Hogyan telt a húsvét Európa-szerte?

Kipihentük magunkat, volt is rá időnk négy nap alatt bőven! Sajnos vége a szünidőnek, eltelt a húsvét, visszatértek a dolgos hétköznapok.

Ti otthon élveztétek a pihenést, vagy jártatok valamerre? Esetleg ellátogattatok valamelyik szomszédos országba, netalán messzebbre utaztatok?

Cikkünkben arról olvashattok, hogy más országokban hogyan ünneplik a húsvétot. Szemezgessetek, és lőjétek be a jövő évi úti célt!

Svédország: a svéd gyerekek cukorkával megrakott papírtojásokat kapnak. A kisebb településeken boszorkánynak öltözve kopogtatnak be a szomszédok egymáshoz húsvéti levéllel, gyümölcsöt és édességet várva cserébe.

Csehország és Szlovákia: nem érdemes ezekre a területekre utaznunk ebben az időszakban, mert bármikor elfenekelhetnek. A szokás úgy tartja, hogy ha egy férfi egy nő fenekére csap pajkosan pálcájával, akkor az a hölgy életerőnek és termékenységnek örvendhet. A férfiak a pálcát a tavasz elsőként virágba borult fűzfájából készítik és szalagokkal díszítik.

Finnország: itt nem a hangos ünneplésről szól húsvét hete, vagyis az általuk „csendes hétnek” hívott hét. A finnek gyászruhába öltöznek, úgy tartják nem szabad tüzet gyújtani, sem másokkal étkezni, sőt, a böjtnek megfelelően csak naplemente után szabad enni.

Wales: ezen a területen nem mennek az utcára az emberek, templomba is mezítláb érkeznek, hogy ne zavarják meg a földet. Szokás, hogy elkészítik Jézus fekhelyét, a gyerekek a folyóparton gyűjtött nádakból pedig megszövik Jézust, az ember alakú szobrot. Egy fakeresztre feszítik, és egy csendes mezőre viszik, hogy békében nyugodhasson.

Franciaország: a franciaországi Haux városában Napólen idelátogatását kötik össze a húsvéti ünnepkörrel. Amikor átutazóban járt itt Napóleon, akkor annyira ízlett neki az omlett, hogy a város összes tojását összegyűjtötték, és megsütötték. Azóta minden évben 4500 tojásból készítenek omlettet, és a nagyjából 1000 ember komótosan, az ünnep során elfogyasztja.

Norvégia: népszerű ünnep itt is a húsvét és az volt 1923-ban, amióta új hagyományoknak örvendenek. Ebben az évben egy könyvkiadó krimi novelláját ezen a napon jelentette meg egy újság címlapján. Ez olyan sikeres lett, hogy azóta a norvégok húsvét napján minden évben húsvéti krimit olvasnak.

Olaszország: Firenzében egy 500 éves hagyomány alapján húsvétvasárnap egy feldíszített ökörszekér (Scoppio del carro) repül a levegőbe, amelyen egy 9 méteres kosár található. A szekeret 150 korabeli jelmezbe öltözött katona kíséri, és az ökröket is virágfüzérekkel díszítik. 

Görögország: nagyszombaton éjfélkor ünneplik Krisztus feltámadását. Ekkor megkondulnak a harangok, és a templom mélyéről elindul a Szent láng, amely kézről kézre, gyertyától gyertyára egyre terjed embertől emberig. El kell velük jutniuk az örökégő mécsesig, ami nem hiányozhat egyetlen görög otthonból sem. Ilyenkor csodás hangulat uralkodik Görögország-szerte. Napjainkban tűzijátékok és petárdák robaja hirdeti a feltámadást.  

Dánia: az itt élők egyik furcsa szokása a ház fölött átdobott tojás. A hagyomány lényege, hogy a nyers tojást úgy dobják át a saját házuk fölött, hogy a másik oldalon a fűben landolva ne törjön össze.

Belgium: Kruishoutem városában hagyományként minden évben húsvét szombatján megrendezik a híres tojásvásárt. Ugyanezen a napon megválasztásra kerül a Tojásherceg. Húsvét vasárnapján körmenet indul a környéken található kastélyokba, ahol zenés, táncos, szórakoztató rendezvények és kirakodóvásár fogadja az érdeklődőket. Ezen a napon, pedig megválasztják Tojáshercegnőt is. Húsvéthétfőn tojásfogó versenyt tartanak, mely abból áll, hogy a templom tornyából leeresztett, apró ejtőernyőkkel ellátott óriási papírtojásokat kell eltalálni. A tojásfogó játék során mindenkinek az aranytojás megkaparintására kell törekednie, mert abban 5000 belga frank lapul.

Anglia: az emberek ilyenkor a legszebb ruháikat veszik fel, a nők és gyerekek pedig gyakran viselnek úgynevezett „húsvéti kalapot” (Easter Bonnet), melyek virágdíszítésekben pompáznak. Húsvéthétfőn pedig tojásgurító versenyeket rendeznek. Felmennek egy domb tetejére, és onnan legurítják a tojásokat. Az nyer, akinek a legurított tojása először ér le a völgybe.

Bulgária: Bulgáriában páratlan számú színes tojást helyeznek el a húsvéti kenyér körül, amelyet az ételáldáshoz a pap visz el a templomba. Az áldás után az ünneplők vesznek a tojásból, de nem maguk számára, hanem azért, hogy odaajándékozhassák barátaiknak. Az éjféli mise után, a szigorú böjt lezárásaképpen az első tojást a templom falán törik fel, és ez az első étel, amit hosszú idő után elfogyasztanak.

Minden országban megjelenő szimbólum a tojás, ami a termékenységet szimbolizálja és a kereszténységben a feltámadás jelképévé vált.

Itthon természetesen a legnagyobb hagyománya a locsolkodásnak van, mint láthatjuk, egyedülállóan. 

Ugye sikerült kiválasztani, hogy hova foglaljátok a szállást 2020-ra? J

Források: blog.genertel.hu, mindennapjaink.hu, eatmovesmile.hu, korkep.sk
Képek forrása: pinterest.com, vysoketatry.sk, edreams.com, okmugello.it, sansimera.gr, static.korkep.sk, tripsavvy.com, kovacsneagi.qwqw.hu, esemenymenedzser.hu


További híreink
Január hónap dolgozója Budapesten: Juhász Réka
február 13.
1 perces olvasmány

A január hónap dolgozója Budapesten Juhász Réka lett, aki légi szállítmányozási területen dolgozott mind idáig gyakornokként, most pedig már főállású pozícióban fogja erősíteni a csapatot.
Passzív státusszal diákmunkát? Igen!
szeptember 25.
1 perces olvasmány

Gyakran elvárás a frissen végzett diákoktól a többéves munkatapasztalat már pályakezdőként is. Neked miért éri meg dolgozni?
Tagságérvényesítés 2023/24 I. félév!
szeptember 15.
2 perces olvasmány

meló-depó, tagságérvényesítés, diákmunka
Mobil Depó
Értesülj az elsők között az új munkákról, kövesd a
Mobil-Depót a Facebookon is!