Albi vagy koli? – az egyetemisták örök lakhatási dilemmája


Frissen felvett gólya vagy, aki nem tudja mitévő legyen, és hol hajtsa álomra a fejét, amikor éppen nem a kocsmaasztalon teszi ezt? Van, aki az albérletekre esküszik, és van, aki a kollégiumokra. Számos érvet és ellenérvet lehet felmutatni mindkettőnél, mi ebből hoztunk egy válogatást, hogy megkönnyítsük a döntésed.

 

Először is vegyük sorra az anyagi szempontokat, hiszen ebben a bizonytalan gazdasági helyzetben ez sem egy másodrangú kérdés. Nyilvánvalóan a legolcsóbban akkor jössz ki, ha a „mamahotelben” maradsz, és nem költözöl még el otthonról. Csakhogy az ingázás nem mindenkinek pálya, pláne ha több órányira van az állandó lakhelyed az egyetemedtől. Ilyenkor nincs más választás, mint kirepülni a fészekből, ami nem utolsósorban sokaknak felszabadító érzés lehet szárnypróbálgató fiatalként. 

Ebben az esetben a legköltséghatékonyabb szálláshelyet az egyetemi kollégiumok nyújtják, ahol átlagban 10 és 25 ezer forint között mozognak az árak. Ez magában foglalja a szállást és a rezsit is, viszont a férőhelyeik száma véges, így nem száz százalék a bekerülés esélye. Azonban attól, hogy az egyetemi koleszba nem sikerült bejutni, a magánkolikba még bőven van esély. Ezek a hasonló közösségi életérzést nyújtó, magánkézben lévő épületek 60-100 ezer forintig kínálnak lakhatást. Noha jóval drágábbak a hagyományos kollégiumoknál, előnyük, hogy általában jobban is felszereltek, karbantartottak, valamint jó alternatívát kínálnak az albérletekkel szemben. Ugyanis az utóbbi években a kiadó szobák árai jócskán megemelkedtek. Ez Budapesten nagyjából 35 ezer forinttól 120 ezer forintig, vidéken 40 ezertől 70 ezer forintig terjedő összeget jelent. Ez pedig csak a szoba bérleti díja, erre jön még rá a rezsi és a közös költségek. Általában a panellakások, amik a belvárostól kintebb esnek, olcsóbbak lehetnek, pláne ha minél több szobás ingatlanról van szó, hiszen akkor jobban megoszlanak közöttetek a kiadások.

Habár a lakhatási díjak valóban kiemelkedően nagy szerepet játszanak a döntés meghozatalában, egy kicsit tekintsünk el a piszkos anyagiaktól, és vizsgáljuk meg az egyéb tényezőket is. Az albérlet mellett szól például, hogy ez egy csendesebb, nyugodtabb környezetet kínál a legtöbb esetben, ezáltal könnyebben elmélyedhetsz a tanulásban, és pihentetőbb alvásban lehet részed. A saját szobád képében megvan a saját kis privát szférád, amit az ízlésed szerint, kedvedre berendezhetsz, kicsinosítgathatsz. Valamint a közös helységeket, mint a konyha vagy a fürdő, csak páran használjátok a tucatnyi helyett. Ez jóval higénikusabb, persze csak abban az esetben, ha megfelelően tisztán tartjátok a környezetetek. Ugyanis itt már nem fog anyukád főzni, mosni rád, mindent magadnak kell intézned, igazi mélyvízbe kerülsz a felnőtt, önálló élet tengerében. Hátránya lehet még, ha a lakás többi bérlőjével nem vagytok egy hullámhosszon, vagy éppen keveset tartózkodnak otthon, ilyenkor nem biztos, hogy mindig tudsz kihez szólni. Persze bármikor fogadhatsz vendégeket, maximum a lakótársak beleegyezése szükséges hozzá. Továbbá még zavaró tényező lehet az is, ha nem igazán jó az egyetemhez képest az albi elhelyezkedése, hiszen az ingázás rendkívül kimerítő tud lenni.

Ilyen problémával a kollégium esetében általában nem kell számolni, miképp gyakorta nagyon közel, olykor csupán pár percnyi sétára található az egyetemi épülethez. Így legalább a koránkelés kilőve, ami nem is nagy baj, hiszen az éjszakai alvás sok koleszban nehezített terepnek számít. Ha imádod a bulikat, akkor ez a te helyed, de néha, amikor például egy fontos vizsga előtt visszavennél, túl pörgős, hangos lehet. Habár nem mindenkinek okoz gondot ilyen körülmények között a felkészülés, pláne hogy legtöbbször külön tanulószobák is felelhetők az épületben, plusz a jó fej kolitársak gyakran nyújtanak segédkezet, ha elakadtál egy tárggyal. A családias albérletekhez képest, a koleszokban egy teljes közösséget kap az ember, ezért mindig akad társasága. A partikhoz sosem kell külön ok, és sokszor ki sem kell mozdulni hozzá, ha helyben tartjátok meg őket. Igazi extrovertált paradicsom, de aggodalomra akkor sincs okod, ha befelé forduló alkat vagy. Noha tény, hogy itt jóval nehezebb elvonulni, és egyedül lenni, miképp egy szobán többen is osztoztok, de a környezet garantáltan segít kimozdulni a komfortzónádból és sokat fejleszthet a szociális készségeiden. Igazi életérzés, ami garantáltan felejthetetlen élményeket nyújt.

 

Összegezvén bármelyik opciót is választod, egy teljesen új, kihívásokkal teli világot ismerhetsz meg általa. Légy bátor, és vesd bele magad!

 

Források: https://eduline.hu; https://u-szeged.hu Képek forrása: unsplash.com, pexels.com
Írta: Csiló Alexandra


További híreink
Április hónap dolgozói
május 25.
1 perces olvasmány

Az áprilisi hónap dolgozója címre ezúttal Tudlik Bencét és Nagy Bencét választottuk. Mind a ketten egy borszaküzletben dolgoznak lelkiismeretesen, már hosszú ideje.
Október hónap dolgozója Szegeden: Nagy Barnabás
november 21.
4 perces olvasmány

Ha szeretnél egyszer Te is a hónap dolgozója lenni, akkor vállalj munkát nálunk mielőbb!
Július hónap dolgozója Budapesten: Kállai Vince
szeptember 08.
1 perces olvasmány

A júliusi hónap dolgozója Budapesten ezúttal Kállai Vince lett.
Mobil Depó
Értesülj az elsők között az új munkákról, kövesd a
Mobil-Depót a Facebookon is!