A Meló-Depósok legjobb nyaralásai

Ismételten beütött a nyári szünet, és már alig várjuk, hogy újra a tengerparton süttethessük a hasunkat, de addig is visszaemlékeztünk a kedvenc nyaralásainkra, hátha kedvet kaptok Ti is valamelyikhez!

 

Szemezgessetek, és merítsetek ötletet, ha esetleg még nem tudjátok, hogy hová mentek idén nyaralni.

 

Babett:


Számos csodás helyen jártam már a világban, de mégis az egyik legmeghatározóbb élmény az életemben, amikor a barátnőmmel úgy döntöttük, hogy felkötjük a hátunkra a sátrunkat, és megtesszük a Balaton kört görkorcsolyával.nap alatt sikerült teljesítenünk a távot, ami rengeteg nehézséggel állított minket szembe. Nagy kihívás volt a napi 50km+ megtétele, a 10-12 órás folyamatos talpon lét, a rengeteg hullámvölggyel.


Szerencsére mindig más időpontban kerültünk a mélypontra, így tudtuk egymást lelkesíteni, hogy semmiképpen se adjuk fel. Éjszakába nyúlóan gurultunk előre, fejlámpával a fejünkön, a térképen kempinget keresve.
Azon a délutánon, amikor visszaértünk Siófokra voltam a legbüszkébb magamra az eddigi életem során. Soha nem fogom elfelejteni, hogy milyen erősek, és kitartóak tudtunk lenni ebben a pár napban. Ha bármi nehézség van az életemben ebből az aktív nyaralásból merítek erőt.

 

Lilla:


Én azt mondom, hogy mindig a legutóbbi nyaralásom a legmeghatározóbb és a legcsodálatosabb. Jelen esetben egyelőre még a tavalyi görögországi út a legszebb nyaralós emlékem. Nyilván minden családi balatonozást imádok, de a tenger látványát semmi sem pótolhatja.


Zakynthos szigetén Kalamaki egy aprócska település, mely csendes, mediterrán hangulatával magával ragadó és felejthetetlen.
Itt kelnek ki a teknősök nyáron, és innen úsznak be a tengerbe, így Kalamakinál a part védett övezet és óvatosan, csendesen kell közlekedni. Hát nem tökéletes? 


A környezet, az öböl fantasztikus látványt nyújt, a víz pedig makulátlan kékségben fénylik. Mindenképpen érdemes mindenkinek itt eltölteni néhány napot, és töltekeznie a nyugalomból, színekből, illatokból.Réka:


Nekem a legnagyobb élmény az első külföldi nyaralásom, Görögország volt. Akkor láttam életemben először tengert.

Egy kis görög faluban volt a szállásunk, ahol szokás volt, hogy bármilyen étkezés után gyümölcstálat vagy alkoholos italokat adtak ajándékba, és néha nagy kihívást jelentett, hogy dugig ettük magunkat, viszont az ajándék enni-innivalót csak nem hagyjuk ott.

 

Az egyik legkedvesebb emlékem, hogy a felszolgáló szinte minden nyelven tudta a „Jó étvágyat!”, és az „Egészségükre!” kifejezéseket, így amikor hozta és vitte el az ételeket, akkor görögül, majd a csapat nyelvtudása szerint angolul, németül és magyarul is elmondta ugyanezt.

 

A falu autentikus volt, a bácsik-és nénik hétvégén kint ültek kis székeken, a főtéren, és ott beszélgettek és kávéztak a piactér mellett. A legjobb élmény mégis az volt, amikor ömlött a nyári eső és közben 30 fok volt. Beálltunk egy kapualjba, de a legtöbben fürdőnadrágra vagy fehérneműre vetkőztek és így futottak haza, a bokáig érő esőben.

 

Vivi:


Az én eddigi álomnyaralásom egy egyhetes, római út volt. A város csodaszép, egyszerre pezsgő, fiatalos és emellett minden egyes kis kőben ott van Európa teljes történelme. Minden sarkon van egy nevezetesség vagy egy múzeum, a város szinte lüktet a művészettől és a divattól.

