A Kovács Orsolyával készített interjúsorozatunk harmadik,
egyben utolsó része egyszerre dolgoz fel problémás területeket, olyan
nehézségeket, amik az embereket gyakran érintik az egyetemmel egybe eső fiatal
felnőtt korban és olyan megoldásokat, mindennapi gyakorlatokat, amik segítenek
a kiegyensúlyozott életben.
Az korábbi részekhez hasonlóan ez a cikk is a Felsőoktatási
Tanácsadási Egyesület (FETA) Országos Hallgató Mentális Egészség Felmérés
2023-as kutatási gyorsjelentésén alapul. A FETA először 2021-ben készítette el
a kutatását, amit 2023-ban megismételt, így az adatokat már a korábbi
eredmények kontextusában is lehet elemezni. A kutatás alapját adó kérdőíveket
az ország számos felsőoktatási intézményének hallgatói töltötték ki. Nagy
eltérések vannak abban, hogy melyik egyetemről hányan vettek részt a kitöltésben,
viszont a résztvevő intézmények nagy számának köszönhetően az adatok
Magyarország hallgatóinak változatos csoportjait reprezentálja.
A FETA kutatásban részt vett hallgatók 60%-a jelentett
közepes vagy súlyos depressziót. Kovács Orsolya beazonosított több tényezőt is,
ami gyakran áll a szorongás és depresszió hátterében. Ilyenek a „gazdasági
stressz, pénzügyi nehézségek, kiszámíthatatlannak tűnik a holnap vagy a
következő hónap. Nem tud megnyugodni az ember idegrendszere.” Ezen túl
elmondta, hogy „depresszióra hajlamosító tényező a társadalmi izoláció, a
kapcsolati problémák.” Megemlítette továbbá a technológia és közösségi média hatását
is, hiszen ezek miatt „gyakorlatilag egy állandó összehasonlítgatási kényszer
van”, korábban 100 ismerőshöz képest,
most milliókhoz, illetve elmondta, hogy „a fáradtság miatt sokan a pörgetést, a
képernyőidő növekedését választják”. Az általános tényezőkön túl a szakember
rávilágított, hogy „a gyerekkorban átélt elhanyagolás, érzelmi traumák
megjelennek felnőtt korban és kihatnak a mentális egészségre.” Ahogy mondta, „nagyon
sok fiatal ilyenkor elkezd gondolkodni a múltján, a saját történetén, de
ha valaki meg nem kezd el gondolkodni,
és elnyomja” az is előjöhet depresszív tünetekben. Elmagyarázta továbbá azt is,
hogy „manapság többet beszélünk a mentális egészségről, könnyebben
felismerhetők a depresszió jelei”, ezért az ember könnyen mondja magára, hogy
depis”. Kovács Orsolya megemlítette az életmód tempóját is, mint egy
depressziót okozó tényezőt, mivel az állandó elérhetőség, a folyamatos
információs túlterhelés mentális kimerüléshez és depresszióhoz is vezethet.
A fiatal korban
kifejezetten jellemző nehézségként azt is elmondta, hogy sok fiatal nem tanulta
meg otthon, a családjában, hogy hogyan küzdjön meg a párkapcsolati vagy baráti
kapcsolatokban felmerülő nehézségekkel, mert sok családban nem beszélnek az érzésekről,
így a húszas éveikben ismerik fel sokan, hogy nem tudnak mit kezdeni ezekkel az
élményekkel, érzésekkel. A szakember szerint emiatt nehéz, hogy ebben a korban
kell megtanulni kialakítani, hogy mit tegyenek a fiatalok az érzelmi
kihívásokkal és hogyan teremtse meg a kívánt egyensúlyt. Ez már önmagában is
kihívás, de a pszichológus hozzátette, hogy vannak olyanok is, akik „biológiai
vagy genetikai oldalról is cipel erre előhuzalozottságot.”
A korábbi
cikkben már említettük a szakember felkeresésének fontosságát, így ebben a
részben olyan megoldásokat részletezett a pszichológus, amiket az ember maga is
be tud építeni a mindennapokba. Kiemelte például, hogy „ami nagyon hasznos tud lenni, az például
szerintem a naplóírás, és nem feltétlenül
az olyan típusú naplóírásra gondolok, hogy
valaki írja le, hogy aznap mi történt vele,
hanem hogy egy kicsit összegezze, hogy amúgy mennyiféle stressz érte”. A napló írással az ember meglátja, hogy van a
vállán akadémiai nyomás, hogy minél jobban
teljesítsen, társadalmi nyomás, amikor mindenki azt kérdezi tőle
egyetemistaként, hogy mi akar lenni, mit fog csinálni, mikor lesz gyereke,
van-e párja, hogy néz ki a teste, és még sok más. Ahogy Kovács Orsolya mondta,
ezek „ilyen iszonyatos nyomások nagyon sok fiatalnál”. Hozzátette, hogy ezen
túl még begyűrűzhetnek családi problémák is ebben a korban, ami miatt az új
határhúzás nagyon fontos lehet.
