Motiváció nulla? Tippek, ha teljesen elfáradtál a szorgalmi időszak végére

A szorgalmi időszak kellően kivehet minden energiát az emberből – projektmunkák, prezentációk és zárthelyik hadával kell megküzdenie a hallgatóknak. Nos, pontosan ez a probléma forrása: a vizsgaidőszak előtt teljesen elfáradni teljesen rendben van, de a vizsgák beköszöntével újult erőre kell kapni, hogy sikeresen abszolválhasd a félévet!

Mindenekelőtt fontos meghatároznod azt, hogy mi az ideális környezet a számodra – ha már szenvedni kell a szakirodalmak és jegyzetek felett, akkor legalább tegyünk annyira komfortossá, amennyire csak tudjuk -, törekedj arra, hogy úgy alakítsd ki a környezetedet, ami belőled a legjobbat hozza ki. Gondold át, hogy inkább otthon, a könyvtárban vagy esetleg egy csendes kávézóban tudsz koncentrálni! Hajnali pacsirta vagy inkább éjszakai bagoly vagy? Egyedül vagy társaságban? Vedd sorba ezeket a lényeges kérdéseket, majd ezek mentén garantáltan a leghatékonyabb környezetet tudod kialakítani magadnak, amiben szinte felüdülés lesz a tanulás!

Természetesen lesznek időszakok, amikor találtok egy olyan helyet vagy technikát, aminek a segítségével könnyebben veszitek majd az akadályokat, máskor pedig előfordulhat az is, hogy ugyanaz a módszer nem működik már olyan jól. Ha ezt tapasztaljátok, ne aggódjatok! Az egyetem is az életetek része, így fordulatokkal van tele. Nem lesz két ugyanolyan tanár, két ugyanolyan tárgy, két ugyanolyan szorgalmi- vagy vizsgaidőszak, ezért mindig nyitottnak kell lennetek egy kis változásra, mindig keresnetek kell, hogy hogyan tudtok még jobbak, még hatékonyabbak lenni!

Nem mehetünk el szó nélkül a rendes időbeosztás mellett sem! Próbáljatok minél több kurzusra már a szorgalmi időszak alatt tanulni, követve az előadás tematikáját, így könnyedebben tudtok felzárkózni a félév végi vizsgák során!

Az előadásokra nem kötelező bejárni, ámbár kifejezetten ajánlott lehet! Együtt tudsz haladni az oktatóval és anyag feldolgozásával, így a vizsgaidőszakra kevesebb kidolgozásra váró tétellel kell foglalkozz! Ezentúl, megismerheted az oktató gondolkodásmódját: melyek azok az információk, amelyek különösen fontosak, amelyeket mindenképpen meg kell érteni az tananyag elsajátításához!

A legnagyobb kihívás a mumusként elhíresült szemeszter végi vizsgaidőszak, amely ugyanakkor okos és megfontolt tervezést igényel, így ennek meglétével probléma nélkül teljesíthető. Mikor a vizsgafelvételhez készültök, mindenképp érdemes átgondolni pár dolgot: mennyire szerettétek az adott tárgyat, mennyit foglalkoztatok vele, hogyan álltok a tételsor kidolgozásával, és persze milyen lehetséges időpontok vannak. Az említettek figyelembevételével kialakított vizsgaterv fogja meghatározni az elkövetkező egy-másfél hónapotokat, így érdemes ezt kellő odafigyeléssel összeállítani.

A vizsgatervetek alapján kezdjétek el felosztani a napokat: mikor, mit és mennyit szeretnétek tanulni. Vannak, akik párhuzamosan több tárgyra is képesek felkészülni, azonban a legjobb módszer az, ha minden tárgyra legalább 4-5 napot hagytok, és ezekben a napokban csak az adott tananyaggal foglalkoztok. 

A konkrét tanulásnak több fázisa van: az első az anyag feldolgozása, átolvasása, hozzá jegyzetek, ábrák készítése, amelyek segítik a tanultak elsajátítását, megértését. Ezek után foghattok hozzá az anyag tényleges megtanulásához. Egy napra körülbelül tíz tétel megtanulása és öt feldolgozása az ideális, bár ez is egyénenként és tantárgyanként változó lehet!

A vizsgára való készülés egyik legfontosabb eleme az ismétlés! Minél többször fordítotok energiát a tételek megtanulását követően annak átolvasására, annál egyszerűbb lesz a nehezebb részeket visszamondani akár magadnak, akár másnak!

Egyetemistának lenni ugyanakkor nem egyenlő a folyamatos tanulással! A szorgalmi időszakot igyekezzetek kiélvezni, feltöltődni jó élményekkel és tapasztalatokkal, lehetőségekkel, hogy a vizsgaidőszakba lendületesen, pozitivitással érkezzetek meg.

Az állandó tanulás nem lehet opció, hiszen nagyon hamar a kiégéshez vezet: próbáljátok megtalálni a számotokra megfelelő egyensúlyt tanulás és szórakozás között!

Írta: Kis Zoltán
Forrás: www.itelet-pazmany.blog.hu
Képforrás: www.pexels.com

 


További híreink
A november hónap Depósa Budapesten: Weidinger Tami
január 21.
3 perces olvasmány

A november hónap Depósa Budapesten: Weidinger Tami
Vállalkozás diákként? Simán lehetséges!
november 02.
5 perces olvasmány

Diákként vállalkozni nagy falatnak tűnhet, de igazából nem olyan nagy kunszt - csak tudd, hogy mit csinálsz!
Mobil Depó
Értesülj az elsők között az új munkákról, kövesd a
Mobil-Depót a Facebookon is!