Fontos képességek, melyeket diákmunkával is fejleszthetsz

A szakmai felkészültségen, tapasztalaton és a nyelvtudáson kívül a személyes tulajdonságoknak is nagy szerepük van az álláskeresés során. Az alábbiakban sorra vesszük a legfontosabb képességeket, s azt, hogy melyik milyen diákmunka révén fejleszthető.

Általánosságban


A munkahelyeken adódó helyzetek javítják az információ felvételre és feldolgozásra való képességedet, a problémaérzékenységedet, a problémamegoldó készségedet, a csapatban dolgozást, sok esetben a kreativitást is. Megtanulsz önálló munkát végezni, sőt, szervezésben és vezetésben is jártas lehetsz. Bármelyik diákmunka többé tesz azáltal, hogy tapasztalatokat szerzel. Ha mindezekre tudatosan figyelsz, akkor még többet profitálhatsz belőle.

Kommunikációs képesség


A legtöbb cégnél csapatban kell dolgozni, a csapattagokkal pedig kontaktust kell teremteni. Majdnem mindenhol kell ügyfeleket kezelni, néhol még értékesíteni is. Az, hogy valaki sokat beszél, még nem teszi jól kommunikáló egyénné. A beszéden kívül a figyelmi és hallgatási képesség is kell ahhoz, hogy valaki elmondhassa, hogy jól kommunikál.

Nyilvánvaló, hogy telefonos ügyfélszolgálati, valamint értékesítő munkával ez célirányosan fejleszthető, de ezeken kívül hostessként, pultosként, pohárszedőként, sőt árufeltöltőként, pénztárosként is sokat tehetünk a javulásáért.



Tanulási képesség (és hajlandóság)


Ha nem szeretsz tanulni, akkor jobb, ha megbarátkozol vele, mert az iskolai tanulmányaid nem a végét jelentik a ennek, hanem egy jó kezdetet. A fejlődés mindig valamiféle tanuláson keresztül valósul meg, ehhez pedig jól jönnek azok a fajta munkalehetőségek hallgatóként, amiket még sosem csináltál. Minél fiatalabb korban minél többféle dolgot kipróbálsz, annál könnyebben fogsz belerázódni a főállású munkádba. Szegődj el műszaki kisegítőnek, menj csomagolni, termékeket összekészíteni, raktárba dolgozni, pakolni, ismerkedj meg többféle vállalat tevékenységével!

Pontosság, precizitás


Manapság egyre kevesebben tudnak pontos, precíz munkát végezni. Ha versenyelőnyhöz akarsz jutni, fejleszd magad ezen a téren! Az adatrögzítő munkákhoz eleve kell ez a készség, de ha hiszed, ha nem, gyártósori munkánál is edzhető a koncentrációs képesség.

Rugalmasság


Minél nyitottabb vagy eddig ismeretlen területekre, annál jobb esélyeid lesznek majd a munkaerőpiacon. Ha eleve elvetsz feladatköröket, akkor lehet, hogy kellemetlen meglepetések várnak rád, hiszen minden munkakör jóval összetettebb annál, mint ahogy első ránézésre tűnik. Ha jól használod ki a diákmunkák sokféleségét, akkor egyrészt egyre rugalmasabbá válhatsz, másrészt rálátásod lesz arra, hogy mely pozíciók mit takarhatnak a valóságban. A recepciós vagy az iktató munka is próbára tehet attól függően, hogy milyen profilú a munkáltató.

Megbízhatóság


Az adott szó érték! Csak olyat vállalj el, amit teljesíteni tudsz! Érkezz időben, lehessen rád számítani, ha esik, ha fúj! A megbízhatóságot és a teljesítményed stabilitását az általános tűrőképességed javításával tréningezheted, amihez meg az kell, hogy minél többször kilépj a komfortzónádból és csinálj olyat, ami alapvetően nem biztos, hogy kedvedre való lenne. Menj kérdőívezni, szórólapozni, takarítani, vállalj fizikai munkát, akár építkezésen is! Találd meg a munka örömét, akármit is csinálsz éppen!

Konfliktuskezelő képesség


Ahol embereknek kell együtt dolgozniuk, ott a konfliktus is megjelenik valamilyen formában. Sok kellemetlenségtől kímélheted meg magad, ha közvetlenül és közvetve is tapasztalsz munkahelyi konfliktust, minél többfélét. Figyeld meg, hogy a különféle típusú emberek hogyan viselkednek feszült helyzetekben, s szélesítsd az eszköztárad ezen a téren! Van, ahol stresszinterjúval tesztelik ezt a képességet is, készülj hát fel rá! Recepciósként és bolti eladóként sokféle emberrel találkozhatsz.

Motiváló képesség


Ha vezetői ambícióid vannak, akkor mások lelkesítését, mozgósítását jó lesz elsajátítanod, de a legfontosabb az, hogy önmagad motiválni tudd akkor is, amikor világvége hangulatod van. Válj profivá ebben, nagyon megéri a karriered szempontjából! A monoton és a képesítést nem igénylő munkák jó terepet jelentenek ehhez, pl. termékválogatás, ruhaválogatás, mosogatás, építőipari segédmunka.

Együttműködés


Amikor többekkel kell együtt dolgozni, akkor a kommunikációs képességen túl szükség van arra, hogy oda tudjunk figyelni másokra, fel tudjuk mérni az erősségeinket és gyengeségeinket, be tudjunk illeszkedni a csapatba, a közös cél érdekében képesek legyünk munkálkodni akár lemondások árán is. Dolgozz olyan boltokban, ahol sokrétű a munka, menj el projektasszisztensnek vagy projektvezetőnek!

Szakmai tudást igénylő munkáink közül is válogass a honlapunkon!


Képek forrása: www.pixabay.com

További híreink
Állásinterjú angolul – Practice makes perfect!
augusztus 24.
6 perces olvasmány

Állásinterjú angolul – Practice makes perfect!
Tagságérvényesítés 2020/21 I. félév
október 05.
3 perces olvasmány

Azért, hogy a 2020/21-es tanévben/ I. félévben is dolgozhass Meló-Depós diákként, nagyon fontos, hogy ne felejtsd el érvényesíteni a tagságodat.
Pörgesd fel maximumra a kreativitásodat, segítünk benne!
október 10.
8 perces olvasmány

Miért fontos a kreativitás, és mivel tudod sajátodat fokozni? Cikkünkből kiderül!
Mobil Depó
Értesülj az elsők között az új munkákról, kövesd a
Mobil-Depót a Facebookon is!