A következő módon magyarázta el ennek a folyamatát. „Először ugye határokat mindig magam köré rajzolok,A következő módon magyarázta el ennek a folyamatát. „Először ugye határokat mindig magam köré rajzolok, tehát megpróbálom megismerni
magam, hogy meddig bírok valamit, és aztán
azt megpróbálom képviselni, és ezt lehet,
hogy a családom felé is meg kell tennem.
Tehát nagyon sok fiatalnál látom, hogy még a család rég elvárja, hogy heti szinten hazamenjen, miközben ő már a saját életét élni.” Ebben a példában a bemutatott határhúzás azt
mondani, hogy „én havonta egyszer tudom
megoldani, ennek a felvállalása, az, ha rövid távon stresszes, hosszú távon egy kisimulást fog hozni, hogyha azért vállalok felelősséget, ami bennem
meg körülöttem van.” Amint Kovács Orsolya
elmagyarázta, ez elsősorban azért fontos, mert így tudja az ember megtartani az
egyensúlyi állapotát, és ezért fontos megengedni magának, hogy ne bűntudat
kísérje a határhúzást, hanem ennek a belátása. A családon túl a FOMO-t is megemlítette,
mint az attól való félelmet, hogy ha valaki nemet mond a barátainak, akkor
kimarad valamiből. Emiatt is fontos mindenkinek magában tisztázni, hogy mi az,
amit az adott pillanatban elbír fizikailag és lelkileg, és mire tudja a maradék
energiáját szétosztani.
Azon túl,
hogy a határhúzás egy nagy és fontos elem, a szakember bemutatott kisebb,
mindennapi technikákat is. Ezek kapcsán hangsúlyozta, hogy „erre nincs
általános recept, de érdemes sok mindennel
próbálkozni.” Van, akinek az segít, hogy „ő naponta kétszer zuhanyzik,
fürdik, és akkor ott ellazul, közben betesz valami kellemes zenét. Van, akinek
az, hogy kimegy sétálni, és közben betesz a fülesbe valami zenét, amit szeret.”
Hangsúlyozta a minőségi és kelő mennyiségű alvást is, ami az idegrendszer
nyugalmához szükséges. Egy további javaslat a „lassuló napok” beiktatása. A
pszichológus magyarázatában ez azt jelenti, hogy az ember kijelöl egy napot,
amire nem tesz semmilyen programot, hanem megengedi magának, hogy „a reggeli
sokáig tartson, későn öltözzek át a pizsamámból” és ne háztartási munkáról
szóljon a nap, hanem a lassabb tempóról, „amiben minden arról szól, hogy
hatékonyság, hatékonyság, hatékonyság.”
Az egyéni
tevékenységek mellett előkerültek a csoportos, közösségi elemek is. Ilyen
például a közösségi programok szervezése, amik nem csak a bulizás köré épülnek,
hanem a főzés, sétálás, társas játék veszi át a főszerepet. Összegezve olyan
programokat javasol Kovács Orsolya, „ahol lehet beszélgetni, ahol lehet
ventilálni a problémákról, ahol lehet
megvitatni a saját stratégiánkat,
példákat, jó példákat hallani másoktól”. Ezeknek a hasznosságát
hangsúlyozta, hiszen ezek építik az egymásra való odafigyelést, és lehetőséget
adnak, hogy észrevegyük, hogy a másik ember hogy van önmagához képest, és rá
tudjunk kérdezni a másiknál, ha azt
látjuk, hogy rosszul van. A pszichológus szavaiban „nagyon sokat számít, hogy
tőlem hárman megkérdezik-e, vagy amúgy várnám,
hogy megkérdezzék, de hát el vagyok bújva,
vagy nem is ismernek, mert amikor ritkán látnak, akkor így jó formámat próbál nyújtunk.”
