Furcsa, de jól fizető állások

A pályaválasztás sokaknak okoz álmatlan éjszakákat. Vannak, akik a bőség zavarában nem tudnak dönteni, míg mások úgy érzik, egyik foglalkozás sem igazán nekik való.  Az utóbbiak számára jó hír lehet, ha megtudják, hogy az általunk köztudottan ismert lehetőségek csak egy-egy szeleteit képezik annak a szinte végtelen és örökösen megújuló tortának, amit a munkapiacnak nevezünk.

Egy előző cikkünkben írtunk már a szerintünk legérdekesebb munkahelyekről, és ennek egyfajta folytatásaként készítettük el a következő listát, 10+1 további érdekes és nem mindennapi foglalkozásról.


1.: Ételfotós

Első hallásra könnyűnek tűnhet, hiszen kevesen vannak manapság, akik ne örökítették volna már meg mi van az asztalukon reggel, délben, este, étteremben vagy akár otthon. Nem csoda tehát, ha elsőnek az „ez nekem is menne!” mondat villan fel a fejünkben. De ha őszinték akarunk lenni magunkkal, és összehasonlítjuk a telefonnal készített, instagram filteres képeinket egy profi fotós alkotásaival, erősen valószínű, hogy kissé csalódni fogunk képességeinkben. Akinek erre a munkára fáj a foga, annak meg kell tanulnia akár egy darab kenyeret is úgy megörökíteni, hogy az a világ legkívánatosabb ételének látszódjon, és aki csak meglátja, egyből megéhezzen rá. Így már nem hangzik annyira egyszerűnek, ugye?

2.: Professzionális alvók

„Bárcsak azért fizetnének, hogy pihenjünk” ez a gondolat nem kevesekben fogalmazódhatott már meg, főleg azokon a napokon, amikor alig bírunk ébren maradni a munkahelyen és két ásítás meg a harmadik bögre kávé mellett igyekszünk elvégezni a feladatainkat. Azonban itt sem olyan egyszerű a dolog, mint gondolnánk. A professzionális alvókat főleg kutatásokhoz keresik, ahol az erre jelentkezőknek képesnek kell lenniük bármikor, bárhol, naponta akár többször is mély álomba merülniük, plusz mindehhez még párosul a tudat, hogy folyamatosan megfigyelnek.

3.: Testrész modell

Vannak alkalmak, amikor egyes reklámokhoz nincs szükség egy teljes szereplőre, ilyenkor jönnek képbe a testrész modellek. Lehet szó akár lábról, kézről, hasról vagy bármi másról, ha valaki kiemelkedően szép darabbal rendelkezik, esélye van modellé avanzsálni. A területen belül rendkívül nagy a verseny, azonban igen jövedelmező.

4.: Vízalatti hegesztő

Nagyon jól fizet, mégis kevés rá a jelentkező. Nem meglepő, hiszen korántsem egyszerű munkáról van szó. Annak, aki fejest szeretne ugrani a vízalatti hegesztés világába, nem meglepő módon a hegesztéshez is értenie kell, valamint ügyesen kell úsznia is. Különböző megbízások eltérő vizekre vihetnek, ezért folyamatos mobilitást is igényel a feladat.


5.: Műszemkészítő

Az elvesztett szemgolyó ugyanúgy helyettesíthető prosthetic-kel, mint egy láb vagy kar, igaz látni sajnos nem lehet vele, cserébe külsőre olyan, akár az igazi. Az ocularist foglalkozik ezeknek a helyettesítőknek az elkészítésével és igazításával, valamint klienseiknek megmutatják annak helyes karbantartását is.

6.: Bűnügyihelyszín-takarító

Ha erős gyomrunk van és nincs problémánk vele, ha egy horror film díszlete a valóságba költözik át a képernyőről, már készíthetjük is a felmosó vödröket. A „biztosítani kell a helyszínt” mindenkinek ismerős kijelentés lehet, azonban ha a nyomozók, rendőrök munkája véget ért, valakinek fel is kell takarítania azt. A munka során borzalmas látványok és szagok mellett szinte eltörpülő kellemetlenségnek számít a kiszámíthatatlan időbeosztás, hiszen a nap bármely órájában történhetnek bűntények s ezekre készenlétben kell állni.


