Van az a pont, amikor az ember csak meg akarja nézni a telefonján, milyen idő lesz hétvégén, de tíz perc múlva már egy újabb cikket olvas az aszályokról, erdőtüzekről, rekordhőmérsékletről vagy a tengerszint emelkedéséről. Aztán jön a gondolat: ha ez most ilyen, mi lesz húsz vagy harminc év múlva? Talán ismerős az érzés. Szeretnél tenni valamit a környezetért, de közben úgy érzed, hogy amit egy emberként csinálsz, az szinte semmit sem számít. Veszel egy kulacsot, biciklire ülsz, szelektíven gyűjtöd a hulladékot, aztán meglátsz egy újabb hírt egy rekordot döntő hőhullámról, és hirtelen értelmetlennek tűnik az egész.Ez a szorongás, félelem, düh, szomorúság vagy tehetetlenség összessége egyre gyakrabban kapja a klímaszorongás, illetve tágabban az öko-szorongás vagy eco-anxiety nevet. Nem egy divatos internetes diagnózisról van szó, hanem egy olyan jelenségről, amelyet pszichológusok, kutatók és egészségügyi szervezetek is egyre komolyabban vizsgálnak. Fontos azonban azt is látni, hogy a klímaszorongás önmagában nem pszichiátriai diagnózis. Az aggodalom egy valós problémára adott érthető reakció lehet, ugyanakkor ha a szorongás már jelentősen befolyásolja a mindennapi életet, érdemes szakember segítségét kérni.
Fiatal felnőttként különösen könnyű
belekerülni ebbe az érzésbe. Egyetemista korban éppen a jövőnket próbáljuk
megtervezni. Milyen munkánk lesz, hol fogunk élni, szeretnénk-e családot,
milyen életet tudunk majd kialakítani. Közben pedig egy olyan környezeti
változással kell számolnunk, amelynek hosszú távú következményeit még a saját
életünk során is megtapasztalhatjuk. De a klímaszorongás nem feltétlenül
valami, amitől egyszerűen meg kell szabadulni. Megfelelően kezelve akár jelzés
és motiváció is lehet, ami azt mutatja, hogy fontos nekünk a környezet és a
jövő. A kérdés inkább az, hogyan lehet úgy együtt élni ezekkel az érzésekkel,
hogy ne bénítsanak meg.
Mi is pontosan a klímaszorongás?
A klímaszorongás alatt általában a
klímaváltozással és annak következményeivel kapcsolatos félelmet, aggodalmat és
distresszt értjük. Ez azonban nem feltétlenül csak szorongás formájában jelenik
meg. Lehet benne félelem a jövőtől, szomorúság az elvesző természeti értékek
miatt, düh a döntéshozók lassúsága miatt, bűntudat a saját életmódunk miatt,
vagy éppen tehetetlenség amiatt, hogy egyetlen ember nem tudja megoldani a
klímaválságot. A jelenséghez szomorúság, harag és gyász is kapcsolódhat.
Ráadásul sokaknál nemcsak maga a környezeti probléma okoz negatív érzéseket,
hanem az is, ahogyan más emberek, vállalatok vagy döntéshozók reagálnak rá. Ez
azért fontos különbség, mert a „szorongás” szó hallatán hajlamosak vagyunk
valamiféle irracionális félelemre gondolni. A klímaváltozás esetében azonban
egy valós és összetett problémáról van szó. Nem az a megoldás, hogy valaki
egyszerűen azt mondja magának: „ne gondolj rá”. A cél inkább az, hogy
megtanuljunk együtt élni egy olyan helyzettel, ahol van valódi okunk az aggodalomra,
de nincs okunk azt hinni, hogy semmilyen hatásunk nincs a jövőre.
Miért éppen a fiatalokat érinti ennyire?
A klímaváltozás minden generációt érint, de
a fiatalok számára van egy különösen nehéz része. Nekik kell a legtöbb időt
eltölteniük abban a jövőben, aminek az alakulása miatt most aggódnak. Egy másik
tényező pedig a közösségi média folyamatos jelenléte. Korábban egy természeti
katasztrófáról a híradóban vagy az újságban találkoztunk információval. Ma
viszont egyetlen nap alatt több tucat videót láthatunk erdőtüzekről,
árvizekről, kiszáradt folyókról vagy extrém hőhullámokról. Az egyik videó után
jön a másik, majd egy komment, egy statisztika, egy újabb poszt. Az
információhoz való hozzáférés természetesen fontos, de a folyamatos kitettség
könnyen azt az érzést keltheti, mintha a világ minden problémája egyszerre
történne körülöttünk. Ez pedig mentálisan kimerítő.