A
közösséggel együtt kiemelte az önkénteskedést is, mert ezen keresztül
közösségek tudnak szerveződni azokból, akik valami jó ügyért tesznek, és ez
egyfajta célt, értelmet tud adni az életnek. Amikor valamit közösségben
csinálunk, akkor pozitív megerősítő hatású tud lenni, hogy olyan érzést ad,
hogy vannak jó emberek a világon, és jó emberek között vagyunk.
A
pozitívumokon túl, viszont a bullying problémája is előkerült, mivel a FETA
kutatásban résztvevők közül többen is arról számoltak be, hogy diszkriminációt
vagy zaklatást tapasztaltak az egyetemen, akár egyetemi dolgozóktól, oktatóktól
is. Ez olyan probléma, ami jelentősen rontja az egyén mentális egészségét, és
rendszerszintű cselekvést igényel. Ehhez kapcsolódóan az egyetemi közösségekre
helyezte a hangsúlyt Kovács Orsolya. Szerinte fontos a szabályozás, a
szabadidős csoportok, és az egyetemi oktatók, adminisztrátorok segítsége is.
Ezek a szereplők azok, akik biztosítani tudják a hallgatóknak, hogy „olyan
tereket adnak nekik, olyan programokat
szerveznek, olyan projektmunkákat adnak, amik segítik azt, hogy
kialakítsanak egymás közkapcsolatot a fiatalok.” Részletezte, hogy „a tér és az
idő létrehozása felvállalható lenne intézményi
feladatként is, és akkor létre tudnak
olyan közösségek jönni, amikben számíthat egymásra az emberek.” A
közösségek kapcsán pedig kiemelte, hogy fontos, hogy „milyen közösségi normákat
segítünk kialakítani ezekben a csoportokban.” Ezeket a normákat lehet
ellenőrizni azzal, ha folyamatosan ki vannak hangosítva a csoportnormák,
csoportszabályok, „hogy ki hogy érzi magát tőle,
miben jó lennie, mi az a rosszul esik neki.”
A
szakember szerint fontos rendszeresen átbeszélni ezeket, hiszen így aztán a
csoport önszabályozóvá tud válni egészséges keretek között, ami segít, hogy ne
a negatív versengés, rivalizálás legyen a fókusza, hanem egymás segítése, és „inkább
a csapatok között teremteni versenyt, nem pedig a csapat tagjai között
valamiféle rivalizációt erősíteni.” Bár csoportok rendszeresen szerveződnek
maguktól is, az egyetem szerkezetén belül a pszichológus említette, hogy
fontos, hogy az egyetemi oktatóknak is legyenek olyan tréningjei, képzései,
ahol ezek szóba kerülnek. Itt lehet azt is megbeszélni, hogy ki hogyan tudja a
saját attitűdjét fejleszteni annak érdekében, hogy a hallgatók komfortosan, jól
érezzék magukat. Kovács Orsolya kiemelte, hogy „itt is nagyon sokszor az a baj, hogy az egyetemi
oktatók is iszonyatosan túlterheltek. Rettenetesen
nagy nyomás alatt vannak anyagi, meg időbeli megbecsültség hiányában”, ami tovább hozzájárul, hogy a rendszer
szintű problémák összeadódjanak. Felmerül természetesen az egyetemi oktatás és
kutatás kettőssége is, hiszen az egyetemi oktatóktól elvárás az oktatás és a
kutatás is, viszont arra is vonatkozik a már említett erőforráshiány, hogy
általában nem jut mindkettőre ugyanannyi ideje, energiája, kapacitása, és
érdeklődése egy oktatónak.
Ehhez kapcsolódik az a különbség, amit különösen a gólyák
éreznek, amikor a középiskolai közegből az egyetemekre kerülnek. Ahogy a
pszichológus is megállapította, karonként és szakonként is nagyon eltérő, hogy
milyen a légkör, mik a normák egy-egy képzésen. Vannak olyan szakok, ahol „a
partnerség, a közvetlenség, a nyitottság abszolút része, sőt még akár
közvetlenebb, mint akár középiskolában”, viszont vannak olyanok is, amik nagyon hierarchikus,
nagyon autoriter szakok, ahol elő sem
fordulhat, hogy az oktató egyáltalán érdeklődést mutasson a hallgató felé,
vagy személyesebb kapcsolatot építsen.” A szervezeti kultúra nagyban
befolyásolja azt is, hogy az egyetemisták bullying vagy más, az egyetemhez
kapcsolódó problémával fordulnának-e az oktatójukhoz.
