A júniusi Hónap Depósa Szegeden: Ménesi Flóra

Mondj pár szót magadról, mit tanulsz, milyen munkát végzel nálunk?

Ménesi Flóra vagyok, huszonhárom éves egyetemista. Szeptembertől kezdem hatodik és egyben utolsó évemet magyar-spanyol osztatlan tanárin. Ezzel kapcsolatban talán annyi érdekesség lehet, hogy annak idején, gimnáziumban nem tudtam választani, magyar vagy spanyol szakra menjek az egyetemre, így kerültem tanárira. A jövőben PhD-fokozatot kívánok szerezni.

Jelenleg egy magánklinikahálózat szegedi Call Centerében dolgozom: ha kell, bejövő hívásokat veszek, de alapvetően már meglévő időpontok lemondásából/tükörmódosításából, foglalkozásegészségügyi időpontok rögzítéséből áll a munkám. 

Milyen területen szeretnél elhelyezkedni, ha már nem leszel diák? Miben segítették már elő ezt ezek a tapasztalatok, amiket az iskola melletti munkád során végzel? 

Mivel elég széles spektrumú az érdeklődésem, nem igazán tudom, merre visz majd az élet. Nagyon élvezem az egyetemi közeget, szívesen maradnák kutatóként tagja, de érdekel a színház, fordítás, az újságírás… Tehát nincs konkrét, legszívesebben mindet kipróbálnám, bár a gimnázium alatt részt vettem a suliújság (iDeák) munkájában is, így azzal kapcsolatban visszatérésről lenne szó. És habár nem az a fő célom, tanárként is el tudom képzelni magam.

Több helyen dolgoztam az elmúlt öt évben, mióta egyetemista vagyok, mindig így volt. Kezdetben a McDonalds-ban, majd a PizzaHutban és most pedig egy magánklinikánál. Minden esetben elmondható, hogy több fantasztikus személyt ismertem meg, de sokat tanultam általában az emberi természetről, az interperszonális kapcsolatokról is. Megtanultam, hogy a szorgalom, kitartás és megbízhatóság jövedelmező, és azt, hogy miként működik egy munkahely, felelősséget vállalni saját munkámért. Mindez a tapasztalat úgy gondolom hasznosnak bizonyul majd, bárhova is sodorjon az élet. 

Hogyan tudod összehangolni a munkavégzésed a tanulmányaiddal?

1.    Azt szoktam erre válaszolni, mikor kérdezik, hogy mióta egyetemista vagyok, azóta folyamatosan dolgozom is. Már természetes, hogy nekem számolni kell az egyetemmel és a munkával. De jelenleg ez meglepően könnyen megy, a klinikánál nagyon jó, hogy háromórás műszakokra van bontva a nap, mert így két egyetemi órám között is be tudok menni. Ugyan sokszor nagyon hosszúak a hétköznapok, mivel amikor csak tudok, bemegyek dolgozni, de kárpótol, hogy hétvégén tudok a tanulásra, beadandókra fókuszálni.

Történt már veled vicces dolog a munkahelyeden, vagy kiemelkedően példaértékű eset? Jól kijöttök a munkatársakkal?

A munkatársakkal szerencsére könnyen megtaláltuk a közös hangot, nagyon jó hangulatban telnek a műszakok. Vicces eset akad bőven, bár az adatvédelmi okokból konkrétat nagyon nem említhetek. De egyik alkalommal, mikor egy ügyfelet lemondással kapcsolatban kerestem és kért, hogy tartsam, amíg kimegy az autójához a naptárjáért, jókedvűen elkezdett az időjárásról beszélgetni, nagyon barátságos hangja volt. Mivel rögzítjük a hívásokat, udvariatlan sem akartam lenni, de nem is szerettem volna belemenni a csevegésbe. Finoman jeleztem, hogy nem tudom, Budapesten milyen az időjárás, lesz-e eső, mert Szegeden tartózkodom. Ennek örömére az aktuális választásokra tért át, akkor viszont a nevetésemmel küszködve mondtam, hogy igazából nem hiszem, hogy erről vele itt beszélgetnünk kellene. Szerencsére eközben a naptára is megkerült, de ez valahogy nagyon megmaradt. 

Változtatott rajtad valamit a munka, esetleg tanultál újabb praktikát, fortélyokat?

Azt hiszem, ahogy telik az idő, egyre könnyebben kezelem azokat a helyzeteket, amikor egy nagyon feszült ügyfél van a vonalban, és ugyan eddig sem volt rossz a problémamegoldó képességem, de az biztos fejlődött most. Illetve nagyon megkedveltem a kollegáimat, állandós és diák munkatársaimat, szeretek oda bemenni dolgozni, ez biztos, hogy pozitív hatással van rám a mindennapokban.

Kiknek ajánlanád ezt a munkalehetőséget? Hogyan érzed milyen tulajdonságoknak kell érvényesülnie, hogy valaki élvezzen egy ilyen pozíciót? 

Nyilván nagyon sokfélék vagyunk, de amik fontosak lehetnek ehhez a munkához: szorgalom, koncentráció, felelősségteljes hozzáállás, megbízhatóság. Olyan embernek való ez a pozíció, aki képes váratlan helyzetekben is reagálni, ha nem is azonnal megoldani a problémákat, de nem blokkol le hívás közben. Mindig van szerencsére hova fordulni segítségért, de kell egy nagy fokú önállóság is a mindennapi munkához. De, aki ezeket vállalja, és szeret emberekkel beszélgetni, az élvezni fogja a munkát. Nem mellesleg sok érdekes dolgot lehet tanulni az emberi testről/orvosi ellátásról, mégis egy magánklinikáról van szó. 

Mi a véleményed a Meló-Depóról, rólunk?

Szerintem egy nagyon korrekt, segítőkész csapat vagytok. Nagyon élveztem a közös munkát eddig a kapcsolattartóinkkal, mindig meg lehetett beszélni, ha probléma merült fel. Nagyon szimpatikus a hozzáállásotok, hogy az egyetem az első. Ez nem minden helyen evidens és hálás vagyok nektek érte, hogy figyelembe veszitek a sulis teendőinket, gyakorlatainkat, számonkéréseket. 

És egy utolsó, mit tanácsolnál a jövő nemzedékének?

Mindenféleképpen, azt tanácsolnám mindenkinek, hogy az egyetem alatt is próbáljon olyan munkát találni, amit élvezettel csinál, ha valami nem komfortos, nem neki való keresgéljen más munkákat, mert remek lehetőségek vannak. 


További híreink
Passzív státusszal diákmunkát? Igen!
szeptember 25.
1 perces olvasmány

Gyakran elvárás a frissen végzett diákoktól a többéves munkatapasztalat már pályakezdőként is. Neked miért éri meg dolgozni?
Vissza a moziba!
június 03.
4 perces olvasmány

- avagy mit nézzünk meg végre?
Néhány tipp, hogy a téli megfázás messziről elkerüljön!
január 17.
3 perces olvasmány

Néhány tipp, hogy a téli megfázás messziről elkerüljön!
Mobil Depó
Értesülj az elsők között az új munkákról, kövesd a
Mobil-Depót a Facebookon is!