és kirakunk egy szót a táblára, majd annyi új betűt veszünk fel amennyit leraktunk és az előzőhöz kapcsoltan megpróbálunk egy új szót alkotni. A cél, hogy körönként próbáljuk „megverni” magunkat, mindig egyre nagyobb pontszámú szavak kirakására törekedve. Ha túl egyszerűnek hangzik, érdemes időkorlátot szabni magunknak. Azonkívül, hogy serkenti az agyműködést, a kreativitást, fejleszti a szókincset és a koncentrációs képességet tökéletes gyakorlást nyújt a legközelebbi családi, vagy baráti társasjáték partihoz, amikoris egészséges mennyiségű önbizalommal állhatunk ki és reményeink szerint győzhetünk a szeretteink ellen. Ha nem lapul egy példány otthon valamelyik polcon, de nem szívesen ruháznánk be egyre, akkor sem kell lemondanunk a játék öröméről. Az internetnek hála online és applikáció formájában is kipróbálhatjuk a Scrabblest.

Tű és cérna – hímezzünk vagy kössünk?

Évszázadok óta művelt tevékenységek, amelynek népszerűsége periodikusan változik. Az utóbbi időkben a hímzés, a kötés és a horgolás is felkapott tevékenységnek számít a fiatalok körében is. A YouTube-on rengeteg tutorial és minta található mindhárom kategóriában, érdemes ránéznünk egy-kettőre, hiszen az elkészített alkotások láttán könnyen megjöhet valamelyikhez a kedvünk. Az alkotásainkkal ruháinkat valóban saját magunk ízlése szerint díszíthetjük, a lakásdekorba is könnyen beépíthetőek, de akár ajándékba is adhatunk egy-egy általunk készített munkát. Csinálhatunk kardigánokat, sálakat, kitűzőket, felvarrható hímzéseket, táskákat, aranyos kisállatokat, szinte bármit, a határ a csillagos ég. Ha pedig igazán belejöttünk a kiválasztott technikába, akár egyéni vállalkozást is építhetünk rá.

Tedd vagy ne tedd, de azért megérhet egy(néhány) próbát!

Bármit is választunk, próbáljuk meg valóban élvezni azt, mivel a cél a pihentető önfejlesztés. Ha valami nem tetszik, próbáljunk ki valami mást, azonban tartsuk észben, hogy az első pár alkalom ritkán zárul sikerrel, bármiről is legyen szó. Legyen kitartásunk és merészségünk megtanulni valami újat!


Források: theeverygirl.com, gamesver.com, lifehack.org, reoveme.com Képek:unsplash.com


További híreink
5 gyakori dolog, amit gyűjtenek az emberek
június 11.
4 perces olvasmány

Biztosan mindenkivel előfordult, hogy gyűjtött már valamit, vagy észrevette, hogy mindenféle előjel nélkül bizonyos típusú tárgyakból rengeteg lett otthon.
A sikeres önéletrajz alapja
június 12.
3 perces olvasmány

A sikeres önéletrajz íráshoz kapcsolódóan már korábbi cikkekben osztottunk meg tanácsokat veletek....
Holnap jönnek a ponthatárok!
július 22.
3 perces olvasmány

A ponthatárokról ettől függetlenül is a megszokott rendszerben, sms-ben értesülhetnek a felvételizők.
Mobil Depó
Értesülj az elsők között az új munkákról, kövesd a
Mobil-Depót a Facebookon is!