Ismeritek a pesti kertmozikat?

Mindannyian sok filmben láthattuk már, ahogyan az emberek üldögélnek egy pléden, visznek magukkal különböző finomságokat és filmet néznek a csillagok alatt.

 

Ha egy kicsit utána járunk a dolgoknak, ilyen lehetőségeket nem csak a filmekben láthatunk.

 

Összegyűjtöttünk nektek ma is működő kertmozi lehetőségeket, valamint megnéztük, milyen lehetett régen egy ilyen mozi és milyen napjainkban.

 

Ha a mai filmekre gondolunk, már fel sem merül bennünk annak a lehetősége, hogy annak, amit megnézünk ne legyen hangja. Az első hangos film az 1930-as években jelent meg.A Szabadság kertmozi, 1907-ben nyitotta meg a kapuit (akkor még Uránia Mozgó néven), majd 1931-ben zárt be először, hogy az akkor megjelenő hangosfilmekhez megfelelő berendezésekkel alakítsák át a mozit. Ma már a kertmozi részét sajnos lebontották, de az épületben a mai napig tartanak rendezvényeket.

 

A ma már art’otel névre hallgató hotel helyén régen szintén egy kertmozi volt a Bem rakparton, mely a ’90-es évek elejéig működött. Ebben az időben még csak a Városmajori kertmozi, valamint a margitszigeti Vörösmarty mozi üzemelt Budapesten.Egy kis érdekesség a régi mozi lehetőségeket tekintve: a mai Batthyány téren (régen még Bomba tér), a Teleki téren, a Wesselényi utcában, valamint a Városligetben is üzemelt egy-egy sátormozi. Itt általában a tavaszi-nyári időszakban vetítettek filmeket, és a sátor előtt próbáltak becsalogatni minél több embert. A probléma csak az volt ezekkel, hogy a sátormozik sokszor kigyulladtak, ahogyan például Bomba téri is, ezért tulajdonost „ki is tiltották” a térről.Napjainkban is sok lehetőségünk van a szabadban filmet nézni. Mutatjuk, hol!

 

Budapest Rooftop Cinema


A tavalyi évben még a Corvin Pláza tetején nézhettük a jobbnál jobb filmeket, idén azonban a Mammut II. tetejére költözött a tetőtéri mozi. Idén még olyan filmeket nézhetünk meg náluk, mint a Harcosok Klubja, a Szerelmünk lapjai, a Tökéletes trükk, a Kincsem vagy éppen a Dirty Dancing.Várkert Mozi

 

A Várkert Bazárban található szabadtéri moziban a nyári időszakban nem régen készült magyar filmek megnézésére van lehetőségünk. Ilyen például az Apró Mesék, a Guerilla vagy a Curtiz.

 

Ősszel pedig különböző művészekkel foglalkozó ismeretterjesztő filmeket nézhetünk meg. Ebben az időszakban többek között Klimt, Salvador Dalí illetve Van Gogh lesznek a középpontban.Fellini Római Kulturbisztró – Partmozi

 

Talán az egyik legkülönlegesebb szabadtéri mozi Budapesten a Római parton található. Érdemes figyelni a programjukat, hiszen náluk nincsenek előre meghatározva a vetítések, így bármikor rábukkanhatunk egy kedvelt filmre, amit a Duna parton meg is nézhetünk.Kobuci Kert

 

Szintén Budán található ez a hely is, érdemes kipróbálni. A Kobuci Kert egy nagyon hangulatos kerthelyiség, ahol ehetsz, ihatsz, koncertezhetsz és még filmeket is nézhetsz.Ha még nem próbáltátok ki, milyen egy szabadtéri mozi élménye, mindenképp ajánljuk Nektek! Használjátok ki még az utolsó nyári estéket és kalandozzatok minél többet!


Források: szeretlekmagyarorszag.hu, 1.kerulet.ittlakunk.hu, welovebudapest.com, facebook.com,  filmkultura.hu,
24.hu, magyar.film.hu, est.hu, etterem.hu

További híreink
NYÁRZÁRÓ PROGRAMOK BUDAPESTEN
augusztus 31.
1 perces olvasmány

Szeretnéd még kihasználni a nyár utolsó pillanatait? Megkezdődött a suli, de regisztrációs héten belefér még egy kis szórakozás? Összegyűjtöttünk pár kiváló nyárzáró rendezvényt Budapesten.
Hogyan spórold ki az albi árát?
szeptember 09.
8 perces olvasmány

Nincs elég moly, avagy a fenntarthatatlan fast fashionről
szeptember 26.
5 perces olvasmány

Cikkünkben a fast fashion fenntarthatatlanságáról hoztunk néhány sokkoló adatot, ugyanis ameddig a fast fashion ilyen népszerű beszélni is kell róla.
Mobil Depó
Értesülj az elsők között az új munkákról, kövesd a
Mobil-Depót a Facebookon is!