Filmajánló: Marvel Kapitány

Három hónap telt az utolsó MARVEL film, a Pókember - Irány a Pókverzum óta. A fanoknak elég időt hagytak arra, hogy újra felszedjék magukat, és már a premieren a legjobb helyeken ülhessenek a mozikban az új Marvel Kapitány filmen.         

 

A film bevezető képsoraiban egy nagyon szép megemlékezést láthatunk a tavaly novemberben elhunyt Stan Lee-ről, a Marvel univerzum atyjáról. Mindenkit lesújtott a halála, éppen ezért jó volt látni, hogy az általa teremtett világ nem feledkezik el róla.A film története röviden azt járja körbe, hogy Carol Danversből hogyan lett egy emlékeit vesztett túlélő, majd igazi hős. A film a kilencvenes években játszódik, részben a Földön, részben más bolygókon. Carol és a kree harcos csapat többi tagja az univerzum egész területén harcolnak skrullok ellen. Az egyik ilyen csata során Carol a Földre kerül, ahol próbál értelmet találni a feltörő emlékei között. Itt találkozik össze a fiatal Fury-val is, még bőven a Bosszúállók ideje előtt. Itt a Földön több barátot és ellenséget is szerez és rájön, hogy nem minden az, aminek elsőre látszik.

 

Például ki gondolná, hogy ez a két kép összefügg?Ki az, aki ezt a képet látva arra gondol, hogy fontos szerepe lesz?Pedig így van, és ha megnézed a filmet te magad is megbizonyosodhatsz róla.

 

A gyönyörű látvány miatt megéri a 3D-s vetítésre jegyet váltani, ám ha az eredeti nyelven szeretnétek nézni felirattal, akkor inkább a 2D-s változatot ajánljuk.

 

A rendezők a film végéb két plusz jelentettel is megleptek minket, szóval ha ránk hallgatsz, akkor nem rohansz ki a moziból az első szövegek megjelenésekor.

 

És persze ne feledjétek: Marvel Kapitány még visszatér a Bosszúállók – Végjátékban, ne maradjatok le arról sem.

 

Mi az, amivel az összes Marvel rajongó tisztában van?


1. Nem állunk fel a moziban mindaddig, amíg az összes betű le nem pergett.

2. Nem veszünk a moziban túl sok üdítőt, nehogy egy szót is kihagyjunk a filmből.

3. Nem kell éveket várnunk arra, hogy az univerzum egy csodálatos új darabját láthassuk.

 

Jó mozizást kívánunk!

Képek forrása: imdb.com; pinterest.com; pixabay.com

További híreink
November hónap depósa Szegeden: Varga István
december 11.
3 perces olvasmány

Ami fontos, hogy szeretnék önállósodni, elmúltam 20 és egyetemre járok, már ilyenkor a sarkamra kell állni.
Június hónap dolgozója Szegeden: Mészáros Péter
július 17.
3 perces olvasmány

Június hónapban Mészáros Péter kapta meg a hónap dolgozója címet, aki munkájával már 2 éve erősíti a Meló-Depó Iskolaszövetkezetet csapatát. Olvasd el, milyennek tapasztalta meg a diákmunkát!
Tavaszi programajánló
március 21.
3 perces olvasmány

Mindannyian reménykedünk benne, hogy a nagy hófúvások után tényleg megérkezik a tavasz, a maga melegével és élvezhetjük az arcunkra sütő napsugarak feltöltő erejét.
Mobil Depó
Értesülj az elsők között az új munkákról, kövesd a
Mobil-Depót a Facebookon is!