Okozhat-e robbanást a robbanásszerűen fejlődő mesterséges intelligencia?

A mesterséges intelligenciáról (MI) szóló hírdömping elárasztotta az utóbbi időben a médiát, minden héten megjelenik legalább egy, de inkább több, az MI-vel kapcsolatos felfedezés vagy újdonság. Nehéz ebben az információtengerben megfelelően tájékozódni, éppen ezért hoztunk egy cikket, ami bemutatja az MI jelenlegi helyzetét, és figyelmeztet a jövőbéli lehetséges veszélyekre.

A technológiánk exponenciális fejlődése rengeteg problémára nyújtott már eddig is megoldást, és még fog is a jövőben. Az ember által alkotott és fejlesztett eszközök alapvetően az emberiséget hivatottak szolgálni, de emellett gyakran éppen ellenkező hatást váltanak ki, és sokak életében nehézségeket, rosszabb életkörülményeket idéznek elő. E fejlődésnek egyik újabb lépcsőkövéhez értünk, a mesterséges intelligencia széles körű megjelenéséhez és alkalmazásához. Ezért felmerül a kérdés: milyen hatással lesz ez ránk, a társadalmunkra? Van innen még megállj, vagy már elszabadult az MI?

Kordában tartás

Hangos volt attól a sajtó, hogy Olaszországban korábban betiltották a kitörő népszerűségnek örvendő Chat-GPT használatát. Azóta már felfüggesztették ezt a tiltást, amit eredetileg azért vezettek be, mert aggályosnak vélték a szolgáltató OpenAI adatkezelését, és az ezt szabályozni hivatott jogi alap hiányát. A jogtalan adathalászatnál jóval komolyabb veszélyre hívta fel a figyelmet az Egyesült Államok törvényhozása. Egy olyan jogszabálytervezetet nyújtottak be, ami előírná, hogy az MI önállóan, emberi jóváhagyás nélkül nem hozhatna döntéseket nukleáris fegyverek indításáról. Az elképzelés nem újkeletű, a Pentagonnál, vagyis az Amerikai Védelmi Minisztérium székhelyén ehhez hasonló szabályozás már évek óta érvényben van, így ez a javaslat inkább csak példamutatásként szolgál a többi országnak.

Láthatjuk tehát, hogy van igény a mesterséges intelligencia szabályozására, szigorú felügyeletére. Folyamatosan folynak ezzel kapcsolatban kutatások, így nem csak a törvényhozás, de maguk a programozók is igyekeznek gátakat és korlátokat felállítani az MI-nek. Csakhogy a fejlődés útján egyszer eljöhet az a pont, amikor az MI szuperintelligenciává vállhat, és akkor már egyes kutatók szerint nem lehet ember által szabályozni.  Hiszen felismerné, hogy kontroll alatt van, és szuperintelligensként feltehetőleg megtalálná a módját, hogy hogyan szabaduljon ki alóla. Ez persze még csak gondolatkísérlet szintjén merül fel, a mai MI még bőven nem tart itt, és lehet, hogy sosem válik szuperintelligensé, de ha mégis, akkor nem mindig fogunk tudni neki parancsolni.

Túl idealizált kép

Nem nagyon van ma olyan terület, ahol még ne jelent volna még meg a mesterséges intelligencia. Bármerre nézünk, megtaláljuk, és ehhez nem is kell messzire menni, elég például az is, ha figyelembe vesszük a keresőmotorok működését, a közösségi média algoritmusait vagy akár az email fiókunk spam szűrőjét. Az életünk minden területére való begyűrűzés azonban nem feltétlen jár együtt azzal, hogy az MI minden területen le fog szivárogni a civil lakossághoz. Vegyük csak példának az önvezető autók dilemmáját, mellyel kapcsolatban már több mint egy évtizede folynak fejlesztések, de még azóta se sikerült egy biztonságos önvezető járművet megalkotni. Vagy ott van akár a hadiipar, ami természetesen eleve nem a civileknek készít eszközöket. Ellenben egyre eredményesebb, az Egyesült Államokban nemrégiben sikeresen irányított vadászgépeket a mesterséges intelligenciát egy teszt során.