A klímaszorongás egyik jellemzője, hogy
közvetlen tapasztalatból is kialakulhat. Ha valaki olyan helyen él, ahol
rendszeresen tapasztal extrém hőséget, áradást, erdőtüzet, aszályt vagy más
szélsőséges időjárási eseményt, egészen más módon szembesülhet a
klímaváltozással, mint az, aki ezekről csak a hírekben hall. A közvetlenül
átélt katasztrófák mellett a hosszabb távú bizonytalanság, az otthon
elvesztésének kockázata, a megélhetési problémák és a közösségek szétesése is
pszichés terhet jelenthet. A fiatalok helyzete azért is sajátos, mert az
egyetemi évek és a pályakezdés egyébként is változásokkal teli időszak.
Ilyenkor sok kérdésre nincs még válaszunk. Ha ehhez hozzájön az az érzés, hogy
maga a világ is bizonytalanabbá válik, az könnyen felerősítheti a szorongást. Nem
véletlen, hogy a fiataloknál a klímaváltozás olyan döntésekkel kapcsolatban is
felmerülhet, mint például hogy hol szeretnének élni, milyen pályát válasszanak,
vagy szeretnének-e gyereket.
Mikor normális az aggodalom, és mikor
érdemes segítséget kérni?
Fontos különbséget tenni az egészséges
aggodalom és a bénító szorongás között. Az teljesen érthető, ha időnként
rosszul érzed magad a klímaváltozás miatt. Az is természetes, ha dühít egy
környezetkárosító döntés, elszomorít egy természeti élőhely pusztulása, vagy
félsz attól, milyen világban fogsz élni később. A probléma akkor kezdődik,
amikor ezek az érzések tartósan és jelentősen akadályozzák az életet. Ha
például képtelen vagy kikapcsolni a klímaváltozással kapcsolatos gondolatokat,
rendszeresen emiatt nem alszol, romlik a koncentrációd, elkerülsz bizonyos
helyzeteket, állandó bűntudatot érzel, vagy a szorongás miatt már az egyetemi
teljesítményed és a kapcsolataid is sérülnek, érdemes segítséget kérni. Maga a
klímaváltozással kapcsolatos aggodalom nem betegség. Ugyanakkor ha a distressz
olyan mértékűvé válik, hogy akadályozza a mindennapi működést, ugyanúgy érdemes
mentális egészségügyi szakemberhez fordulni, mint más szorongásos problémák
esetében. Ez nem túlreagálás. És nem azt jelenti, hogy „gyenge vagy”. Egyszerűen
azt jelenti, hogy egy nehéz témával kapcsolatban szükséged van támogatásra.
Az első lépés: ne próbáld meg letagadni az
érzéseidet!
A klímaszorongás kezelésének egyik rossz
stratégiája az lehet, ha megpróbálod magadat meggyőzni arról, hogy nincs miért
aggódnod. Ha tényleg aggódsz, akkor aggódsz. Az érzéseid elfogadása nem
ugyanaz, mint hogy átadod nekik az irányítást. Inkább arról szól, hogy
felismered: „Most félek”, „Dühös vagyok”, „Tehetetlennek érzem magam”. Az
érzések felismerése és validálása, a társas kapcsolatok, a természetben töltött
idő, az önmagunkról való gondoskodás és a cselekvés mind hozzájárulhatnak az
érzelmi ellenálló képességhez. Ez azért is működhet, mert a meg nem nevezett
szorongás sokszor egyszerűen egy nagy, összefüggő rossz érzésnek tűnik. Ha
viszont megpróbálod pontosabban megfogalmazni, mi zajlik benned, könnyebb lehet
azt is megtalálni, mire van szükséged. Lehet, hogy információra. Lehet, hogy
pihenésre. Lehet, hogy beszélgetésre. Vagy éppen arra, hogy valami konkrét
dolgot csinálj.
Ne fogyaszd korlátlanul a klímahíreket!
Nem kell minden nap minden klímával
kapcsolatos hírt elolvasnod ahhoz, hogy felelős ember legyél. Sőt, ha azt
veszed észre, hogy a folyamatos hírfogyasztás csak növeli a szorongásodat,
érdemes tudatosan korlátozni. Ez nem ugyanaz, mint elfordulni a problémától. Kijelölhetsz
például egy olyan időszakot, amikor tájékozódsz. Elolvashatsz néhány megbízható
forrást, aztán bezárod a böngészőt. Nem szükséges órákon keresztül görgetni a
legrosszabb forgatókönyveket. Különösen a közösségi médián érdemes figyelni arra,
milyen tartalmakat fogyasztasz. Az algoritmusok nem feltétlenül azt mutatják
meg, amitől nyugodtabb és tájékozottabb leszel, hanem gyakran azt, ami újabb és
újabb kattintást vált ki. Érdemes ezért megbízható tudományos és szakmai
forrásokra támaszkodni, és kerülni a folyamatos doomscrollingot. A cél nem az
információ elkerülése, hanem az információ és az érzelmi terhelés közötti
egyensúly megtalálása.
