Egyedül vagy társaságban? Melyik pihenés tölt fel jobban?

Ahány ember, talán annyiféle módja van annak, hogyan szeretünk pihenni. Van, aki például egy hosszú hét után legszívesebben egy csendes szobában maradna, kikapcsolná a telefonját, és egyedül töltené az estét, míg másnak éppen az esik jól, ha találkozik a barátaival, elmegy valahová, vagy akár egy nagyobb buliban vezeti le a hét fáradalmait. És persze olyanok is vannak, akiknek nem feltétlenül az számít, hogy egyedül vagy másokkal vannak-e, hanem az, hogy közben valóban azt csinálják, amihez kedvük van. Az viszont mindenkiben közös, hogy bárkiről is legyen szó, mindenkinek szüksége van arra, hogy időnként kiszakadjon a munka, a tanulás vagy a mindennapi teendők mókuskerekéből.

De vajon milyen formái vannak a pihenésnek, és honnan tudhatod, hogy melyik az, ami téged valóban feltölt? Nézzük is meg, milyen pihenéstípusok közül választhatsz!

1. Fizikai pihenés

A fizikai pihenésre tulajdonképpen mindenkinek szüksége van, függetlenül attól, hogy egész nap ülőmunkát végzel, sokat állsz, folyamatosan jössz-mész, vagy éppen otthon végzed a házimunkát. A tested ugyanis a nap folyamán folyamatosan dolgozik, ezért egy hosszú nap után nemcsak fejben kell kikapcsolnod, hanem arra is érdemes időt szánnod, hogy fizikailag regenerálódj.
A fizikai pihenésbe természetesen beletartozik az alvás és az is, amikor egyszerűen leülsz vagy lefekszel egy hosszú nap után, de ennél sokkal több mindenről lehet szó. Ha például egész nap az irodában ültél, elsőre furcsán hangozhat, hogy a pihenéshez mozgásra is szükséged lehet, pedig egy könnyű séta vagy néhány egyszerű nyújtógyakorlat segíthet átmozgatni az egész nap egy helyben tartott izmokat. Hasonlóan jól eshet egy lazább esti mozgás akkor is, ha egész nap talpon voltál, hiszen ilyenkor nem feltétlenül egy újabb megerőltető edzésre van szükséged, hanem arra, hogy kicsit átmozgasd és ellazítsd a tested.

A pihenés része lehet egy nyugodt fürdő vagy egy masszázs is, amelyek segíthetnek ellazítani az egész nap megterhelt izmokat. Ha pedig nagyon fáradt vagy, az is teljesen rendben van, ha egyszerűen csak ledőlsz, olvasol egy kicsit, filmet nézel, vagy korábban lefekszel aludni. A lényeg, hogy figyeld meg, mire van szüksége a testednek az adott napon, és ne érezd úgy, hogy a pihenéssel is teljesítened kell.

Különösen fontos ez akkor, ha rendszeresen túl keveset alszol, sokat dolgozol, vagy hosszú időn keresztül nagy fizikai terhelésnek vagy kitéve. Ilyenkor néhány óra nyugodt pihenés vagy egy kiadós alvás nem elvesztegetett idő, hanem éppen az, ami segít abban, hogy másnap újra legyen energiád a feladataidhoz.

2. Mentális pihenés

Ahogy a testednek, úgy az elmédnek is szüksége van arra, hogy időnként kiszakadjon a folyamatos terhelésből. A nap folyamán ugyanis rengeteg információval találkozunk, döntéseket hozunk, feladatokat oldunk meg, figyelünk másokra, és közben sokszor még akkor sem tudjuk teljesen kikapcsolni a gondolatainkat, amikor már vége a munkának vagy az iskolának. A mentális pihenés éppen ezért arról szól, hogy egy időre megpróbáljuk félretenni ezeket a feladatokat, és hagyjuk az agyunkat is egy kicsit lelassulni.
Ez ma különösen nehéz lehet, hiszen az okostelefonunkkal szinte folyamatosan kapcsolatban vagyunk a külvilággal, így persze éppen akkor érkezhet egy üzenet egy beadandóról, amikor már azt hitted, hogy mára mindennel végeztél, vagy este fél tízkor is megkaphatod a főnöködtől, hogy „ezt holnap ne felejtsd el megcsinálni”. Szóval hiába vagy már otthon, egyetlen értesítés is elég lehet ahhoz, hogy újra elkezdj azon gondolkodni, mi vár rád másnap.