7.: Kígyóméregfejtő

A tehén és a kígyó alapjáraton nem sok mindenben hasonlít, váratlan közös pontjuk, hogy mindkettő fejhető. Míg az egyik tejet ad, a másik mérget. Ugyan a reggeli kakaóval csak az egyik kompatibilis, a kígyómérgek számára egyéb fontos szerepek adódnak. Kórházak és laboratóriumok alkalmazzák őket ellenmérgek készítéséhez, valamint további kutatások, gyógyszerek fejlesztéséhez.

8.: Online randi szövegíró

Randizni nem mindenkinek egyszerű sem a való életben, sem az online világban. Vannak, akik már a profil készítése közben megakadnak. Mit írjunk le magunkról? Mennyi információt osszunk meg? Hogyan tegyük mindezt úgy, hogy érdekes és megkapó legyen? Ebben segítenek a felkérhető szövegírók, akik képesek mindezt profi módjára összeszedni, helyettünk bemutatva önmagunkat. Vannak, akik még a levelezésben is segédkezet nyújtanak, illetve a feltöltött képek kiválasztásában is részt vesznek.


9.: Repülőgép festő

Ha nem okoz problémát a nehéz fizikai munka és mindig is repülőgépek közelében akartál dolgozni, ez a neked való szakma. A nagy gépek festése és polírozása nem könnyű feladat, azonban csak egy középiskolai végzettségre van hozzá szükség és a fizetés is rendben van, így hát ez az érdekes munkahely sokak számára elérhető.


10.: Futurológus

Jövőbelátók, kristálygömb nélkül. A szakmabeliek feladata, hogy megjósolják a jövőt, varázslat helyett tényekre támaszkodva. Számos tudományág összekapcsolásának segítségével tesznek előrejelzéseket a társadalmi folyamatokat, trendeket illetően. Sok cég alkalmaz ilyen szakembereket, hiszen számukra rendkívül fontos a gyors és pontos előrelátás.


+1.: Social média influencer

Manapság rengeteget hallunk róluk és egyre többen tekintenek rá úgy, mint a valódi „álom munkára”. Természetesen ez is tele van nehézségekkel és a valódi siker eléréséhez nagy számokra van szükség, viszont az ajtó mindenki előtt nyitva áll. Bármilyen témáról is legyen szó, a folyamatosan szaporodó tartalom szolgáltató platformoknak köszönhetően (pl.: YouTube, Twitch, TikTok) esélyünk van saját közönségünk elérésére. A mai öt perces szenzációk és mikrotrendek között a valódi nehézséget relevancia megtartása jelenti.


Források: gyorihirek.hu, YouTube, Képek: unsplash.com


További híreink
Február hónap dolgozója Budapesten: Papp Zsófia
április 03.
1 perces olvasmány

A februári hónap dolgozója Budapesten Papp Zsófia lett, aki HR területen végzett munkájával érdemelte ki ezt a címet.
A miskolci Hónap Depósa: Gál Réka
június 09.
3 perces olvasmány

Gratulálunk a címhez, a munkádhoz és mi is kívánjuk, hogy váljanak valóra az álmaid!
Hogy is van ez? Tagságérvényesítés a Meló-Depónál!
október 03.
2 perces olvasmány

Olyan bonyolultnak és hosszadalmasnak tűnhet az egész, de egyáltalán nem az!
Mobil Depó
Értesülj az elsők között az új munkákról, kövesd a
Mobil-Depót a Facebookon is!
A weboldal sütiket használ
A weboldal használatához cookie-k töltődnek le Weboldalunk cookie-kat használ. Ha ezen az oldalon jár, az azt jelenti, hogy fogadta a cookie-kat, és az élmény részesévé kíván válni. Reméljük, nincs ellenvetése.
Olvassa el a cookie-kkal kapcsolatos szabályzatunkat!