A 2017-ben bemutatott Az című film hatalmas sikereket ért el,
így nem csoda, hogy sokan izgatottan várták a folytatást.
Az Az – Második fejezet szeptember
5-én került a mozikba és mi sem hagyhattuk ki.
Hogy milyen volt a film? Az SZTE egyik #sztekomm-os
hallgatója volt a segítségünkre, aki megosztotta velünk a véleményét egy
interjú keretei közt.
Szia,
köszönöm, hogy eljöttél!
Szia, én köszönöm, hogy itt lehetek.
Olvastad a könyvet?
Nem, sajnos nem olvastam
el, de már egy jó ideje tervezem.
Mit gondolsz a film történetéről?
Azt gondolom, hogy a történet borzalmasan izgalmas,
elvégre Stephen Kingről van szó. Véleményem szerint a film számos pontján, nem
csak a második részben, hanem az elősben is érezni lehetett, hogy egy
adaptációról van szó. Ez olyan módon nyilvánult meg, hogy rengeteg
mellékszálat vittek be a filmbe, amik azért nem működtek, mert sajnos egy kettő
órás filmbe nem lehet belesűríteni mindent úgy, hogy megkapják azt a hangsúlyt
és részletességet, melyek felkeltik a néző érdeklődését az egyes szálak iránt.
Az
első rész után azt éreztem, hogy kell egy folytatás, hogy pontot tegyen a rendező néhány
történetmorzsára, melyek nem úgy lettek megvalósítva, mint ahogyan azt
elvártam. Ezután a film után is azt
éreztem, hogy a történet nem ad ki egy kerek egészet. A legnehezebb feladat
ilyenkor eldönteni, hogy mik azok, amiket beletegyünk a filmbe, és miket
hagyjunk el. Ebből a szempontból úgy gondolom, hogy a film hagy némi
kivetnivalót maga után.
Úgy érzed megfelelő folytatása volt az előző résznek?
A
második rész ugyanazt a színvonalat hozta, mint az első – az most, hogy ez pozitívum vagy
negatívum az már egyénfüggő. A történet, mint ahogyan azt említettem, tele van
befoltozásra váró lyukakkal, és ahhoz, hogy ezeket kiderítsük a regényhez kell segítségül fordulnunk.
Az Az – Második fejezet ebből a
szempontból méltó folytatásnak mondható, bár úgy gondolom a nézők többsége
annak örült volna, ha Andrés Muschietti tanul az első film hiányosságaiból.
Mit
tudsz nekünk mondani a film technikai sajátosságairól? (kameramozgás stb.)
Mivel egy
nagyköltségvetésű filmről van szó, így a
filmes eszközök tökéletesen működtek, minden a lehető legnagyobb hozzáértéssel
volt megszerkesztve. Sajátos formanyelvi
elemekről nem igazán lehet beszélni, elvégre egy tömegfilmről van szó, így
a legfontosabb a filmkészítők számára, hogy a nézők beleéljék magukat a filmbe,
és ez a lehető legkevesebb kizökkenéssel menjen végbe. Természetesen a CGI gyönyörű volt és
kifogásolhatatlan, ami egy ilyen filmnél már elvárásnak mondható. Összességében
a film képi világa nem okozott csalódást.
Szerinted ijesztő volt a film?
Személy szerint, én nem éreztem a filmet ijesztőnek, ami
érthető, mert Pennywise a szereplők félelmeit jeleníti meg, melyek nem
feltétlenül esnek egybe az én félelmeimmel. Ugyanez volt a probléma az első filmben is, hiszen a kisgyerekek
rémálmait láttuk megelevenedni a vásznon, és a legtöbb olyan volt, melyekből mi
már kinőttünk.
Nem
univerzális félelmeket hozott a film – a bohócon kívül – és ezekkel vagy tudunk
azonosulni, vagy nem.
Az sem segített a helyzeten, hogy Pennywise gyakran olyan mozgáskultúrával
rendelkezett, amit nem lehetett nem kinevetni. Ami megmenthette volna a filmet
attól, hogy humorossá váljon, az a jobb atmoszféra-keltés. Sokszor csak a „jumpscare” hozta rám a frászt, és ez
nem egy jó jel egy horrorfilmnél.
Kinek ajánlanád?
Olyan embereknek ajánlanám
a filmet, akik olvasták a könyvet,
hiszen nekik feltételezhetően könnyebb lesz megérteni az elvarratlan szálakat,
mivel már ismerik a történet egészét, illetve az olyan nézőknek, akik egy könnyed horrorisztikus élményre várnak, és szeretnének éjszaka
akadályok nélkül álomba merülni.
Reméljük,
hogy sikerült felkeltenünk az érdeklődéseteket a film iránt. Jó szórakozást
kívánunk!
Képek forrása: imdb.com