Éppen ezért sokat segíthet, ha bizonyos időszakokban egyszerűen lenémítod az értesítéseidet, félreteszed a telefonodat, vagy akár egy időre teljesen kikapcsolod. Emellett sokat segít néhány perc csend, egy nyugodt séta, egy könyv elolvasása vagy néhány tudatos, mély lélegzetvétel is abban, hogy kicsit kiszakadj a folyamatos információáradatból. A mentális pihenésnél ugyanis nem az a cél, hogy egyáltalán ne gondolj semmire, hanem inkább az, hogy egy időre ne kelljen újabb és újabb feladatokra reagálnod.

3. Érzelmi pihenés

Az érzelmi pihenés sokszor háttérbe szorul, pedig legalább annyira fontos lehet, mint az, hogy fizikailag vagy mentálisan kipihenjük magunkat. A mindennapokban ugyanis nemcsak a testünket és az agyunkat terheljük meg, hanem érzelmileg is rengeteg minden történik velünk. Lehet például, hogy egész nap mások problémáit hallgatod, konfliktusokat kezelsz, folyamatosan alkalmazkodsz a környezetedhez, vagy egyszerűen csak sok olyan helyzet ér, amely valamilyen módon hat rád.
Hogy miről is van szó? Az érzelmi pihenés azt jelenti, hogy időt adsz magadnak arra, hogy egy kicsit elszakadj ezektől a terhektől, és olyan dolgokkal foglalkozz, amelyek nyugalmat vagy örömet adnak. Ez lehet egy hosszú beszélgetés valakivel, akiben megbízol, a kedvenc zenéd meghallgatása, naplóírás, egy hobbi, vagy akár egy olyan program, amelyet egyszerűen csak azért csinálsz, mert szereted. Nem kell tehát feltétlenül valami különleges dologra gondolni, sokszor éppen az apró, megszokott tevékenységek segítenek abban, hogy jobban érezd magad. Ez viszont nem annyira egyszerű, hiszen sokan érzik úgy, hogy előbb minden más feladatot el kell végezniük, és csak utána foglalkozhatnak saját magukkal, így viszont könnyen eljutunk oda, hogy magunkra már egyáltalán nem marad időnk. Az is előfordulhat, hogy rosszul érezzük magunkat amiatt, hogy pihenünk, miközben még rengeteg elintéznivalónk lenne. Pedig attól, hogy időt szánsz magadra, nem leszel kevésbé produktív vagy önző.

4. Érzékszervi pihenés

Talán az érzékszervi pihenésről hallunk a legkevesebbet, pedig a mai világban egyre több inger ér minket nap mint nap. Gondolj csak bele, hányszor nézed meg a telefonodat, hány értesítés jelenik meg a képernyődön, mennyi zaj vesz körül az utcán vagy a munkahelyeden, és közben még a tévé vagy a számítógép is folyamatosan újabb képekkel és hangokkal bombáz. Ezek külön-külön talán fel sem tűnnek, egy egész nap alatt azonban könnyen úgy érezheted, hogy már egyszerűen túl sok minden történik körülötted.

Az érzékszervi pihenés éppen ezért arról szól, hogy egy időre megpróbálsz megszabadulni ezektől az ingerektől, és valamivel nyugodtabb környezetet teremtesz magad körül. Nem kell ehhez különleges módszerekre gondolnod, hiszen már az is sokat jelenthet, ha kikapcsolod a tévét, lenémítod a telefonodat, lejjebb veszed a fényeket, vagy egyszerűen kimész egy csendesebb helyre.

