Állásinterjú angolul – Practice makes perfect!

Egy állásinterjú mindig nagy esemény az életünkben. Lehetünk bármilyen rutinosak, valamennyi izgalom nélkül sosem tudunk túllenni rajta. Egyre gyakrabban találkozhatunk idegen nyelvű állásinterjúkkal is, melyek a mai, szinte határok nélküli világban valóban fontosak. Elsőre kissé ijesztőnek tűnhet a koncepció, azonban szerencsére nem vészesebb, mint egy, az anyanyelvünkön lefolytatott szakmai beszélgetés.Body Language


A testbeszéd az a nyelv, melyet valamennyien ismerünk. Egyaránt érdemes odafigyelni arra, hogy például hogyan ülünk, vagy arra, hogy éppen hova nézünk. Húzzuk ki magunkat, emeljük fel a fejünket és nézzünk a hozzánk beszélő szemébe. Mindezektől már sokkal magabiztosabbnak tűnünk még akkor is, ha valójában nem is érezzük annak magunkat. A lényeg, hogy legalább próbáljuk sugallni, hiszen egyes helyzetekben már ez is fél sikernek számíthat.

Házi feladat


Bármely állásinterjút illetően, a siker eléréséhez nélkülözhetetlen a maximális felkészültség. Érdemes utánanézni a cégnek, ahová jelentkezünk. A lehető legtöbb információ megszerzéséhez segítségünkre lehetnek a szervezet oldalai, internetes blogok, fórumok, illetve ismerősök tapasztalatai. Próbáljuk meg minél jobban megismerni azt, hogy mit képvisel a márka, milyen céljai vannak és milyen a kultúrája. Segítségünkre lehet, ha megfigyeljük a social media platformjaikon milyen kulcsszavakat használnak, ezeket pedig az állásinterjú alatt ügyesen beleszőjük a mondanivalónkba

A világban megjelenő híreket illetően is naprakésznek kell lennünk, főleg a saját szakmai területünket érintően. Előfordulhat, hogy rákérdezhetnek egy éppen tegnap történt eseményre is.

De, ami a legfontosabb, az a válaszaink megtervezése, begyakorlása. Ebben egyrészt segít az önéletrajzunk, hiszen biztosak lehetünk benne, hogy az ott leírtakat bővebben is ki kell majd fejtenünk. Másrészt pedig, noha az interjúkérdések egy része függ a betöltendő pozíciótól és a pályázótól, léteznek univerzális kérdések, melyek gyakran előfordulnak bármilyen állás esetében. Mivel az angol az egyik legelterjedtebb idegen nyelv, most ez alapján mutatunk meg néhány példát.

Small talk

A formula hasonló, mint magyarul. Először néhány rövid bevezető kérdést tesznek fel, hogy oldódjon a hangulat, könnyedebb legyen a légkör. Témákat illetően az időjárás, az útviszonyok, a parkolás és még hasonlók jöhetnek elő.


Pl.: How are you doing today? What about this weather? How was traffic on the way here? Did you have any trouble getting here?

Ha ezzel végeztünk, továbbléphetünk a következő fokozatra, arra, amelyik igazán számít.

Szakmai kérdések


Itt már komoly kérdésekre számíthatunk, de ha előre kigondoljuk a válaszainkat, könnyen vehetjük ezen akadályokat is.


Amiket kérdezhetnek:

Tell us a little bit about yourself. Tell me in a nutshell why you think you are qualified for this position. Tell me briefly why you think you are qualified for this position?

Describe your current position. What is it that you like about your current position? What is it that you don’t like about your current position? What is it that you would change if you could? What made you start looking for another job?


What does a typical work day consist of for you? Where do you see yourself in five years? What is your ideal job? What is your biggest weakness (in terms of this position)? How would you adress this weakness? What are the areas you feel you could improve on? What is your biggest strength? How do your friends describe you? What would your friends say is your biggest strength/ weakness?

Továbbá a lehetséges munkaadóinkat érdekelni fogják a már elért eredményeink is. Előkerülhet bármilyen érdemünk, ami releváns a betölteni kívánt pozícióhoz, alkalmasságunkat pedig bizonyítani tudjuk vele.


Pl.: What are your skills? Tell me about your greatest achievement, success or accomplishment that you are proud of.

Tell me about a time when you had a difficult customer / project / deadline. What was the situation, how did you handle it and what was the outcome? What was your specific role? What was your specific contribution?


Why should we choose you over other candidates? What do you feel you could bring to our organization, to this position? What did you achieve in your last job?

How quickly are you able to learn? Why do you want to leave your current position? Have you ever had a personal conflict with a colleague? Tell us about it.

Have you ever had to fire anyone? If so, how did you do it? How good are you at handling conflicts?  Give us a specific example.


Minden kijelentést, amit teszünk, tudnunk kell több példával is alátámasztani.

Személyes kérdések


Azért, hogy minket is jobban megismerjenek, mint lehetséges kollégát, rákérdezhetnek az érdeklődési köreinkre, családunkra, illetve jövendőbeli terveinkre is.


What do you like to do in your free time? Do you have any hobbies, personal interests? Family? Plans for the future? How are you able to balance family with work?

Lezárás

Végül pedig a munkával kapcsolatos elvárásaink is érdekelhetik őket, továbbá lehetőséget adhatnak saját kérdéseink feltevésére.


What are your salary expectations? If chosen for the position, when would you be ready to start? Do you have any questions?

Szokjunk hozzá a hangulathoz!

Azért, hogy valóban minden probléma nélkül menjen, nem hanyagolhatjuk el a valódi beszédet. Elméletben nem elég kigondolni a válaszainkat, de még leírni is kevés őket, a gyakorlás megszólalást jelent. Ha van partnerünk, aki segít benne, akkor egyszerűbb a dolgunk, ha nincs, akkor viszont magunkkal kell megvitatnunk a kérdéseket. Először szörnyen kínosnak érződhet a saját magunkkal folytatott kommunikáció, de le kell vetkőznünk a gátlásainkat, és gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni kell.


Good luck!


Források: angolintezet.hu, YouTube, Képek: unsplash.com



További híreink
DIY: ajándékötletek karácsonyra
november 29.
6 perces olvasmány

Szerintünk már mindenki karácsonyi lázban ég, és azon gondolkozik, kit mivel lephetne meg idén.
Hogyan telt a húsvét Európa-szerte?
április 23.
5 perces olvasmány

Cikkünkben arról olvashattok, hogy más országokban hogyan ünneplik a húsvétot. Szemezgessetek, és lőjétek be a jövő évi úti célt!
Mihez kezdj az adód 1%-ával?
május 05.
2 perces olvasmány

Ne hagyd kárba veszni a pénzedet, irány az eSZJA felülete!
Mobil Depó
Értesülj az elsők között az új munkákról, kövesd a
Mobil-Depót a Facebookon is!