Demotiváltnak, kedvetlennek érzed magad? Segítünk!

Kedvtelenség, fókuszvesztés és cél nélküli tengődés!? Nagy eséllyel mindannyian éreztünk már valaha így. Sokszor találkozhatunk azzal a jelenséggel, hogy egyáltalán nem érezzük azt a jellegű hajtóerőt, ami általában jelen van.

Ez a jelenség sok aspektusában hasonlít a kiégésre, ám nem teljesíti annak egyik kritériumát sem, hiszen a kiégéshez képest jóval több általános energiánk érzékelhető. Ez az állapot inkább egyfajta lelki lankadásra hajaz, amit valamilyen örömtelenség és céltalanság generál. Ez a bágyadtság olyan ürességnek feleltethető meg, amelyet az állandóság miatt kialakult fáradtság gerjeszt. Lényegében úgy lehet a leginkább szemléltetni ezt az érzést, mintha egy maszatos üveglapon keresztül szemlélnénk a saját életünket, miközben annak menetére semmiféle ráhatásunk sincsen. Az idő halad, de nem érünk el igazán haladást sem a munkában, sem a magánéletünkben.Érdemes azonban megfigyelni, hogy ez a fajta fásultság mit is jelent a pszichológia aspektusából. Az akadémiai közeg a mentális egészséget egy széles skálán képzeli el, amelynek két pólusát a depresszió és a kicsattanó boldogság jelenti. A depresszív állapotban vészesen kevés az energiánk és értéktelennek érezzük magunkat, míg a másik végpontban tudatában vagyunk a saját magunk fontosságával.

Amennyiben Ti is voltatok elszenvedői ennek a jelenségnek, de nem tudjátok, hogy milyen eszközökkel lehet küzdeni ellene, akkor ez a 3 tanács Nektek szól!

Adjunk nevet a bestiának!

A lelkünket szüntelenül támadó érzelmeket érdemes valahogy elnevezni, hiszen ezesetben egyfajta kontrollt szerezhetünk felettük. Ezt számos pszichológiai kutatás állítja és javasolja általános esetek kezelésére is. Ahogyan a rémálmokkal való megbirkózás során, itt is szembe kell fordulni az alaktalan problémával. 

Haladj az árral!

Érdemes megismerkedni és tisztában lenni a flow érzésével, mivel gyógyírként szolgálhat a fásultság ellen. A fogalom lényegében egyfajta szárnyalásként fogható meg, amelyben nem érezzük a minket lehúzó súlyokat és hátráltató tényezőket.

Szerelemprojekt? Intenzív hobbi? Hasznos szenvedély? Minden olyan tevékenység, amely a flow állapotába képes tenni minket, esszenciálissá válik. Kapcsoljunk ki és tudatosan repítsük magunkat a flow élménybe valamely számunkra kedves tevékenységgel.

A legkisebb sikerek is csodálatosak!

A bágyadtságból való kiszabadulásnak is az apró lépések adnak alapot, így adjuk meg a módját annak, hogy felülkerekedjünk a fásultság érzésén! 
Forrás: www.hrpwr.hu

Képforrás: www.pexels.com

Írta: Kis Zoltán 


További híreink
Emberi kapcsolatok fiatal felnőttként – interjú Loján Gergő coach-csal 2. rész
május 06.
16 perces olvasmány

Hogyan hat a digitális tér az ismerkedésre és a kapcsolatainkra? Interjúnk 2. részében Loján Gergő coach a ghostolásról és a közösségépítés szerepéről beszél fiatal felnőttként.
Tényleg szükséges élethosszig tanulni?
május 13.
5 perces olvasmány

Nem szükséges, talán inkább elkerülhetetlen, és minden képpen hasznos. Nem feltétlen az iskolapadban ülve, hanem inkább az élet adta lehetőségeken és élményeken keresztül.
Mobil Depó
Értesülj az elsők között az új munkákról, kövesd a
Mobil-Depót a Facebookon is!