Miért vált a fiatal generáció ennyit munkahelyet?

Talán már hallottatok a nemrégiben felbukkanó „nagy felmondás” kifejezésről, amely a munkahelyét otthagyó, nagy számú fiatalok csoportjára utal. A kifejezés tulajdonképpen az alkalmazottak tömeges kilépésére, felmondására utal, amely jelenség 2021 tavasza óta kifejezetten elterjedtté vált.

Na, de első lépésként érdemes feltérképezni, hogy pontosan kik is vesznek részt markánsan a folyamatban! Nem csupán a milleniumiakat érinti a jelenség, ellenben kiterjed a Z generációra is. Lényegében, a fiatalabb generációk lesznek azok, akik otthagyják a munkahelyüket, és keresnek kedvezőbb körülményeket.

Amennyiben két hasonló állásajánlatot veszünk figyelembe, avagy amelyek hasonló fizetéssel bírnak, a fiatalabb generáció tagjai inkább a kedvezőbbet választják, ami a munka-magánélet egyensúlyt illeti. Ezentúl jelentős szereppel bír a döntés meghozatala során a tény, miszerint melyik esetben van nagyobb ráhatás a munkaidőre, melyik állás rendelkezik rugalmasabb munkakörülményekkel.

Annak érdekében, hogy megértsük, hogy pontosan miért váltanak munkát a fiatalabb generáció tagjai olyan sűrűn, elhoztunk 5 indokot, hogy tiszta vizet öntsünk a pohárba.

Kedvezőtlen és nem hatékony munkaidő

 Vajon igaz, hogy a fiatalok nem akarnak dolgozni? Miért váltanak munkahelyet? Erre több magyarázat is van. Az egyik legjelentősebb oka, hogy a fiatalok azt érzik, hogy akkor kell dolgozniuk, amikor egyáltalán nem produktívak. A munkaidő jellemzően reggel 9 és délután 6 óra között mozog, ellenben a fiatalok jelentős része a későbbi órákban tartja magát a leghatékonyabbnak.

 A modern eszközök hiányából fakadó frusztráció

A fiatalabb generáció jelentékeny része érzi azt, hogy sokkal jobban tudná végezni a munkáját, ha a rendelkezésére állnának olyan modern eszközök, amelyek már a születésük óta körülveszi őket. Ezek a munkavállalók kifejezetten frusztráltakká válhatnak, amennyiben elavult eszközökkel kell dolgozniuk, amelyek hátráltatják a munkafolyamatokat.

A munka és a magánélet egyensúlyának hiánya

A harmadik legjelentősebb ok abból fakad, hogy korábban taglalt generáció tagjai folyamatosan küzdenek a ténnyel, miszerint folyamatosan elérhetőnek kell lenni a munkahelye számára, akár a munkát megelőző korai, akár az azt követő késő esti órákban. 
A távmunka lehetőségének hiánya

Rengeteg fiatal szeretne olyan pozícióban távmunkát végezni, amelyek nem teszik lehetővé azt. Ezek a munkavállalók lényegében sokkal több szabadidőt szeretnének, és akkor, amikor ők akarják, hiszen az ilyen mértékű rugalmasság lehetővé teszi, hogy utazhassanak, hogy felfedezhessék a világot.

Kockázatvállalás a járvány utáni megtakarítás után

Azok, akik kedvezőbb munkahellyel bírtak a koronavírus járvány során, sokkal több pénzt tudtak félretenni, köszönhetően a kevesebb utazásnak és szociális tevékenységnek. A munkahelyváltás ezeknek a fiataloknak sokkal kisebb kockázattal bír, hiszen tud mire támaszkodni. Lehetőség nyílik ezeknek a dolgozóknak, hogy új dolgokat próbálhassanak ki, illetőleg nagyobb bátorsággal kezdhetnek bele teljesen más jellegű projektekbe.

Most, hogy áttekintettük, hogy milyen jellegű okai lehetnek egy-egy fiatal felmondásának, érdemes a munkáltató szemszögéből is megvizsgálni a szóban forgó esetet. Pontosabban azt, hogy milyen lépéseket tehetünk annak érdekében, hogy megtartsuk a munkavállalókat.

-          rugalmasság: a munka jövője a rugalmas karrierutakban, munkaköri leírásokban, munkaidőben és a munka helyszínében összpontosul. Ezek figyelembevétele nagyszerű módja annak, hogy az alkalmazottak elégedettek maradjanak a szervezettel.

-          kapcsolatépítés és munkahelyi kultúra: a munka fontos, de hasonlóképpen fontos az alkalmazottakkal való kapcsolatépítés, hiszen pozitív hatással lehet a szervezet hatékonyságára. Nem utolsó sorban, sok munkavállaló fontosabbnak tartja a munkatársaival fenntartott kapcsolatot, mint más jellegű tényezőket, amikor távozásról vagy maradásról van szó.

-          előléptetési lehetőség: hagyni kell az alkalmazottakat, hogy kiteljesedhessenek, ellenben felmondásokat eredményezhet az, ha az embereknek nincs hova fejlődni, ha nincs hova fentebb lépni. Meg kell mutatni, hogy a munkavállalók igenis jelentékenyek, hagyni kell őket tanulni, fejlődni, hiszen sokan nyitottak az újabb skillek, készségek megszerzésére.

-          célok meghatározása: minden vállalatnak szüksége van célokra, hiszen ez arra készteti az embereket, hogy csatlakozzanak a közösséghez és maradjanak!

Annak ellenére, hogy a „nagy felmondás” még mindig tart, semmiféleképpen sem szabad megadni magunkat a mozgalomnak! Ehelyett tegyük meg azokat a lépéseket, amelyek elkerülhetetlenek ahhoz, hogy az alkalmazottakat maradásra bírjuk!

Forrás: www.teamraderie.com
Képforrás: www.pexels.com
Írta: Kis Zoltán

 


További híreink
Győzni jöttem, de jó lesz a kettes is!
február 19.
6 perces olvasmány

Azonban biztosan mindenkinek van egy-egy emlékezetes vizsgája az elmúlt időszakból, ami többször is visszatér (rém)álmaiban, és a fejéhez kap, amikor eszébe jut.
Sorozatok karácsonyi részei
december 13.
2 perces olvasmány

Mindig jó érzés, mikor kedvenc sorozatunk karácsonyi különkiadásával várhatjuk az ünnepeket, ezért megkerestük nektek pár népszerű sorozat ünnepi részét!
Célkitűzés hatékonyan
július 07.
7 perces olvasmány

Azt mondanunk sem kell, hogy az életünk célok nélkül elég kilátástalan fordulatot vehet, így mindenképpen érdemes rövid és hosszabb távú célokat is kitűznünk magunk elé!
Mobil Depó
Értesülj az elsők között az új munkákról, kövesd a
Mobil-Depót a Facebookon is!