Hatalmasat ment Dűne, de ki is pontosan a rendezője?

Amennyiben a filmek szerelmese vagy, és a sci-fi, mint közkedvelt műfaj közel áll a szívedhez, akkor ez a cikk Neked szól!

A Dűne megjelenése nagyban felkavarta a port világszerte, nagy közérdeklődésre tett szert a könyvsorozaton alapuló filmalkotás. A film rövid, ellenben spoiler mentes összesítője: a távoli jövőben, a bolygóközi királysáságok korában járunk, ahol az Arrakis névre keresztelt bolygó feletti uralomért harcolnak, ellenben a naprendszereken átívelő cselszövések, háborúk és politikai manőverek közepette akad egy ember, aki talán elhozhatja az áhított békét az univerzumban. Ehhez viszont harcolnia kell. Ellenséges bolygók, fantasztikus tájak, különös lények és emberfeletti teljesítmények története ez. Két évszázados királyi ház, az Atreidesek és a Harkonennek viszályáé, és nem utolsó sorban, egy szerelemé, amelyet egész hadseregek sem tehetnek semmissé.

Előfordulhat, hogy a film koncepciója, cselekményszála sokatok számára ismerős, ellenben megeshet, hogy annak rendezőjét kevesebben ismeritek, így ezen űr betöltésére hoztunk néhány fontosabb információt a sci-fi dráma megálmodójáról.

Denis Villeneuve egy kanadai születésű francia filmrendező és író. 1967-ben látta meg a napvilágot a kanadai Québec városában. Legismertebb filmjei közé sorolható – túl a cikk tárgyát (részben) képező Dűnén – a 2016-os Érzekés, a 2015-ös A bérgyilkos vagy éppen a 2013-as Ellenség című filmalkotások. Karrierje már 28 éves múltra tekint vissza, amely során számos – szám szerint 90 – díjat zsebelt be, míg munkássága szinonimaként forr össze a minőségi mozi kifejezésével. Már 14 éves korában eldöntötte, hogy filmekkel és azok rendezésével szeretne foglalkozni.

Ahogyan ígértük, elhoztunk Nektek néhány érdekességet a rendezőről, ellenben a következő néhány háttérinformáció a 2016-os Érkezés című alkotásával kapcsolatos. A történet dióhéjban: titokzatos űrhajok jelennek meg világszerte, ezért kialakítanak egy elit csapatot Louise Banks nyelvész vezetésével, hogy szót értsenek az idegen látogatókkal és kiderítsék, hogy mi a szándékuk. Néhány érdekesség:

Az Érkezés című filmjében egy teljesen összetett, és egész kohézióban működő nyelvet találtak ki, amelyet maguk az űrlények használnak.
A Földre érkező űrlények hajóiban a gravitáció egészen eltérő módon működik, mint ahogyan azt mi, földi halandók megszokhattuk, egészen egyszerű okból kifolyólag: Villeneuve nem tudott egy olyan belső teret elképzelni, ahol az emberek mindenféle bonyodalom nélkül képesek legyenek mozogni.

A rendező olyan érzést kíván ébreszteni a nézőben, mintha a cselekmény egy rossz keddi napon történne, pont ahogyan Ő maga is gyerekként álmodozott a buszon az iskola felé.A következő néhány érdekesebb információ a 2017-es Szárnyas fejvadász 2049 filmjével kapcsolatos. A cselekmény harminc évvel Deckard eltűnése után játszódik, ahol K, a Los Angeles-i rendőrség tisztje egy olyan rég eltemetett titkok tár fel, amely fenekestül fordíthatja fel a világ aktuális társadalmi berendezkedését. Bár 2049-ben az emberiség korszerűbb replikánsokkal dolgozhat, a korábbi, hosszú élettartamú androidokkal továbbra is rengeteg a baj.

Pályafutása legkockázatosabb vállalkozásának tartotta a Szárnyas fejvadász folytatását, mert úgy gondolta, hogy szinte lehetetlen lenyűgözni a rajongókat.

Villeneuve egy dologhoz ragaszkodott a szereposztás során: a főszerepet mindenképpen Ryan Gosling-nak szánta, ugyanis rászabta a karaktert a kezdetektől fogva.

A rendező eredetileg David Bowie-t akarta, hogy Niander Wallace megtestesítője legyen, de a halálát követően Leto-t választották, hiszen hasonló tulajdonságokkal rendelkezett, mint egy rocksztár.
A 2013-as Fogságban című alkotása cselekményében a főszereplő, Keller Dover minden szülő legnagyobb rémálmával néz szembe, mikor hatéves kislánya, Anna, barátnőjével együtt eltűnik. A kétségbeesés óráiban teljesen eluralkodik a családon a pánik. Az egyetlen nyom egy rozzant lakókocsi, amit az utcájukban láttak parkolni. Íme néhány érdekesség a filmmel kapcsolatosan:

A Fogságban legelső verziója 3 órányi volt.

Villeneuve a főszerepre Jake Gyllenhaal-t választotta szemben Ryan Goslinggal.

A Fogságban forgatókönyve felkerült a 2009-es „feketelistára”, amely az év legnépszerűbb, még el nem készült forgatókönyveinek listája.

 

Írta: Kis Zoltán
Forrás: www.port.hu; www.imdb.com; www.budapestreporter.com
Képforrás: www.pinterest.com; www.pexcels.com

 


További híreink
Mit NE írjatok bele az önéletrajzotokba?
május 03.
2 perces olvasmány

Mit NE írjatok bele az önéletrajzotokba? Cikkünkből minden kiderül!
Rád Vár a Szegedi Borfesztivál!
május 11.
1 perces olvasmány

Fesztiválozz és ünnepeld Szegedet a Meló-Depóval!
Studystream.live- tanulás online, közösen, ismeretlenekkel
október 11.
4 perces olvasmány

Nem szeretsz egyedül tanulni? A studystream kell Neked! Hogy nem ismered? Akkor katt a cikkre és mehet az olvasás!
Mobil Depó
Értesülj az elsők között az új munkákról, kövesd a
Mobil-Depót a Facebookon is!