Ezzel lehetőséget adsz magadnak arra, hogy egy kicsit csökkentsd a folyamatos ingermennyiséget, és nyugodtabban folytasd a napodat. Különösen jól jöhet ez akkor, ha azt veszed észre magadon, hogy egy hosszú nap után ingerlékenyebb vagy, nehezen tudsz figyelni, vagy egyszerűen csak arra vágysz, hogy végre ne történjen semmi körülötted. Ilyenkor lehet, hogy nem még több szórakozásra van szükséged, hanem éppen arra, hogy egy kis időre kevesebb inger érjen.
5. Kreatív pihenés

A kreatív pihenés elsőre talán furcsán hangozhat, főleg akkor, ha olyan munkát végzel, amelyben folyamatosan új ötletekkel kell előállnod. Ha például egész nap cikkeket írsz, terveket készítesz, kampányokon dolgozol, fotózol, rajzolsz vagy éppen újabb és újabb megoldásokat kell kitalálnod, egy idő után könnyen elfáradhatsz abban is, hogy mindig valami újat kell létrehoznod.

A kreatív pihenés pont erre ad megoldást. Ha nem hallottál volna még róla, ez azt jelenti, hogy egy időre leveszed magadról az alkotás kényszerét. Ha például munka közben egész nap szövegeket írsz, este nem muszáj még egy saját projektet is elkezdened, ahogy az sem gond, ha néhány napra félreteszed a horgolást, a rajzolást vagy azt az ötletet, amelyen már hetek óta dolgozol. Fontos, hogy nem kell minden szabad percben produktívnak lenned, és az sem baj, ha egy ideig egyáltalán nem születik semmilyen új ötleted.

Ez különösen akkor lehet fontos, ha azt veszed észre magadon, hogy már egy olyan hobbi is feladatnak tűnik, amelyet korábban örömmel csináltál. Ha például azért kezdesz el rajzolni, mert „ezt most már tényleg be kell fejeznem”, vagy a saját projekted is újabb határidőket és elvárásokat jelent számodra, akkor könnyen ugyanabba a teljesítménykényszerbe kerülhetsz, amelyből eredetileg menekülni próbáltál.

A kreatív pihenés viszont nem jelenti azt, hogy az ötleteid egyszerűen eltűnnek. Éppen ellenkezőleg, ha egy kicsit elengeded az állandó teljesítési kényszert, később könnyebben jöhetnek új gondolatok és inspirációk. Néha ezért az is része a kreatív munkának, hogy egy időre nem csinálsz semmit, és hagyod, hogy az elméd mással foglalkozzon, így amikor újra előveszed a projektedet vagy visszatérsz a munkához, könnyebben találhatsz friss ötleteket, és az alkotás sem feltétlenül érződik majd újabb kötelezettségnek.
Milyen pihenés illik hozzád?

Most, hogy átnéztük, milyen pihenési formák léteznek, azt is érdemes megnéznünk, hogy ezek közül vajon mi az, ami valóban feltölt. Hiszen hiába hangzik jól egy program, ha utána még fáradtabbnak érzed magad, mint előtte. A pihenésnél éppen ugyanis nincs egyetlen mindenkire érvényes recept, hiszen ugyanaz a helyzet az egyik embernek kikapcsolódást, a másiknak viszont újabb megterhelést jelenthet.

