A pénzköltés ma már annyira a mindennapjaink részévé vált,
hogy sokszor észre sem vesszük, milyen könnyen csúsznak ki ezresek a kezünkből.
Reggel például beugrunk egy kávéra, napközben rendelünk valamit ebédre,
hazafelé még megállunk a boltban néhány apróságért, este pedig megveszünk egy
akciósnak tűnő terméket egy webáruházból. Ezek külön-külön nem tűnnek nagy
kiadásnak, hónap végére azonban könnyen összeadódnak.
Sokan ilyenkor azt érzik, hogy egyszerűen túl kevés a
fizetésük vagy az ösztöndíjuk, pedig nem mindig a bevétel nagysága jelenti a
legnagyobb problémát. Gyakran inkább az okozza a nehézséget, hogy rengeteg
olyan apró kiadásunk van, amelyre szinte automatikusan költünk, ezért fel sem
tűnik, hogy mennyi pénzt visznek el a hónap során. És mire ránézünk a
bankszámlánkra, már csak azt látjuk, hogy ismét kevesebb maradt, mint amire
számítottunk.
Pedig már néhány tudatos döntéssel is meglepően sokat lehet
spórolni. Persze nem arról van szó, hogy teljesen le kell mondanod a kedvenc
kávédról vagy minden szórakozásról, hanem inkább arról, hogy felismerd azokat a
kiadásokat, amelyek valójában nem tesznek hozzá annyit a mindennapjaidhoz, mint
amennyibe kerülnek.
Hogy segítsünk mindezt felismerni, mutatjuk, hogy melyek
azok a leggyakoribb pénznyelők, amelyekre a legtöbben észrevétlenül költünk el
rengeteg pénzt. Nézzük is ezeket!
1. Korlátlan adatforgalom
A korlátlan mobilinternet elsőre kényelmes megoldásnak
tűnik, hiszen nem kell attól tartanod, hogy a hónap végére elfogy az
adatkereted. Éppen ezért sokan automatikusan a legnagyobb csomagot választják,
anélkül hogy egyáltalán megnéznék, valójában mennyi mobilinternetet használnak
el egy átlagos hónapban. Pedig érdemes időnként ránézni a szolgáltatód
alkalmazásában vagy a telefonod beállításaiban az adatforgalmi statisztikákra,
hiszen könnyen előfordulhat, hogy a korlátlan csomag helyett egy jóval kisebb
adatkeret is bőven elegendő lenne, hiszen a nap nagy részében úgyis otthoni,
munkahelyi vagy egyetemi Wi-Fi hálózatra csatlakozol. Ha pedig hónapokon
keresztül még a rendelkezésedre álló adatkeret felét sem használod el, érdemes
elgondolkodni egy olcsóbb előfizetésen.
2. Kábeltelevízió
Ha van otthon kábeltelevízió-előfizetésed, gondolj bele,
hogy valójában hány csatornát nézel rendszeresen. Valószínűleg nem sokat, és
ezzel nem vagy egyedül, a felmérések szerint ugyanis a legtöbben csak néhány
kedvenc csatornát kapcsolnak be, miközben olyan csomagért fizetnek, amely több
tucat, akár száznál is több csatornát tartalmaz.
A szolgáltatók ráadásul úgy állítják össze a csomagokat,
hogy a legnépszerűbb csatornák gyakran csak a drágább előfizetésekben érhetők
el. Emiatt sokan inkább a nagyobb csomagot választják, még akkor is, ha annak
jelentős részét soha nem használják ki. Ennek eredménye, hogy hónapról hónapra
olyan szolgáltatásért fizetnek, amelyből valójában csak töredéket vesznek
igénybe.
Éppen ezért érdemes átgondolni, hogy valóban szükséged van-e
a kábeltelevízióra. Ha a tévét főként filmekre és sorozatokra használod,
könnyen lehet, hogy egy vagy két streaming előfizetés bőven kielégíti az
igényeidet, ráadásul sok esetben még olcsóbban is kijöhetsz. Mielőtt azonban
lemondanád a tévécsomagodat, nézd át, hogy milyen csatornákat nézel
rendszeresen, és csak azért fizess, amit valóban ki is használsz.
