Hogyan legyen nyugodt álmod?

Sokunknál rendszeresen felmerülő probléma, hogy amikor álomra hajtanánk a fejünket, hiába számoljuk már szinte kétségbeesetten a bárányokat, egyszerűen nem sikerül elaludnunk. Arról nem is beszélve, hogy ez sokszor a legrosszabb időben történik meg, amikor fontos nap áll előttünk és mindenképpen szükségünk lenne egy kis pihenésre, hogy másnap ne ásítsunk bele se a vizsgabiztos, se a főnökünk vagy éppen az interjúztatónk arcába.

Mit csináljunk ilyen esetben?

1.   Alakítsunk ki magunknak egy alvási rutint

A szervezetünk könnyen képes beletanulni egy alvási rendszerbe, ezért is van az, hogy hétvégén, amikor aludhatnánk akár délig is, felkelünk ébresztő óra nélkül a már megszokott időben, és szidjuk önmagunkat, hogy legalább ilyenkor ne… Szerencsére ebben az esetben könnyen vissza tudunk aludni… J

Pontosan ezért alakítsunk ki egy napi rutint, próbáljunk meg ugyanabban az időben lefeküdni és felkelni minden nap.  

Az elején nem lesz egyszerű tartani az időbeosztást, főleg, ha nagy sorozatfüggők vagyunk, és mindig csak még egy részt nézünk meg, de higgyétek el, hosszútávon abszolút megéri, ha meghozzátok ezt a döntést.


2. Sötétítsük be a szobát

Értem én, hogy Ti is ilyen romantikus típusok vagytok, és a szoba minden pontján lóg egy izzósor, de ezeket a lefekvés előtt mindenképpen kapcsoljuk le, hiszen egyszerűbb elaludni olyan körülmények között, amihez a testünk és az elménk már hozzászokott.

3.   Ne telefonozzunk lefekvés előtt

Biztosan történt veletek is olyan, hogy már annyira fáradtak voltatok, hogy az ágyba huppanás közben, már a levegőben is majdnem elaludtatok, de azért még válaszoltatok két üzenetre, megnézetetek 20 Instagram sztorit, egy kicsit még a hírfolyamot is végig görgettétek a Facebookon. Ezután pedig következett a felismerés, hogy nem sikerül eljutni arra a pontra, hogy megkezdődhessen a pihentető szundi, de már nem is vagytok álmosak.

Igen, ez végzetes hiba, hiszen az agyunkat a nagy információáradat, illetve a képernyő fénye felébreszti, és már nem is érezzük magunkat olyan kimerültnek.

Inkább igyunk meg egy pohár vizet, és végezzünk el pár jóga gyakorlatot. A telefonunkon pedig kapcsoljuk ki az internetet, hogy már ne tudjon megzavarni a folyamatos csipogás és rezgés.

4.   TV nézés helyett inkább olvassunk

Egy jó könyv nyugtató hatással van az elmére, és rendszerezi a gondolatokat. Ezt biztosan nem mondhatod el egyik akciófilmről sem, amit éppen adnak a TV-ben.

Arról nem is beszélve, hogy a reklámok hosszúsága miatt a film közepén elaludni, majd hajnalban arra kelni, hogy még mindig hangosan szól a TV a fejünk mellett, biztosan nem eredményez pihentető alvást.

5.   Igyunk meg egy csésze teát

Ne olyan fajtát válasszunk, aminek nagy a koffeintartalma, mert abban az esetben hamarabb lesz belőlünk Duracell nyuszi, mint egy nyugodtan és békésen alvó ember.

A legjobb választás a kamillatea, ami kellően ellazít, felkészítve ezzel az alvásra.

6.   Ne együnk semmilyen nehéz ételt alvás előtt

Ha eddig az volt a taktika, hogy majd beüt a kajakóma, és egyből ki is dőlünk, akkor rossz hírem van. Nem ez a legjobb módszer a nyugodt alváshoz.

Lefekvés előtt, ha mindenképpen enni szeretnénk, fogyasszunk inkább valami könnyebb ételt, például egy pohár joghurtot.

7.   Mozogjunk napközben

Ez különösen akkor fontos, ha egész nap az iskolapadban görnyedünk, vagy ülőmunkát végzünk. Persze szuper, hogy az agyunkat tornáztatjuk egész nap, de nem árt, ha a testünkre is odafigyelünk.

Így pedig megkaphatjuk a tökéletes egyenletet: megdolgoztatott elme + fáradt test = pihentető alvás.


Reméljük, hasznosak voltak számotokra ezek a tanácsok, és holnaptól anélkül is el fogtok tudni aludni, hogy bármit is számolnotok kellene.

Forrás: divany.hu
Képek forrása: unsplash.hu


További híreink
Bajnoki döntő
május 22.
4 perces olvasmány

A múlt héten lezárult a kézilabda NB1 főcsoportja, ahol a Szeged veretlenül végzett az első helyen.
Ismered ezeket a hungarikumokat? Tedd próbára magad!
augusztus 21.
3 perces olvasmány

Vannak olyan népszerű márkák, ételek, italok, örökségek, amikről nem tudjuk, hogy hungarikumnak számítanak. Most ezekről írunk nektek.
Mobil Depó
Értesülj az elsők között az új munkákról, kövesd a
Mobil-Depót a Facebookon is!