A tehetetlenség ellen működhet a cselekvés
Az egyik legnehezebb érzés a
klímaszorongásban a tehetetlenség. Mit tudok én csinálni? Ez egy fontos kérdés,
de van egy csapda: könnyű arra jutni, hogy ha egy ember nem tudja megoldani a
klímaváltozást, akkor az egyéni cselekvésnek nincs értelme. Ez azonban hamis
válasz. Egyetlen ember nem fogja megállítani a klímaváltozást. De ebből nem
következik, hogy az egyéni és közösségi cselekvés értelmetlen.
A cselekvésben való részvétel segíthet
abban, hogy ne passzív áldozatként éljük meg a helyzetet, hanem növekedjen az
önhatékonyságunk és a kontrollérzetünk. Ez lehet nagyon hétköznapi dolog. Például
kevesebb felesleges fogyasztás, tudatosabb közlekedés, élelmiszer-pazarlás
csökkentése vagy energiahasználat átgondolása. De lehet ennél nagyobb léptékű
is; csatlakozhatsz egy egyetemi zöld kezdeményezéshez, részt vehetsz közösségi
programokban, támogathatsz környezetvédelmi szervezeteket, vagy részt vehetsz a
helyi döntéshozatalt érintő demokratikus folyamatokban. A lényeg az, hogy ne
próbálj egyszerre mindent megoldani.
Nem kell tökéletesen fenntarthatónak lenned
Talán ez az egyik legfontosabb üzenet. A
klímaváltozás miatt aggódó fiatalok könnyen belecsúszhatnak abba, hogy minden
egyes döntésüket erkölcsi kérdésként kezdik kezelni. Vettem-e helyi
élelmiszert? Repültem-e idén? Elfelejtettem lekapcsolni a lámpát? Ettem-e húst?
Milyen telefont vettem? Mennyi ruhát vásároltam? A tudatos fogyasztás fontos,
de a folyamatos önvád nem hatékony környezetvédelmi stratégia. Ha minden egyes
döntés után bűntudatot érzel, könnyen eljuthatsz oda, hogy inkább semmit sem
akarsz csinálni. A fenntarthatóság ezért nem egyéni erkölcsi tökéletességi
verseny.
Nincs olyan ember, aki minden szempontból
tökéletesen környezetbarát életet él. És egyébként sem csak az egyéni
fogyasztói döntések határozzák meg a kibocsátásokat. A nagy léptékű
változásokhoz infrastruktúrára, technológiára, vállalati döntésekre és közpolitikai
intézkedésekre is szükség van. Ezért nyugodtan válassz néhány olyan területet,
ahol valóban tudsz változtatni. Ha például tömegközlekedéssel jársz egyetemre,
máris tettél valamit. Ha ritkábban vásárolsz felesleges dolgokat, az is számít.
Ha kevesebb ételt dobsz ki, az is. Nem kell minden fronton tökéletesnek lenned.
A közösség sokat számít
A klímaszorongás egyik legrosszabb része az
elszigeteltség érzése. Ha egyedül ülsz a szobádban, és azt gondolod, hogy
rajtad kívül senkit nem érdekel, mi történik, a probléma hatalmasnak tűnhet. Egészen
más lehet a helyzet, ha beszélsz róla másokkal. A klímaváltozással kapcsolatos
megterhelő helyzetek kezelésében fontos szerepet játszik a társas támogatás, a
közösség, az értelmes cselekvés és a mentális teher csökkentése. Egy egyetemi környezetben ehhez nem is kell
messzire menni. Lehet, hogy van környezetvédelmi diákszervezet. Lehet, hogy egy
baráti társasággal közösen kezdtek el valamilyen projektet. Lehet, hogy egy
helyi közösségi kerthez csatlakozol. Vagy egyszerűen csak beszélgetsz olyan
emberekkel, akik hasonlóan gondolkodnak. A közösség nemcsak azért fontos, mert
többen többet tudtok tenni. Hanem azért is, mert nem egyedül kell hordoznod az
aggodalmat.
A természet nemcsak a probléma része, hanem
segítség is lehet
Furcsán hangzik, de ha a klímaváltozás
miatt szorongsz, a természetben töltött idő sok esetben segíthet. Nem úgy, hogy
egy séta „megoldja” a klímaválságot. Hanem úgy, hogy a figyelmedet visszahozza
a jelenbe. Egyetemista életben könnyű egész nap képernyők között létezni.
