Te tudod, mit jelent a draft az NFL világában?

Ha piros napos ünnepeket szeretnénk feltüntetni az NFL világában, a Super Bowl és a szeptemberi kezdőrúgás mellett elkerülhetetlen lenne, hogy a draft első napját ne említsük meg ebben a listában.


Bizonyos megközelítésből a szezon kezdetét is jelzi ez az esemény, hiszen az egyes körök lefolyása után, a csapatok közel teljes bő kerete kialakul, ezáltal az edzők és menedzserek megkezdhetik a stratégiai felkészülést, illetve az esetleges hiányposztok feltöltését.

De mi is az a draft?

Ezen a szignifikáns rendezvény három napot és hét kört foglal magába, mely során az egyetemista játékosok a profi ligába kerülnek. Az egyes csapatokat az éves teljesítményük alapján rangsorolják, majd a legrosszabbtól kezdve a regnáló bajnokig minden csapat egyesével kiválasztja a számára legnagyobb előnyökkel rendelkező játékost. Az esemény izgalmait remekül írja le Kevin Costner főszereplésével a 2014-es Újoncok napja című film, mely során egy csapat általános igazgatójának szemszögéből nyerünk betekintést a játékosok kiválasztásának folyamatába.

A draft első napján az első kört követhetjük szemmel, itt kelnek el a legnagyobb reménységek. A következő napon a második és harmadik kör, majd végül a maradék négy kör zajlik le. Az egyes körökben a választási jogokat, ún. draft cetliket a csapatok szabadon cserélhetik egymás között, így előfordulhat az, hogy kétszer egymás után ugyanaz a csapat választ, illetve az is hogy egy csapat akár körökig egy darab játékos szerződtetési jogát sem szerzi meg. Remek példa erre idén az Oakland Raiders, akik az első körben három draftolási joggal is élhetnek, míg a Chicago Bears első draft cetlije a harmadik kör 23. választása, így összességében 86 játékos talál csapatra, mire a medvék az első újoncukat megszerzik.


Jogosan merülhet fel a kérdés: de mi alapján választanak a csapatok? Minden csapat rendelkezik játékosmegfigyelőkkel, akik a játékosok egyetemi szinten nyújtott teljesítményeit figyelik, továbbá draft előtt körülbelül 2 hónappal az NFL által megrendezésre kerül egy úgynevezett Combine, mely során minden megjelenő játékosról készül egy adatlap, amiken a fizikai méreteiket, és a különböző gyakorlatokon elért teljesítményüket követhetjük nyomon. Ezen információk birtokában határozzák meg a csapatok mely játékost szerződtetik.


A kiválasztás módszerét két nagyobb csoportra oszthatjuk. Az egyik a hiányposztra való igazolás, mely során a csapatok értelemszerűen azon pozíciókra draftolnak játékosokat, amikre a legnagyobb szükségük van. A másik a BPA (Best Player Available) magyarul „legjobb elérhető játékos” módszer. Ebben az esetben az adott csapat a még le nem igazolt játékosok közül, a saját posztján összességében legtehetségesebbnek titulált egyetemistát választja ki, még ha Ő nem is a legnagyobb hiányposztra érkezik.

Minden évben nagy várakozás övezi a draftot, ennek következtében a szakértők, újságírók előzetes jóslatokat készítenek a lehetséges kimenetelekről, figyelembe véve a csapatok szükségleteit, a lehetséges cseréket vagy akár az edzői nyilatkozatokat. A legnagyobb kérdés vitán felül minden évben ugyanaz, ki lesz az 1/1, ki lesz az, akit az első körben elsőként kiválasztanak.


Ez mivel jár?

A játékosok újonc szerződését nagyban befolyásolja, a draft mely szakaszában keltek el. Tökéletes példaként szolgálhat, hogy a tavalyi 1/1 Baker Mayfield 4 évre szóló 32,68 millió dolláros szerződést kötött, míg az első kör utolsó választottja Lamar Jackson ”csupán” 9,47 milliót kereshet az első négy évében. Ilyen mértékű drasztikus csökkenés az első körben fordul elő, ezután közel lineárisnak mondható a fizetések csökkenése.


Az idei drafton az 1/1 pozícióra Kyler Murray indul a legnagyobb eséllyel. Murray, aki 2018-as Heisman-trófea győztesként várja a draftot, többek közt azzal is kiemelkedik társai közül, hogy őt két sportágban is profi szintű játékosnak prognosztizálnak, hiszen az MLB baseball ligában játszó Oakland Athletics is szerződést kínált neki, azonban ő ezt elutasítva az NFL-t választotta. Érdekességképp ki lehet emelni, hogy az előbb említett Baker Mayfield a 2017-es, míg az első kör végén kiválasztott Lamar Jackson a 2016-os Heisman-trófea győztes, mely díjat az adott év legjobb egyetemi játékosa kapja.

Murray-en túl a vegasi oddsok, és a szakértői nyilatkozatok alapján esélyesként emelhetjük ki Nick Bosa-t, akinek testvére Joey Bosa a 2016-os draft harmadik választottja, Quinnen Williams-t vagy akár a Murray-hez hasonlóan szintén irányító Dwayne Haskins-t.


A draft remek ugródeszka az újonc játékosok számára, azonban semmi garanciával nem jár az, hogy kit hol választanak ki. A legjobb példa erre korunk két legmeghatározóbb játékosa: Aaron Rodgers és Tom Brady. Míg Rodgers első körös irányító, addig Brady a 6. kör végén, 199-ként lett kiválasztva. Ez remekül reprezentálja, hogy hosszútávon a profi ligában nyújtott teljesítmény számít, nem az hogy hányadikként draftolja le az adott játékost egy csapat.

Az NFL szerelmeseinek, az idei draft magyar idő szerint április 26-án, pénteken, hajnali 2 órás kezdéssel lesz látható a Sport1-en, reméljük, az elmúlt évekhez hasonlóan, idén is rengeteg izgalommal jár majd az elsőkörös játékosok kiválasztása.


Képek forrása: bbc.com; thebiglead.com; scoreboardtx.com; unsplash.com; port.hu 

További híreink
Tippek beadandóíráshoz
május 06.
4 perces olvasmány

Reméljük, ezzel a néhány gondolattal segítettünk, hogy az idei ZH és beadandó időszak gördülékenyebb legyen…
Június hónap dolgozója Budapesten: Juhász Judit Réka
július 28.
1 perces olvasmány

A júniusi hónap dolgozója Budapesten ezúttal Juhász Judit Réka lett, aki marketing gyakornokként dolgozik. Kiválóan végzi munkáját, a Meló-Depó csapata mindig számíthat rá.
Mobil Depó
Értesülj az elsők között az új munkákról, kövesd a
Mobil-Depót a Facebookon is!