Mennyire fontos a diploma a munkaerőpiacon?

Az emberek fejében a diploma egyet jelent a magas fizetésekkel, remek életszínvonallal és az értelemmel, így gyakorlatilag státusszimbólummá vált. De tényleg minden a diplomán múlik? Mit keresnek valójában a munkaadók?Régebben egy szakma kitanulása bőven elég volt egy jól fizető álláshoz, ahol egészen nyugdíjig lehetett dolgozni.

 

Napjainkban a fiatalok viszont már egy egészen más légkörben nőttek fel. Sok szülő a diplomában látja az előmenetel és jó anyagi körülmények kulcsát. Ezt az is mutatja, hogy a rendszerváltás óta nagyjából háromszorosára emelkedett a diplomások száma Magyarországon. Viszont senki nem lesz értelmiségi és sikeres pusztán egy papír miatt.


Elhelyezkedési lehetőségek

Ez egy elég összetett kérdés. Egyrészt, egy alapdiplomával viszonylag sok területen lehet állásokra pályázni (mivel az egyes szakokon nem csak szakmaspecifikus tárgyakat tanulnak a hallgatók), viszont nagy a verseny a lehetőségekért, így nehezebb bekerülni a cégekhez.

 

A régi OKJ ezzel szemben csak az adott szakma tananyagát adta a kezünkbe, cserébe viszont pillanatok alatt el lehetett vele helyezkedni, hiszen ezekre mindig volt és van is kereslet.


Friss diplomásként szinte csak akkor van esély egy sikeres álláspályázatra, ha már az egyetemi éveink alatt elkezdünk dolgozni (ebben nagy segítséget nyújtanak a diákszövetkezetek), így releváns munkatapasztalattal indulhatunk a pályázatokon. Általában elmondható, hogy a munkahelyek a tapasztaltabb diplomásokat részesítik előnyben, még akkor is, ha nem szakmai, hanem bármilyen diákmunkás előéletről van szó.


Beszéljünk a fizetésről

Vidéken a középiskolai végzettségű emberek megközelítőleg hasonlóan keresnek, mint a felsőfokú végzettséggel rendelkezők. Budapesten ezzel szemben a diplomás átlagkereset szinte kétszer akkora, mint a szakképzést végzetteké. Ehhez az is hozzátartozik, hogy a fővárosban a fizetesek.hu 2019-es felmérése szerint minden munkáért 20%-al többet fizetnek, mint az ország többi régiójában.

 

Az egyetemi képzéseknél egyébként az alapdiploma és a mesterdiploma kapcsán megszerezhető jövedelem között is van eltérés (az Msc. javára).Kezdőként:

Szinte minden egyetemista szembesül azzal a problémával, hogy míg a felnőttképzést végzett barátai az érettségi után egy-két évvel már a saját lábukon állnak, addig ők épp a sokadik évüket töltik az iskolapadban és a szüleik pénzét vagy a diákhitelüket költik. Szintén lehangoló lehet, hogy elsőnek minden cég gyakornokokat keres, s ezek az állások nem a magas fizetésekről híresek.

 

A kollégiumok folyosóin rendszeresen hallani a sóhajtozó diákokat, amiért a Mekiben is többet tudnának keresni, mint a szakjuk által nyújtott papírral.Később:

Idővel azonban megfordul a helyzet (a legtöbb állásnál). A diplomásoknak végül jóval magasabb lesz a fizetésük. Bár ez a jelenség igazán csak a fővárosban érezhető, illetve külföldön.


A különbségek adott szektorokon belül is kirajzolódnak. A középiskolát végzettek kevesebbet keresnek diplomás társaiknál, viszont a vezetők fizetése mindkét csoportét magasan túlszárnyalja.

Azt is fontos megemlíteni, hogy a diplomás munkanélküliség napjaink egyik legégetőbb problémája. Van rá esély, hogy hiába tanultunk végig sok évet az egyetemen, végül mégsem tudunk elhelyezkedni, a munkaerőpiac túltelítettsége miatt.


Technicizálódás problémája

Egyre több munkát végeznek gépek, így a humán erőforrásnak lassan már csak az elméje jelent elhelyezkedési lehetőséget.

 

Ebben az átalakuló helyzetben könnyebb lesz a széles tudást nyújtó felsőoktatási végzettséggel idomulni a munkaerőpiac elvárásaihoz, mint egy OKJ-s papírral.


A papír valójában nem igazol mindent

Sok munkaadó abban a tévhitben él, hogy egy diploma determinálja a kitartást, professzionalizmust és az elvárt szakmai tudást. Viszont a mindennapi tapasztalat azt mutatja, hogy nem lesz egyértelműen a 21.századi képességeket remekül használó értelmiségi minden egyes ember, aki elvégzett egy szakot.

 

Az állások utáni verseny a munkaerőpiacon élesedik ki inkább. A diploma tehát kinyit egy ajtót – egy lehetőséget, de belépnie már mindenkinek saját erejéből és szorgalmából kell.Összefoglalva

Amennyiben az álom karrierünkhöz szükséges képesítés felnőttképzésben érhető el, örüljünk, mert egy-két év alatt megszerezhetjük a szükséges papírokat, illetve könnyen és gyorsan el tudunk majd helyezkedni a munkaerőpiacon.


  • Amennyiben az álom karrierünkhöz szükséges képesítés felnőttképzésben érhető el, örüljünk, mert egy-két év alatt megszerezhetjük a szükséges papírokat, illetve könnyen és gyorsan el tudunk majd helyezkedni a munkaerőpiacon.
  • Amennyiben az álom karrierünkhöz szükséges képesítés egyetemi diplomával érhető el, örüljünk, mert a megszerzett papír nem egy konkrét szakmára fog szólni, sokkal inkább egy tudományterületre. Így könnyebben fogunk tudni idomulni a világ aktuális trendjeihez. (Gondoljunk csak bele, azon szakmák egy része, amelyekkel manapság elképesztő összegeket visznek haza az emberek egy pár éve még nem is létezett)

Mindennek megvannak az előnyei és a hátrányai, de a legfontosabb, hogy megvalósítsuk önmagunkat és olyan munkát válasszunk, amiben ki tudunk teljesedni.

Egyik ember sem lesz jobb vagy értelmesebb a másiknál a végzettsége miatt!

Forrás: penzcentrum.hu, eduline.hu, felvi.hu, profession.hu, mennyitkeresel.hu, fizetesek.hu; Képek forrása:
unsplash.com

További híreink
Novemberi programajánló
november 06.
10 perces olvasmány

Győzni jöttem, de jó lesz a kettes is!
február 19.
6 perces olvasmány

Azonban biztosan mindenkinek van egy-egy emlékezetes vizsgája az elmúlt időszakból, ami többször is visszatér (rém)álmaiban, és a fejéhez kap, amikor eszébe jut.
Öltöztesd ünnepi hangulatba az otthonod velünk! :)
december 06.
2 perces olvasmány

Az ünnepek közeledtével az ember szereti meghitté és ünnepivé varázsolni az otthonát. Ehhez mutatunk nektek néhány kedves, egyszerűen elkészíthető és hangulatos dekorációs ötletet.
Mobil Depó
Értesülj az elsők között az új munkákról, kövesd a
Mobil-Depót a Facebookon is!