A december hónap Depósa Budapesten: Kovács Tibor Kornél


Mesélj egy kicsit magadról, jelenleg mit tanulsz, és mik a feladataid a munkahelyeden?

Jelenleg Budapesten lakom, az ELTE-n tanulok szociológiát. A munkahelyemen végzett feladatok meglehetősen elütnek ettől a tudományágtól, jelenleg recepciós és adminisztratív jellegű feladatokat látok el a Coty Hungary Kft.-nél.

Mi az, amit szeretsz a munkádban?

Azt, hogy nem kifejezetten megterhelő, továbbá élvezhető. Azt hiszem, ez a munkahelyi környezet kellemes mivoltának tudható be nagyrészt. Az ezt megelőző munkahelyeimen meghatározó volt a stressz élménye számomra, itt ennek pusztán a töredékét érzékelem, azt is csak a saját butaságaim miatt.

Hogyan oldod meg, hogy beleférjen a munka a szabadidődbe a tanulás mellett?

Őszintén úgy, hogy a szak, amit tanulok, nem igényel oly mértékű személyes jelenlétet, hogy ne férjen bele a munka vele párhuzamosan. Minden tiszteletem azoknak, akik sokat tanulnak és azzal párhuzamosan még dolgoznak, netán önfenntartók, albérletet fizetnek.

Hogyan érzed, formált rajtad ez a munka, értek olyan tapasztalatok, amiket tudsz kamatoztatni a jövőben?

Természetesen. Általánosságban úgy gondolom, hogy minden tapasztalatot kamatoztat idővel az ember, akár direkt, akár indirekt módon, de a pozitív tapasztalatoknak, melyeket a Coty-nál szereztem eddig, könnyebb látni a gyümölcsét és hasznát, már rövidtávon is.

Megosztanál velünk valamilyen szórakoztató történetet, ami a munkahelyeden történt?

A céges karácsonyi buli után páran elmentünk még egy környékbeli kocsmába csocsózni. Az őséleményem addig a pontig az volt a csocsóval kapcsolatban, hogy gyakorlatilag mindenki jobb nálam, és a sikerélmény mértéke gyakorlatilag zéró, hacsak nem egy nagyon tapasztalt csocsóművész áll mellettem, aki kompenzálja a játéktudásom hiányát. De láss csodát, aznap este várakozáson felüli teljesítményt nyújtottam, egyszerűen csak arattam a kapus- és hátvédpozíciókban. Számomra elég vicces volt, hogy a céges karácsonyon nyújtottam életem legjobb csocsóteljesítményét.

Mi a véleményed a Meló-Depóról és a project vezetődről?

Eddigi élményeim szerint minden rendben volt, a projektvezetőm, habár élőben nem találkoztunk, eddig mindig kedves volt telefonban. Illetve, ha már itt tartunk, kényelmes, hogy eddig egyszer sem kellett személyesen bemennem és online zajlik minden ügyintézés.

 

 


További híreink
Webshopok- miről ismerszik meg az átverés?
február 21.
4 perces olvasmány

Egyre több hazánkban is a webshop, de miről ismerheted meg azokat, ahol eredeti terméket kapsz nehéz munkával megkeresett pénzedért?
A passzív státusz nem akadály!
március 30.
1 perces olvasmány

Tudtad, hogyha szünetelteted tanulmányaidat, ugyanolyan lehetőséged van diákmunkát vállalni, mint az aktív státuszú tanulóknak?
Élet a koliban
március 18.
2 perces olvasmány

Ha azt mondják a művészek a legkreatívabb emberek, akkor elfelejtkeznek a kollégistákról, hiszen náluk találékonyabb „fajjal” ritkán találkozhatunk.
Mobil Depó
Értesülj az elsők között az új munkákról, kövesd a
Mobil-Depót a Facebookon is!