Női kézilabda Bajnokok Ligája: négyes döntő

Ha kíváncsi vagy az előzetesre is, ajánljuk előző cikkünket, most viszont lássuk, mi történt a döntőben! Szombaton 15:15-kor kezdődött a női Bajnokok Ligája négyes döntő első párharca, melyet a Győr vívott a Kristiansand ellen.

 

A mérkőzést a várakozásoknak megfelelően a magyar klub kezdte jobban, és hamar kialakított egy nagyobb előnyt. A védekezésük egyben volt, ezzel nagyon összezavarták ellenfelüket, és több hibára is kényszerítették. Az első félidőben a 11 góllal vezető győriek figyelme nem lankadt, és a pihenőre magabiztos előnnyel mentek.A második félidőben a Győr összes játékosa pályára léphetett, és minimum egyszer a kapuba is jutatta a labdát. Ezzel együtt egy kiegyenlítettebb csatát láthattunk, de a döntőre erősen tartalékoló győriek végül 9 gólos győzelmet arattak az elődöntőben, így már csak az ellenfelük játékát kellett elemezniük.

 

A másik döntős csapat a Metz-Rosztov párosításból került ki.

 

Az oroszok kihasználva ellenfelének hibáit, hamar elmentek 5 góllal, melyből a félidő végéig nem tudott faragni a Metz. Jelentős erőfölényt nem tapasztalhattunk, de a Rosztov pontosabban tudott játszani, ez okozta a félidei 7 gólos előnyt számukra.A második játékrészre a francia gárda tudott javulni, és kevesebb, mint 10 perc alatt 2 gólra zárkóztak. Többször támadhattak az 1 gólért, de nem sikerült ennél közelebb kerülniük, így 27-25-ös győzelmet aratva a Rosztov lett a Győr ellenfele.

 

A döntőt vasárnap este 6 órától játsszák. A fogadó irodák egyértelmű győri sikert jósolnak, de az orosz gárda edzője nem más, mint a győrieket 6 éven át irányító és 4 Bl győzelemre vezető Ambros Martín. Nagyon ismeri az ETO játékosait, amit a csapata előnyére tud fordítani.Ezek mellett azért ne felejtsük el azt sem, hogy a győriek egy félidővel és 3 órával többet pihenhettek, viszont a Metz rendkívül megnehezítette az oroszok dolgát. A szakmai tudáson kívül, a játékosok fáradsága is szerepet fog játszani a döntőben. Szerintünk egy rendkívül izgalmas csatát fogunk látni, ahol 1 vagy 2 gól fog dönteni.

 

Te sem nem tudsz kimenni a Papp László Sportarénába, és megnézni a döntőt? Akkor a Sport 1-en kövesd a játékokat – itt közvetítik mindegyiket élőben.

 

Ha valamiért erre sem lesz időd, akkor se csüggedj, mert a jövő héten megírjuk a döntő eseményeit mi is.Meccsek időpontjai:

15:15 (bronzmérkőzés) Metz-Kristiansand

18:00 (döntő) Rosztov-Győri ETO

 

Végezetül, akkor írunk még Nektek pár sort a tegnapi női EHF kupadöntő második párharcáról is, mert bizony az is egy kihagyhatatlan meccs volt!

 

A Siófok idegenbeli döntetlenjének köszönhetően, 1 gólos győzelem is elegendő volt a kupa elhódításához. A mérkőzést magabiztosan kezdte a hazai csapat, jól lépett fel a támadásokkal és kiváló védekezéssel. Solberg kapujába nem nagyon jutott labda, melynek köszönhetően 4 gólos előnnyel mehettek a lányok pihenni.A második játékrészt is ott folytatta a hazai csapat, ahol az előzőt abbahagyta, és hamar 8 gólos különbséget láthattunk az eredményjelzőn. Több időkését követően sikerült gatyába ráznia csapatát a dán edzőnek, így a lefújásig 5 gólra tudtak felzárkózni.

 

Büszkék lehetünk, mert a Siófok lett Európa második számú kupájának győztese.

 

Hamarosan jelentkezünk újabb összefoglalókkal, addig is: jó szurkolást mindenkinek!

Képek forrása: nemzetisport.hu, kisalfold.hu, delmagyar.hu,  siofokkc.hu, 24.p3k.hu

További híreink
ADÓBEVALLÁS 2023 / PERSONAL INCOME TAX RETURN INFORMATION
január 30.
4 perces olvasmány

ADÓBEVALLÁS 2023 / PERSONAL INCOME TAX RETURN INFORMATION!
FesztiválszezON
június 30.
5 perces olvasmány

Ha, még nem voltál fesztiválon, és máris egy egész hétre mész, mindenképpen olvasd el a cikkünket, hogy ne kövesd el azokat a hibákat, melyeken minden első, balga fesztiválozó átesik.
Hogyan teremtsünk egyensúlyt a suli és a munka között?
augusztus 27.
4 perces olvasmány

A válasz egyértelmű igen! Hogyan? Az alábbi cikkben mutatjuk!
Mobil Depó
Értesülj az elsők között az új munkákról, kövesd a
Mobil-Depót a Facebookon is!