Mint majom az utazást, avagy így utazhatunk olcsóbban

Te is türelmetlen ember vagy, aki alig várja, hogy belevethesse magát az utazások hívogató dzsungelébe? Egyet se félj, mert most elmagyarázzuk neked, hogy mi is az az Utazómajom, és hogy hogyan érdemes használnod. 

Az utazomajom.hu hazánk egyik legnépszerűbb weboldala, ami, mint a neve is sugallja, az utazást helyezi a fókuszba. Nem is akármilyen kiruccanásokról van itt szó, fő profilja ugyanis, hogy igyekszik a lehető legkedvezőbb ajánlatokat kínálni.


A valaha Facebook csoportként működő közösség, majd később blogból önmagát kinövő internetes oldal azoknak nyújthat segítséget, akik pénztárcabarát módon szeretnék kivitelezni a vakációjukat. Természetesen mindenki olyan olcsón kívánja megúszni ezt általában, amilyen olcsón csak lehet. Ezért volt nagyon kiemelkedő ebből a szférából egykoron az Utazómajom, hiszen esetenként elképesztően alacsony díjszabású csomagokkal dolgozott. Ez teremtette köré a mítoszt, mi szerint nevetségesen kis összegért is el lehet jutni a világ egyik pontjából a másikba. Például még évekkel ezelőtt volt egy olyan út, amire körülbelül nyolc ezer forintért lehetett retúrjegyet vásárolni New Yorkba. Ehhez hasonló kivételes esetek megtörténnek, ilyenkor a légitársaság akaratlanul elrontja a díjazást, errorhack jön létre. Azonban nem ez a norma, és ritka, mint a fehér holló, ezért ma már kár is ilyen elvárásokkal böngészni az oldalt. Pláne, hogy azóta már nem ezeket a típusú csomagokat töltik fel, hiszen az ilyen hihetetlenül kedvező ajánlatokra, csak egy nagyon kislétszámú csoport csaphat le észrevétlenül. Ha sokan utaznának így, azt a légitársaság nem tolerálná.

A realitás talaján maradva tehát az Utazómajom azt állítja magáról, hogy a legjobb ár-érték arányban mutat be külföldi üdülési opciókat, melyek magukban foglalják a szállást és a repjegyet is. Ezzel leveszi a terhet azok válláról, akiknek nincs kedvük hosszú órákon, napokon, akár heteken át kutakodni a legkedvezőbb ajánlatok után. Azt viszont érdemes megjegyezni, hogy ezek az utak, csak az adott pillanatban a legkedvezőbbek. Így nagyon számít a gyorsaság is, hiszen ezen szolgáltatások árai percről percre változhatnak. Továbbá a weboldal azok számára is hasznos, akik még tanácstalanok az úticélban, mivel a majmok élménybeszámolóiból könnyedén meríthetünk ihletet. Ezentúl olyan információkkal, tanácsokkal, praktikákkal látják el az olvasóikat, melyek egyszerűbbé és valóban költséghatékonyabbá tehetik a kiruccanást.

Íme egy rövid válogatás magától az oldal főszerkesztőjétől, Tóth Ákostól, aki egy interjúban a következőket tanácsolta. Elsősorban ő a Google Flights keresőmotorját használja a repülőjegyek lecsekkolásához, mert az kimutatja százalékos arányban, hogy az átlagárhoz képest milyen drága a jegy. Elárulta azt is, hogy az inkognitó ablak nyitása a böngészőben nem túl hatékony, mert a legtöbb foglalóoldalon nem emelkednek az árak a többszöri keresésre sem, habár lehetnek kivételek, de a légitársaságok weblapjain ettől teljesen védve vagyunk. Az árfigyelő beállítását elengedhetetlennek tartja, hiszen ilyenkor ha lement az ár, azonnal kapjuk is róla a figyelmeztető emailt. Mivel valóban percről percre változhatnak a tarifák, így érdemes azonnal lecsapni a számunkra elég jónak tűnő ajánlatokra. Azonban ha még nem vagyunk biztosak az utazás kimenetelében, például, hogy ráfogunk-e érni az adott dátumon, akkor érdemes átutalással foglalni. Ilyenkor még minimum 24 órán rendelkezésre áll az összeg kifizetésére, és ha meggondolnánk magunkat, a foglalásunk automatikusan törlődik amint nem utaljuk át az összeget. Legvégül pedig az alternatív utazási módokat és szállásokat sem szabad megvetni, a retúr nélküli óceánjárás, vagy a lakóautószállítás például mindkettőt nyújtja egyszerre, olykor egészen alacsony összegekért cserébe.

 

Nem utolsósorban az Utazómajommal kapcsolatban azt még fontos tisztázni, hogy nem egy utazási irodáról van szó, viszont partnere a Be On Trips utazási irodának. Ez azt jelenti, hogy az Utazómajom oldalán is lefoglalhatjuk az ajánlatokat, azonban a Be On Trips ezért némi költséget felszámol, hiszen a segítségükkel történik a foglalás. Illetve még az is lényeges, hogy noha az Utazómajom a legnépszerűbb blog a témában, nem árt nyitott szemmel járni, és máshol is keresgetni a pénztárcabarát lehetőségeket. Mert ahogy a mondás is tartja, több szem többet lát.

 

Forrás: utazomajom.hu, hvg.hu, Púdermentes podcast, Képek forrása: pixabay.com, unsplash.com
Írta: Csiló Alexandra


További híreink
Nyárvégi filmajánló: A komoly és a komolytalan
augusztus 24.
2 perces olvasmány

Nyári filmajánló: A komoly és a komolytalan
Március hónap dolgozója Budapesten
május 08.
1 perces olvasmány

A március hónap dolgozója címet Verhóczki Milán nyerte el kitartó munkájáért, amit már több partnercégünknél is megcsillogtatott. Olvasd el a vele készített interjút!
Vitaminok, táplálékkiegészítők fontossága
december 07.
5 perces olvasmány

Megérkezett a tél, vele együtt a megfázásos, vírusos betegségek ideje is.
Mobil Depó
Értesülj az elsők között az új munkákról, kövesd a
Mobil-Depót a Facebookon is!