Laptop, telefon, online előadás, közösségi média, e-mailek, majd este újabb
képernyő. Ezzel szemben egy séta, biciklizés, kirándulás vagy egyszerű parkban
töltött idő közvetlenebb kapcsolatot jelent a környezettel. Ráadásul van benne
egy érdekes kapcsolat is. Ha azért szeretsz a természetben lenni, mert fontos
számodra, akkor éppen ez az érzelmi kötődés lehet az egyik oka annak, hogy
aggódsz érte. Nem kell tehát megszüntetned ezt az érzést. Érdemes inkább
megtalálni a módját, hogy a szorongás mellett a kapcsolódás és az öröm is
megmaradjon.
És mit tehetsz fiatalként a környezetért?
Nem kell azonnal aktivistává válnod, ha nem
ez az utad. Már az is sokat jelenthet, ha átgondolod a saját életmódodat, és
néhány területen tudatosabban döntesz. A közlekedés, az étkezés, a fogyasztás
és az energiahasználat mind olyan területek, ahol lehetnek változtatási
lehetőségek.
Egyetemistaként van egy különleges eszközöd
is, a közösséged. Egy egyetemen több száz vagy akár több tízezer ember tanul.
Ha egy hallgatói közösség kezdeményez valamit, például hulladékcsökkentési
programot, ruhacserét, közösségi kertet, biciklis kezdeményezést vagy
fenntarthatósági rendezvényt, annak jóval nagyobb hatása lehet, mint ha
mindenki egyenként próbálja megoldani ugyanazt. És itt érkezünk el egy fontos
ponthoz; a klímaváltozás nem kizárólag fogyasztási kérdés, hanem közösségi és
politikai kérdés is. Ha szeretnél tenni valamit, gondolkodhatsz abban is,
hogyan tudsz részt venni a közösséged döntéseiben. Tájékozódhatsz a helyi
ügyekről, részt vehetsz civil kezdeményezésekben, támogathatsz hiteles
szervezeteket, vagy egyszerűen beszélgethetsz másokkal a témáról. A nagy
rendszerek ugyanis emberek döntéseiből állnak össze.
A remény nem ugyanaz, mint az optimizmus
A klímaváltozásról szóló beszélgetésekben
gyakran kerül elő a remény. De mit jelent ez? Nem feltétlenül azt, hogy
biztosan minden rendben lesz. Az optimizmus azt mondja: „minden jóra fordul”. A
remény ennél óvatosabb: „nem tudom, mi lesz, de van értelme dolgozni azon, hogy
jobb legyen.” Ez fontos különbség. Nem kell elhinned, hogy minden problémát
megoldunk ahhoz, hogy cselekedj. Nem kell garantáltan pozitív végkifejlet
ahhoz, hogy legyen értelme részt venni a változásban. A remény ebben az
értelemben nem rózsaszín szemüveg. Inkább egyfajta döntés, hogy nem adom át
teljesen az irányítást a félelemnek.
Nem kell egyedül megoldanod a klímaválságot
Talán ez a legfontosabb gondolat, amit
érdemes magaddal vinni. A klímaváltozás óriási probléma. Valódi következményei
vannak, és teljesen érthető, ha időnként félelmet, dühöt vagy szomorúságot vált
ki belőled. Nem kell úgy tenned, mintha nem lenne komoly. De az sem igaz, hogy
egyetlen embernek kellene megoldania. A saját döntéseid számítanak, de nem kell
minden felelősséget magadra venned. Nem kell tökéletesen fenntarthatóan élned.
Nem kell minden hírt elolvasnod. Nem kell minden problémát ismerned. És nem kell
egyedül cipelned az ezzel kapcsolatos érzéseidet.
Amit tehetsz, az az, hogy tájékozódsz, de
határokat húzol; cselekszel, de nem követelsz magadtól tökéletességet;
kapcsolatokat keresel, és közben figyelsz a saját mentális állapotodra is. Ha
pedig a szorongás már akadályozza az alvásodat, a tanulásodat, a kapcsolataidat
vagy a mindennapi működésedet, akkor kérj segítséget! A klímaváltozás miatti
aggodalom nem tesz gyengévé, és segítséget kérni sem az. A klímaszorongás egyik
fontos üzenete éppen az, hogy törődünk valamivel. A kérdés az, hogy ez a
törődés végül lebénít minket, vagy arra ösztönöz, hogy értelmesen cselekedjünk.
Nem tudjuk pontosan, milyen lesz a világ húsz vagy harminc év múlva. De azt
tudjuk, hogy a jövő még nem teljesen megírt történet. És talán éppen ezért
érdemes nem csak félni tőle, hanem részt venni az alakításában.
Források: www.apa.org,
www.unicef.org, www.who.int
Képek forrása: www.pexels.com, www.unsplash.com