Ha például az emberek közötti feltöltődésről beszélünk, általában az introvertált és az extrovertált személyiségtípusokat szokták egymással szembeállítani. Persze a valóság ennél sokkal árnyaltabb, hiszen nem mindenki sorolható egyértelműen egyik vagy másik kategóriába, és az is változhat, hogy éppen milyen környezetben érzed magad a legjobban. Ettől függetlenül jól megmutatja a különbséget, ha arra gondolsz, hogy egy introvertáltabb embernek egy egész napos, emberekkel teli program után lehet, hogy éppen a csend és az egyedüllét jelenti a valódi pihenést. Ezzel szemben egy extrovertáltabb embernek akár az is feltöltő lehet, ha a barátaival tölti a hétvégét, közös programot szervez, vagy elmegy egy buliba. És míg az egyikük egy tengerparti nyaraláson is szívesebben keresne egy csendesebb helyet, a másik éppen attól érzi jól magát, hogy folyamatosan történik körülötte valami.
De vajon te melyik típus vagy, és mi az, ami egy hosszú hét után igazán feltölt?

Ha inkább introvertált típus vagy, könnyen előfordulhat, hogy egy hosszú, emberekkel teli nap után már csak arra vágysz, hogy végre csend legyen körülötted. Ez akkor is így lehet, ha egyébként szeretsz találkozni a barátaiddal, hiszen egy közös program után is szükséged lehet egy kis egyedüllétre ahhoz, hogy újra feltöltődj. Ilyenkor jól eshet otthon maradni, megnézni néhány részt a kedvenc sorozatodból, olvasni, vagy egyszerűen csak a háziállatoddal tölteni az időt.

Ha magadra ismersz, valószínűleg az olyan pihenési formák esnek majd a legjobban, amelyekben nincs túl sok zaj, ember és előre megtervezett program. Ilyen lehet például egy erdei séta vagy túrázás, egy nyugodt vízparti délután, esetleg néhány nap egy erdőszéli kabinban. De egy jóga- vagy elvonulótábor, egy csendmeditáció, egy olvasós hétvége vagy akár egy teljesen offline nap is segíthet abban, hogy egy kicsit kiszakadj a mindennapi pörgésből.

Ha pedig utazást tervezel, érdemes lehet olyan időszakot választanod, amikor még vagy már nincs akkora tömeg, így ugyanazt a helyet nyugodtabb körülmények között fedezheted fel. Ez azonban nem jelenti azt, hogy mindenáron kerülnöd kell az embereket vagy a mozgalmas programokat. Viszont fontos, hogy attól, hogy jobban szereted a csendet és az egyedüllétet, még nem szabad lemondanod az élményekről, hiszen néha éppen az lehet izgalmas, ha egy kicsit kilépsz a komfortzónádból, kipróbálsz valami újat, és olyan helyeket is felfedezel, amelyekről később szívesen mesélsz majd.

Ha inkább extrovertált típus vagy, könnyen lehet, hogy éppen a társaságban töltött idő segít igazán kikapcsolódni. Egy hosszú nap után tehát jól eshet találkozni a barátaiddal, új embereket megismerni, közös programot szervezni, vagy egyszerűen csak olyan helyen lenni, ahol mindig történik valami. Míg mások egy mozgalmas hét után legszívesebben csendben maradnának, téged akár az is feltölthet, ha este még beültök valahová, elmentek egy koncertre vagy együtt töltitek a hétvégét.
Ha magadra ismersz, valószínűleg azok a pihenési formák esnek majd a legjobban, amelyekben van lehetőség programokra, beszélgetésre és új élményekre. Egy városlátogatás, egy fesztivál, egy beach party vagy egy társasutazás például jó választás lehet, ahogy egy olyan hétvége is, amelyben a kulturális programokat, a szórakozást és a bulizást is össze tudod kapcsolni. Szállásválasztásnál pedig akár egy olyan hotelt is kereshetsz, ahol rendszeresen szerveznek közös programokat, így akkor sem kell egész nap egyedül lenned, ha éppen egyedül utazol.

Ha utazást tervezel, érdemes olyan helyet választanod, ahol többféle program közül válogathatsz, így nem kell előre eldöntened, hogy az egész napot pihenéssel vagy városnézéssel töltöd. A lényeg, hogy legyen körülötted elég lehetőség arra, hogy azt csináld, amihez éppen kedved van, hiszen számodra sokszor éppen a változatosság és a társaság teszi igazán pihentetővé a szabadidőt.