A nyilvánosságot azonban az utóbbi időben nem is ezek a hírek, hanem a Chat-GPT tündöklése uralta. Holott a mesterséges intelligenciával dolgozó chatbotot nem nyilváníthatjuk teljes egészében MI-nek, mégis a teljes közvéleményt lenyűgözte a tudása. Mikképp a korábbi chatbotokhoz, elődjeihez képest meglepően pontos, gyors és kiemelkedő verbális képességekkel bír. Megírhatjuk vele a házit vagy a beadandót, kérhetünk tőle recepteket, és szinte bármilyen információt megkérdezhetünk tőle, amire kíváncsiak vagyunk. Egy valamit nem tehetünk meg: nem bízhatunk meg benne, ugyanis sokszor hamis adatokat közöl, és ennek tetejébe még rendkívül magabiztosan is hazudik. Így mindig legyünk figyelmesek, ellenőrizzük biztos forrásból az állításait, ha nem akarunk pórul járni.

Csodaszer vagy veszélyforrás

A Chat-GPT-vel ellentétben, ami nem szándékosan szeretne minket megtéveszteni, csak a hiányzó információkat kamuzással pótolja, sokkal csalókább MI fegyverek is léteznek. Ugyanis a mesterséges intelligencia sokszorosára növelte a hírmanipulációs eszközök számát. Ezek közé tartozik a személyre szabott hírfolyamunktól kezdve, (amit MI algoritmusok kreálnak), a hírhamisításon át, és a deep fake-ig (olyan MI-vel manipulált kép- vagy videóanyag, ami a valóságban nem létezett, meg sem történt) minden, ami a hírfogyasztásunk manipulációjára és a megtévesztésünkre játszik az MI eszközökkel. Jelenleg ez az egyik, ha nem a legnagyobb veszély, amit a mesterséges intelligencia magában hordoz. Ám erre is hasonló a megoldás, mint a Chat-GPT esetében, tájékozódjunk több forrásból, és ne hagyjuk magunkat becsapni.

Az utóbbi időben szintén sokakban felmerülő aggály, hogy az MI munkaerőpiacra való betörése egyesek állását, pozícióját veszélyeztetheti. Nemrégiben leginkább az olyan kreatív szakmákkal kapcsolatban figyelmeztettek erre a veszélyre, mint az újságírás vagy a grafika. Tény, hogy olyan könnyebb és egyszerűbb feladatokat, mint az árfolyamjelentések vagy egyszerűbb képelemek megtervezése már játszi könnyedséggel megold az MI, de azért még bőven nem éri el készség szinten egy jó szakember szintjét. Vagyis meg van rá az esély, hogy egyes munkákat elvégezzen, de kreatív sosem lesz, legalábbis nem úgy, mint az ember, ezért inkább az lesz a jellemző, hogy fejlesztheti, segítheti majd a munkánkat.

Különösen fontos lehet az MI segítségnyújtása például az egészségügy terén, hiszen olyan képdiagnosztikával bírhat, ami könnyebben és hamarabb felfedezhet a testben elváltozásokat. Azaz, ha egy orvos nem is feltétlen vesz észre például egy kisebb daganatos elváltozást a szűrővizsgálat alkalmával, az MI már idejekorán képes lehet azt felismerni, és így hozzájárulni a beteg mielőbbi gyógyulsásához. Ez nyilvánvalóan csak egy példa a sok közül, a gyógyszerfejlesztés területén is ígéretes az MI, és még sorolhatnánk, de az bizonyos, hogy az egészségügyben úttörővé válhat az alkalmazása. Éppen ezért nem szabad teljesen elvetni a használatát, hiszen a megfelelő kezekben csodaszerré is válhat, csak arra kell figyelnünk, hogy ne csússzon ki az irányítás alól, és ezekből a megfelelő kezekből.

 

Források: telex.hu, pcforum.hu, quibit.hu, Friderikusz Podcast, guardian.com

Képek forrása: unsplash.com, pixabay.com, freepik.com


További híreink
Tagságérvényesítés 2020/21 II. félév
február 22.
4 perces olvasmány

Idán ne maradj le!
Január hónap dolgozója: Murguly Levente
február 11.
1 perces olvasmány

A januári hónap dolgozója címet ezúttal Murguly Levente nyerte el, akire mindig lehet számítani, akár a Meló-Depó irodai életének segítéséről van szó, akár a sofőr feladatok ellátásáról.
3+1 tipp, amit új egyetemistaként mindenképpen fogadj meg tőlünk!
augusztus 04.
4 perces olvasmány

Leérettségiztél, felvettek az egyetemre, és izgatottan várod, hogy elkezdődjön az életednek ez az új fejezete? Adunk hozzá pár tippet!
Mobil Depó
Értesülj az elsők között az új munkákról, kövesd a
Mobil-Depót a Facebookon is!