3. Streaming előfizetések, amelyeket alig használsz
Ha már a televíziónál tartunk, érdemes a
streaming előfizetéseidet is átnézni, hiszen sokan úgy fizetnek elő egyszerre
több platformra, hogy közben csak az egyiket használják rendszeresen, a többin
pedig hónapokig nem indítanak el egyetlen filmet vagy sorozatot sem. És mivel
ezek az előfizetések automatikusan megújulnak, könnyen előfordulhat, hogy úgy
fizetsz értük hónapról hónapra, hogy közben észre sem veszed.
Éppen ezért érdemes időnként végignézni, mely
szolgáltatásokat használod valóban, ha pedig tudod, hogy egy ideig nem lesz
rájuk időd – például vizsgaidőszakban, egy zsúfoltabb munkás hónapban vagy egy
hosszabb nyaralás alatt –, nyugodtan mondd le őket arra az időszakra. A legtöbb
streamingplatformnál néhány kattintással megszüntethető, majd később ugyanilyen
egyszerűen újraindítható az előfizetés. Ez lehet, hogy elsőre csak néhány ezer
forintos megtakarításnak tűnik, de ha több olyan szolgáltatásért is fizetsz,
amelyet alig használsz, éves szinten már meglepően sok pénzt spórolhatsz meg
anélkül, hogy valójában bármiről le kellene mondanod.
4. Zenei előfizetések
A zenei streaming előfizetések is olyan kiadások lehetnek,
amelyekre sokszor észre sem vesszük, hogy mennyit költünk. Kétségtelen, hogy
kényelmes reklámok nélkül zenét hallgatni, dalokat letölteni vagy lejátszási
listákat készíteni, ugyanakkor érdemes átgondolni, hogy valóban szükséged van-e
a fizetős csomagra. Ha például leginkább csak háttérzenének hallgatsz
zenét tanulás, utazás vagy házimunka közben, könnyen lehet, hogy az ingyenes
verzió is bőven elegendő lenne a számodra. Bár ilyenkor reklámokkal is találkozhatsz,
sokan néhány nap alatt hozzászoknak ehhez, cserébe pedig minden hónapban
megspórolják az előfizetés árát. Arra is érdemes egyébként figyelni, hogy
diákként még kedvezményeket is kaphatsz, amivel szintén spórolhatsz.
Persze, ha naponta több órát hallgatsz zenét, fontos
számodra a jobb hangminőség vagy a reklámmentes használat, akkor a fizetős
előfizetésnek is megvan a létjogosultsága. A lényeg az, hogy időnként ezt is
érdemes felülvizsgálni, és csak olyan szolgáltatásért fizess, amelyet valóban
rendszeresen használsz.
5. Kávé
Sokan el sem tudják képzelni a reggelüket egy elviteles kávé
nélkül, és ezzel önmagában nincs is semmi probléma. A gond inkább az, hogy ez
egy idő után napi rutinná válik, hiszen egy-egy kávé ára elsőre nem tűnik
soknak, de ha minden munkanapon vagy egyetemi napon vásárolsz egyet, a hónap
végére már több tízezer forintot is elkölthetsz rá. Pedig egy kis
odafigyeléssel otthon is készíthetsz nagyon jó kávét, ráadásul jóval olcsóbban,
és egy minőségi kávébab vagy őrölt kávé ugyan elsőre nagyobb kiadásnak tűnhet,
de egy csomagból akár több tucat adag is kijön, így egy csésze ára töredéke
lesz annak, amit egy kávézóban fizetnél.
Persze nem arról van szó, hogy soha többé ne ülj be egy
kávézóba. Egy találkozás a barátokkal vagy egy különlegesebb kávé néha bőven
belefér, de ha ezt nem napi szokásként, hanem alkalmi programként kezeled,
hosszú távon meglepően sok pénzt tudsz megspórolni.
6. Márkás vagy új ruhák
A ruhavásárlás is könnyen olyan kiadássá válhat, amelyre a
kelleténél jóval több pénzt költünk. Sokan ugyanis úgy érzik, hogy mindig a
legújabb kollekcióból vagy egy ismert márkától kell vásárolniuk, pedig egy jó
minőségű ruhadarab nem feltétlenül attól lesz jó, hogy nagy logó van rajta vagy
teljes áron került a boltba.