Vannak aktív és passzív pihenők is

Persze ezeket a típusokon kívül is vannak másfajta pihenők. Vannak ugyanis olyanok is, akik akkor érzik magukat igazán feltöltődve, ha mozgásban lehetnek, új helyeket fedezhetnek fel, sportolhatnak vagy valami olyan programban vehetnek részt, ami kizökkenti őket a hétköznapokból. Ez elsőre talán furcsán hangozhat annak, aki legszívesebben egy csendes szobában tölti a szabadidejét, de az aktív pihenés hívei számára éppen a tevékenység jelenti a kikapcsolódást.

Talán erre a legjobb példát a nagyszüleink jelentik, akik közül sokan ma sem tudnak hosszú ideig egy helyben ülni. A kertészkedés, a ház körüli teendők, a főzés vagy akár egy hosszabb séta számukra nem feltétlenül újabb feladat, hanem a nap természetes része, amitől éppen jobban érzik magukat. Ha te is inkább így tudsz kikapcsolódni, akkor valószínűleg egy egész napos semmittevés után nem feltétlenül érzed majd kipihentebbnek magad.
Ha magadra ismersz, az olyan programok lehetnek ideálisak számodra, amelyekben van egy kis mozgás és kaland. Egy kerékpártúra, vízi sport, kirándulás vagy hegyi túra mellett kipróbálhatsz olyan izgalmasabb programokat is, mint a rafting, a sziklamászás vagy a búvárkodás. De egy sok gyaloglással járó városnézés is tökéletes lehet, ha egyszerre szeretnél mozogni és új helyeket felfedezni.

Ennek ellentétei a passzív pihenők, amikor valakinek éppen az esik a legjobban, ha végre semmit sem kell csinálni. Ha például egy hosszú hét után úgy érzed, hogy nincs kedved programokat szervezni, utazgatni vagy bárhová menni, csak szeretnél aludni, napozni, olvasni vagy feküdni egy kényelmes helyen, akkor valószínűleg ez áll közelebb hozzád. Ilyenkor nem a teljesítmény vagy az új élmények megszerzése a cél, hanem az, hogy a tested és az elméd is végre lelassuljon.

Egy ilyen pihenéshez sokszor nem is kell túl sok minden: egy kényelmes szállás, egy kis napsütés, finom ételek és néhány teljesen programmentes óra már elég lehet ahhoz, hogy újra feltöltődj. Ha pedig szeretnéd még jobban kiélvezni a semmittevést, egy wellnesshotel, fürdőzés, masszázs vagy akár egy nyugodt, lassabb tempójú utazás is jó választás lehet.

Bármelyik embertípus is legyél, a legfontosabb, hogy felismerd, mi az, ami téged valóban feltölt, és ehhez igazítsd a pihenésedet. Ugyanilyen fontos az is, hogy ezt másoktól se várd el, és ne próbálj egy introvertált embert rávenni arra, hogy egy hosszú nap után még buliba is menjen, ha ő inkább otthon pihenne, ahogy egy extrovertáltat se próbálj mindenáron rávenni arra, hogy egész nap egyedül üljön otthon. Ami ugyanis neked kikapcsolódás, az másnak könnyen újabb fáradtság vagy akár kifejezetten rossz élmény lehet, ezért érdemes elfogadni, hogy nem mindenkit ugyanaz tölt fel.

Források: www.4best.hu, www.chillin.hu

Képek forrása: www.pexels.com


További híreink
Ezt bárcsak korábban tudtam volna diákként
július 02.
15 perces olvasmány

Első diákmunkád előtt állsz? Ismerd meg azt a 10+1 tanácsot, amely segít elkerülni a leggyakoribb hibákat, és magabiztosabban indulni a munka világában.
Mobil Depó
Értesülj az elsők között az új munkákról, kövesd a
Mobil-Depót a Facebookon is!