 

Egy igazi élmény, talán még egy hét is kevés rá, hiszen az ételek irtó finomak, az emberek kedvesek és szerintem több Smart autós szörnyű parkolást láttam ott, mint egész életemben fogok! Egy jó tanács: ha a Vatikán is cél (márpedig legyen, mert megéri!), akkor ne dőljetek be a sok utcai árusnak, akik „throw the line” ajánlatokkal bombáznak tízezrekért… hosszúnak tűnik a sor, de nagyon gyorsan halad, fél óra alatt mindenhova be lehet jutni!Csak a sapka és a naptej ne maradjon otthon, mert a nyári meleg ott a városban kétszer olyan durva. Tervezzétek meg előre a napokat, mert rengeteg a látnivaló és kár bármit is kihagyni, egy estét pedig szánjatok rá a nyüzsgő, olaszos, éjszakai életre is!Petra:


Rómában szinte fejbe vágja az embert a történelem. Különösen olvadt össze a múlt és a jövő, amikor a fagyival a kezünkben jártuk be azt az utat, amit egykor a gladiátorok is. Eltörpültünk a Colosseum mellett, de óriásnak éreztük magunkat a Palatinus-domb tetején. Fantasztikus volt!

Kriszti:


Jártam már többfelé a világban, a kedvenc nyaralásom mégis egy horvátországi nyaralás volt. Akkor jártam először külföldön, és akkor nyaraltam először tengerparton.

 

Négy baráttal mentünk önállóan, autóval. A legjobb szó a nyaralásra a „kalandos”. Nem foglaltunk előre szállást, hanem ott kerestünk, mikor megérkeztünk. A GPS sokszor elvitt minket szűk, kavicsos földutakra, kietlen helyszínekre, volt, amikor veszélyt jelző táblák mellett mentünk el egy erdőben. Természetesen igazi veszélybe nem keveredtünk, nagyon jól éreztük magunkat! Gyönyörű volt a tenger, bejártuk a KRK szigetet, minden nap másik parton fürödtünk, kipróbáltuk a gumi fánkokat, amit a motorcsónak húz. Szuper volt!

 

Szandra:


Nekem a legnagyobb nyári élményem egy bungee ugrás volt Új-Zélandon. Régóta szerettem volna már kipróbálni, de mindeddig nem sikerült összegyűjtenem hozzá a bátorságom.

 

Új-Zéland az extrém sportok paradicsoma, így amikor ott jártam, már biztosan tudtam: most nem hagyhatom ki ezt a lehetőséget! Ez a sport egyébként Új-Zéland déli szigetéről, Queenstown közeléből, a Kawarau-hídról terjedt el, 1988-tól kezdődően. Ha egyszer tehetitek és van kedvetek, akkor ne legyetek bátortalanok, hiszen számomra is hatalmas élmény volt, de legfőképpen önismeret volt a festői környezetben kiugrani a semmibe.Pissti:

 

Éveken át mondogattam, hogy egyszer eljutok a világ végére. Sokszor mosoly tárgya volt, többen már csak legyintettek. Az utazást megelőző években már tudatosan úgy építettem az életemet, hogy pótolható legyek, hogy miután zsebben a repjegy, ne fájjon a fejem. 8 hónap gondos tervezés sok-sok lemondás árán és eredményeképpen, megérkeztünk Ausztrália érintésével Új-Zélandra.


Nehéz pár sorban összefoglalni az 5 hetes távollét 6500 megtett km-e alatt látott és átélt több száz csodát. Fókák, pingvinek, albatrosz kolóniák, bálnák, esőerdők, óceánok. Csodaszámba menő, nagyon mosolygós, stresszmentes emberek, kocsiban alvások, kempingek sokasága, aktív vulkánmászások.
Ami számomra lenyűgöző és egyben a legmegdöbbentőbb volt az a Hell’s Gate és Wai-O-Tapu volt. Új-Zélandon található a Pokol Kapuja, mely 60-160 fokokon fortyogó-gőzölgő tavakból álló képződmény. A színes vizű tavak a föld alól törnek fel, több mint 30 hektár területen. Az éppen kitörni készülő aprócska vulkánokból álló környezetben azt éreztem, hogy ilyen lehetett a Föld évmilliókkal ezelőtt.