Ha te nem szeretnél beleesni ebbe a hibába és szeretnél
spórolni, érdemes nyitni a turkálók vagy a használt ruhák felé is. Szerencsére
ma már rengetegen vásárolnak másodkézből, hiszen így akár alig hordott vagy
teljesen új állapotú ruhákat is találhatsz töredékáron. Emellett az olyan
online piactereken, mint a Vinted, szintén nagyon jó darabokra lehet bukkanni,
gyakran jóval olcsóbban, mint az üzletekben. Persze, ha ragaszkodsz egy
adott márkához, akkor sem kell feltétlenül teljes árat fizetned, ilyenkor érdemes
figyelni a szezonvégi leárazásokat, az akciókat vagy a kuponnapokat, mert
ilyenkor ugyanazt a ruhát sokkal kedvezőbb áron is megveheted. A legfontosabb
pedig az, hogy ne impulzusból vásárolj, hanem csak akkor, ha valóban szükséged
van az adott ruhadarabra.
7. Ételházhozszállítás
Egy hosszú nap után nagyon csábító lehet néhány kattintással
ételt rendelni, hiszen kényelmes, gyors, és sokszor nagy segítség tud lenni,
amikor úgy érezzük, hogy nincs energiánk főzni. Ez teljesen természetes, a
probléma inkább az, hogy ha ez rendszeressé válik, meglepően sok pénzt vihet
el. Egy-egy rendelés ára ugyanis nemcsak az ételt tartalmazza, hanem a
kiszállítási díjat, a szervizdíjat és sok esetben még egyéb költségeket is, így
a végösszeg könnyen jóval magasabb lesz, mint amennyibe ugyanaz az étel otthon
kerülne.
Ha szeretnél spórolni, érdemes minél többször otthon főzni,
hiszen már néhány egyszerű recept elsajátításával is sokat csökkenthetsz a havi
kiadásaidon, ráadásul egyszerre több adagot is elkészíthetsz, amelyeket később
csak elő kell venni a hűtőből vagy a fagyasztóból. Így nemcsak pénzt
takaríthatsz meg, hanem azt is elkerülheted, hogy egy fárasztó nap végén ismét
a rendelés mellett dönts. Persze ez nem jelenti azt, hogy soha többé ne
rendelj ételt. Egy-egy alkalom belefér, de ha a házhozszállítás helyett a hét
legtöbb napján otthon főzöl, hónap végére meglepően nagy különbséget fogsz
látni a bankszámládon.
8. Márkás szépségápolási termékek
A szépségápolási termékeknél is könnyű azt gondolni, hogy
ami drágább, az biztosan jobb is. A valóság azonban ennél jóval árnyaltabb. Az
elmúlt években a drogériák saját márkás termékei ugyanis rengeteget fejlődtek,
és sok esetben csak minimális különbség van közöttük és a jóval drágább,
prémium vagy luxusmárkák termékei között. Ez persze nem jelenti azt, hogy
minden olcsóbb termék automatikusan ugyanolyan, mint egy prémium változat, de
sokszor valóban nem indokolja a jelentős árkülönbséget a hatás vagy a minőség.
Éppen ezért vásárlás előtt érdemes utánanézni a termékek összetevőinek,
elolvasni a véleményeket, és nem kizárólag a márkanév alapján dönteni. Ha
pedig találsz egy kedvezőbb árú terméket, amely ugyanúgy beválik a számodra,
hosszú távon jelentős összeget takaríthatsz meg.
9. Túl olcsó autó
Ha már van annyi pénzed, hogy egy autóban gondolkozol, ezt
mindenképpen érdemes figyelembe venni: elsőre logikus döntésnek tűnhet a lehető
legolcsóbb autót megvenni, különösen akkor, ha szűkebb költségvetésből
gazdálkodsz. A túl alacsony vételár azonban sokszor nem valódi spórolást
jelent, hanem azt, hogy később jóval többet kell költened javításokra,
alkatrészekre és váratlan szervizköltségekre. Éppen ezért, ha nincs
sürgősen szükséged autóra, érdemes lehet még egy kicsit várni, tovább gyűjteni,
és egy jobb állapotú, megbízhatóbb járművet választani. Bár a vételár magasabb
lehet, hosszú távon sokszor ez bizonyul az olcsóbb megoldásnak, mert kisebb
eséllyel kell rövid időn belül komoly összegeket költeni a
javítására. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy csak drága autót
érdemes venni. A lényeg inkább az, hogy ne kizárólag az ár alapján dönts, hanem
nézd meg az autó állapotát, szervizmúltját és várható fenntartási költségeit
is. Egy elsőre olcsó vétel ugyanis később könnyen a legdrágább döntéssé válhat,
ha folyamatosan szerelőhöz kell vinni.