Az egyetemeken belül elsősorban nem az oktatók feladata a
hallgatók mentális egészségének a támogatása, kezelés. Vannak kifejezetten
ezzel foglalkozó szakemberek is. A FETA kutatása alapján a kitöltők közül sokan
hallottak arról, hogy van az egyetemükön pszichológiai, mentálhigiénés
segítség, viszont ezt csak 7,4% vette igénybe. A korábban már bemutatott
eredményekből látszik, hogy a kérdőívet kitöltő hallgatók jelentős része küzd
valamilyen mentálhigiénés nehézséggel betegséggel, viszont az egyetemen mégis
kevesen kértek ehhez professzionális segítséget. Erre részletesebben is
kitértünk Kovács Orsolyával, hiszen ez lehetne a legkönnyebben elérhető
segítség sokak számára. A szakember szerint az egyik ok, hogy preventív,
megelőző jelleggel kevesen vennék ezt igénybe. Azt a gondolkodásmódot
azonosította be, hogy „Sokan úgy gondolkodnak, hogy én meg tudom a barátaimmal
is, meg egyedül is oldani a problémáimat. Tehát kicsit ez a büszkeségből
ellenállok annak, hogy én ezt kihasználjam.” Azt is mondta, hogy van, aki attól
fél, hogy az egyetemi tanácsadótól kiderül, hogy ő ott járt vagy éppen mit
mondott el. Illetve egy jelentős probléma, hogy „sokszor az egyetemi
tanácsadókban fix hosszúságú folyamatok vannak. Mondjuk
6-8 alkalmak, amiket ott tölthet egy fiatal,
és van, aki inkább úgy dönt, hogy akkor olyan helyet keres, ahol sokkal hosszabb támogató folyamatokat
vállalnak.”
Mivel sok tényező befolyásolja az egyetemi mentálhigiénés
támogatás kihasználását és az ottani körülményeket, a pszichológus arra is
kitért, hogy ezek a folyamatok, helyzetek mennyire lehetnek hasznosak a
hallgatók számára. Kovács Orsolya szerint „szorongásos állapot kezelésére, egy
konfliktusosabb baráti vagy párkapcsolati helyzet átbeszélésre, egy önismereti
út megkezdésére hasznos tud lenni. Elmondása szerint „jobban megérteni önmagam
belső világát és motivációit, azt hiszem az egyik leghasznosabb dolog, és ilyen
szempontból nagyon szokták is azok szeretni,
akik ilyesmit igénybe vesznek és megtalálják azt a jó kapcsolatot az ő
segítőjükkel, ami őket gyógyítani tudja.” Viszont azt is elismerte, hogy
ezeknek megvannak a határaik. Arra hasznosak lehetnek, hogy a hallgató át tudja
beszélni már egy bizonyosabb mértékig kompetensebb szakemberrel (egyetemtől
függően pszichológus vagy pszichológus hallgató), hogy merre érdemes tovább
menni. Ez segíthet megítélni, hogy „az ő
problémája olyan-e, amivel akkor ténylegesen
mondjuk pszichoterápiába kell kezdeni, mi
lehet ez a módszer, ami hozzá passzolhat,
tehát ennek is az átbeszélése, egyfajta pszichoedukáció, az feladata tud lenni ezeknek a folyamatoknak.”
Ebben a részben bemutattuk az egyetemistákat érintő
depresszió lehetséges okait, az egyetemi mentálhigiénés lehetőségeket, illetve
az egyetemi és akörüli közösség fontosságát. Ezek mind olyan elemek, amik
minden egyetemistát közvetlenül és a barátain, ismerősein keresztül is érinthetnek.
Érdemes ezért átgondolni, hogy te éppen hogy állsz mentálisan, felismered-e,
amikor a körülötted levőknek van szüksége segítségre, és azt, hogy milyen
megküzdési stratégiákat tudnál bevezetni a mindennapjaidba az egyensúly megteremtése
érdekében. Ezzel a résszel zárul a Kovács Orsolyával készített interjú-cikk
sorozatunk. A részek külön-külön is érdekes aspektusait világítják meg az
egyetemisták mentális egészségének, viszont javasoljuk elolvasásra a korábbi
részeket is, hiszen mindegyikben különböző problémákat és megoldási
lehetőségeket mutatott be a szakember. Bár az egyetemista életszakasz sok új
kihívást hozhat, nem kell ezeknek átvenniük az életed felett az uralmat.
Átgondoltan és szükség esetén vagy megelőzésként segítséget kérve, egy jó és
különleges időszakká teheted ezt.
forrás: www.feta.hu
képek forrása: www.unsplash.com,
www.pexels.com