 

Hittünk benne, szerettük volna és összejött az utazás. Merj Te is nagyot álmodni!Dóra:


Egy Zakynthos-i nyaralást szeretnék kiemelni, amikor bérelt quad-okkal jártuk be a szigetet egy héten keresztül. Szinte az összes népszerű strandot végigjártuk, de emellett volt idő felfedezni az eldugott, különleges helyeket. Így jutottunk el teljesen véletlenül a Plakaki öbölbe is, amit egy jó órás szikla-lépcsősor és nagyobb sziklák megmászása után értünk el.

 

Mivel nem voltunk felkészülve a terepre, így strandpapucsban voltunk, azonban így kicsit merész mutatvány volt tőlünk! Viszont a látvány és az élmény mindent megért, hiszen kis csapatunk teljesen egyedül lubickolt egész nap az öbölben.Zsófi:


Az én nyaralós sztorim úgy kezdődött, hogy a mellettem ülő kolleganőm egy forró nyár napon repüléssel kapcsolatos cikket olvasott, a tengerhez vágyva. Mivel én akkor még „repülőszűz” voltam, így nem tudtam nyilatkozni, de mondtam neki, hogy szívesen repülnék már valahová. Erre reagálásként megnyitotta a légitársaságok oldalait és délutánra már megvolt a szuper olcsó Ciprusra szóló jegyünk.

8 napra utaztunk, egy kézipoggyásszal, ketten.Itthon már a hó esett november lévén, de mi a tengerpartról lőttük a posztjainkat, koktélokkal, sörrel, naplementével megspékelve – meg néha az ottani karácsonyi díszekkel, ami egészen szokatlan volt a 25 fokban.Talán a legextrémebb dolog az utazásban mégis az életünk végéig elkísérő közös tetoválásunk, még, ha nem is ugyanott, és ugyanolyan fajta, mégis mindkettőnkre rárepült egy flamingó, festék formájában.

 

Így történt, hogy lett egy flamingótestvérem.Aletta:


Az egyik legjobb emlékem a gimnáziumi éveim alatt az egyik kirándulásom volt. Görögországban voltunk nyáron az osztállyal, ahol végig kempingeztünk.

 

Az utolsó kempingünkben felállítottuk a sátrat, és 3 barátnőmmel lesétáltunk a partra. Útközben leszólított minket egy macedón társaság angolul, hogy magyarok vagyunk-e. Elkezdtünk beszélgetni velük és meghívtak estére egy tengerparti buliba. Amikor a tanárok elmentek lefeküdni, kiszöktünk a partra és ott buliztunk hajnalig. Felejthetetlen élmény volt.

 

Niki:


Eddig háromszor jártam Barcelonában, mindhárom teljesen más volt, mégis ugyanolyan fantasztikus, mert a város hangulata és a kultúra teljesen magával tudja ragadni az embert. Először iskolai kirándulás alkalmával látogattam el a városba, másodszor családi nyaralás úti célja volt, harmadszor pedig a húgommal jártam ott egy sportkiránduláson, ugyanis egy FC Barcelona meccsre mentünk el.A látványosságok mellett a gasztronómia is lenyűgöző. Finomabbnál finomabb ételek a tengerből, színes és ízletes gyümölcsök és nem utolsó sorban a desszertek.


Barcelonát azoknak az embereknek ajánlom, akik szeretik a latin életstílust, csodaszép nevezetességeket felfedezni és gasztronómiai különlegességeket kipróbálni.

Reméljük ezekkel a kis élménybeszámolókkal szebbé tettük a napotokat, és akár segítettünk kiválasztani a következő úti célotokat is. Hajrá mindenkinek a nyáron!


További híreink
Kézilabda: Bajnokok ligája magyar oldalról
február 08.
3 perces olvasmány

4 forduló van még hátra a férfi kézilabda BL csoportköréből, ahol a Pick Szeged a csoport 2. helyének megtartásáért, a Veszprém pedig a mostani 4. helynél kedvezőbb pozíció megszerzésért küzd.
LinkedIn diákként
november 04.
3 perces olvasmány

A LinkedIn is hasonló elven működik, mint más közösségi média platform, viszont ennek szakmai témája van.
Ilyen volt a Szeged-Veszprém rangadó
március 21.
5 perces olvasmány

Egy olyan csatát kell elképzelni, mint egy El Clasico a spanyol fociban.
Mobil Depó
Értesülj az elsők között az új munkákról, kövesd a
Mobil-Depót a Facebookon is!