10. Nem kell mindenből a legújabb
Amikor megjelenik egy új telefon, laptop, okosóra vagy más
elektronikai eszköz, könnyű azt érezni, hogy nekünk is azonnal szükségünk van
rá, pedig a legtöbb esetben a korábbi modell még hosszú ideig tökéletesen
ellátja ugyanazokat a feladatokat, így a csere inkább vágyból, mint valódi
szükségből történik. Ha szeretnél spórolni, érdemes tehát megfontolni,
hogy valóban eljött-e az ideje a vásárlásnak. Ha a jelenlegi készüléked még
megfelelően működik, lehet, hogy érdemes még egy-két évig használni. Ha pedig mindenképpen
újat szeretnél, jó alternatíva lehet egy használt vagy felújított készülék is,
amelyek sokszor kiváló állapotban vannak, mégis jóval olcsóbbak, mint az új
modellek.
Arra is érdemes figyelni, hogy az újonnan megjelent termékek
ára általában néhány hónap alatt jelentősen csökken. Szóval ha nem sürgős a
vásárlás, sokat spórolhatsz azzal, hogy kivársz egy akciót vagy egyszerűen csak
megvárod, amíg lejjebb megy az ára. A legfontosabb pedig az, hogy csak akkor
vásárolj új eszközt, ha valóban szükséged van rá, ne csak azért, mert megjelent
egy frissebb modell.
Így tartsd meg a pénzed
Ha végigolvastad ezt a listát, valószínűleg te is
észrevetted, hogy a legtöbb felesleges kiadásnak van egy közös pontja: nem
egyetlen nagy vásárlás viszi el a pénzünket, hanem sok apró döntés, amelyeket
szinte automatikusan hozunk meg nap mint nap. Éppen ezért szerettük volna
megmutatni, hogy a pénzügyi tudatosság nem azon múlik, hogy mennyit keresel,
hanem azon is, hogyan bánsz azzal az összeggel, ami a rendelkezésedre áll. A jó
hír viszont az, hogy mindez tanulható, hiszen ahogyan megtanulunk vezetni, főzni
vagy beosztani az időnket, ugyanúgy azt is el lehet sajátítani, hogyan hozzunk
tudatosabb pénzügyi döntéseket. És persze nem kell egyik napról a másikra
teljesen megváltoztatnod a szokásaidat, már az is sokat számít, ha időnként
megállsz egy vásárlás előtt, és felteszed magadnak a kérdést: valóban szükségem
van erre, vagy csak egy pillanatnyi impulzus miatt akarom megvenni?
Azt is érdemes észben tartani, hogy sokszor hajlamosak
vagyunk csak azért vásárolni, mert azt gondoljuk, hogy egy új telefon, egy
drágább autó vagy egy márkás ruha majd jobb benyomást kelt rólunk. A valóság
azonban az, hogy az emberek többsége elsősorban a saját életével foglalkozik,
ezért jóval kevésbé figyeli, hogy milyen tárgyakat birtoklunk, mint azt mi
gondolnánk. Éppen ezért hosszú távon ritkán éri meg mások véleménye miatt
költekezni.
És persze nem arról van szó, hogy soha ne vegyél meg semmit,
amire vágysz. Sokkal inkább arról, hogy próbálj különbséget tenni a valódi
szükségletek és a hirtelen jött impulzusok között. Ha ezt megtanulod, nemcsak
több pénzed maradhat a hónap végén, hanem könnyebben építhetsz fel egy olyan
anyagi biztonságot is, amely később sokkal nagyobb szabadságot ad, mint
bármelyik impulzusvásárlás.
Ne felejtsd el, hogy a pénzügyi tudatosság nem azt jelenti,
hogy mindenről le kell mondanod. Sokkal inkább azt, hogy te döntöd el, mire
költöd a pénzed, nem pedig a reklámok, az akciók vagy a pillanatnyi vágyak
döntenek helyetted.
Források: www.divany.hu, www.onfejlesztoakademia.hu, www.forbes.hu
Képek forrása: www.pexels.com