Száguldás helyett fékezés, avagy hogyan lassítsunk az életünkön?

Mára már nem újdonság a rohanó világ kifejezés, agyonhasználjuk ezt a szókapcsolatot, hiszen tökéletesen lefesti mindennapjainkat. Sokszor nem könnyű helytállni ebben a száguldó tempóban, ezért ha te is úgy érzed, hogy szíved szerint lassítanál, akkor ez a cikk neked szól!

A világot és a környezetünket sajnos nem tudjuk kedvünk szerint alakítani, hacsak nem visszavonulunk a vadonba, és onnantól kezdve egészében nomád életmódot folytatunk. Legtöbbünknek azonban ez nem opció, mivel a társadalmunkon belül szeretnénk boldogulni, így marad a saját belső hozzáállásunk megváltoztatása az időhöz és az élethez. Ezt a két igen becses dolgot pedig a leginkább csak úgy leszünk képesek értékelni, ha visszaveszünk a sebességből. Ennek a megvalósítására hoztunk néhány tippet.

 

Az első és egyik legfontosabb tanács, hogy ne használjuk annyit a kütyüjeinket. Persze ez evidenciának hangzik, de nagyon fontos, hogy csökkentsük az elektronikai készülékeinkkel fennálló bensőséges viszonyt. Itt nemcsak az okostelefonjaikról van szó, hanem az összes többi okoseszközről, ami megakadályoz abban, hogy magunkra figyeljünk, és ne a külvilág impulzus-áradatában fürdőzzünk. A közösségi médiától, a hírportálokon át a streaming szolgáltatókig minden online felület kifogyhatatlan tartalomfolyamot kínál. Ez a végtelen médiatér pedig nem adja meg a lehetőséget arra, hogy kicsit is lassítsunk, ezért jobb, ha minél kevesebbet fogyasztjuk ezen szolgáltatásokat. 

Miután ezekről valamelyest leszoktunk, jöhet azon tevékenységek beépítése az életünkbe, amelyek elősegítik a kiegyensúlyozott állapot elérését. Klasszikusan idesorolható a jó öreg olvasás, mely egy kiváló példája a lassú folyású szabadidős tevékenységeknek. Azonban ezentúl is számos olyan hobbi létezik, amely támogatja életmódváltásunk. A lényeg, hogy nyugodtan maradjunk a komfortzónánkon belül, csináljunk valami kreatívat, éljük meg a szenvedélyünket. Ha például szeretünk enni – és ugye ki ne szeretne – akkor főzzük meg magunk a tányérra kerülő ételt, és habzsolás helyett élvezzük ki az ízeket.

 

Persze sokunknál a probléma ott kezdődik, hogy úgy érezzük, semmire nincs időnk, nemhogy még magunkkal is foglalkozzunk. A rossz hír az, hogy az énidő beiktatása nélkül, hamar a kiégés áldozatává válhatunk. Pontosan ezért, hogy ne csak egy hatalmas, hömpölygő massza legyen az elvégzendő feladataink sora, csináljunk időbeosztást, és tartsuk is be. Fogadjuk el a határainkat, és ne vállaljunk el annyi mindent, mert a túlhajszoltság nem vezet boldogsághoz. Továbbá igyekezzünk ne másokhoz hasonlítani magunkat, mert mindenki a saját körülményeinek megfelelően teljesít, így nekünk is csak arra érdemes figyelnünk. Ha eszerint végezzük el napi tevékenységeinket, akkor mindenképp fog jutni idő magunkra is. 

Arra azért figyeljünk oda, hogy ne vigyük túlzásba az időbeosztást sem. Találjunk olyan nyugodt pillanatokat, amikor nem csinálunk semmit a befelé való fókuszáláson kívül. Erre egy kiváló módszer például a meditálás, de ha az éppen nem a mi stílusunk, akkor is jó néha csak csendben lenni, és önmagunkra összpontosítani.  Tehetjük ezt akár a természetben is, ami még inkább segíthet az belső elmélyülésünkben.

 

Legvégül pedig a lassítást fizikai értelemben is megvalósíthatjuk a teljes hatás érdekében. Ne siessünk mindig A-ból B-be, hanem értékeljük és figyeljük meg a környezetünket például egy sétálás során. Éljünk meg a pillanatokat, mert ez az egyetlen módja az élet élvezetének!

 

Források: https://www.theteenmagazine.com; https://www.ramseysolutions.com; https://slowbudapest.com Képek forrása: unsplash.com


További híreink
Furcsa, de jól fizető állások
szeptember 14.
6 perces olvasmány

Furcsa, de jól fizető állások
Szeptember hónap dolgozója: Nagy Bence
október 12.
1 perces olvasmány

A szeptemberi hónap dolgozója Nagy Bence lett ismételten, kitartó és szorgalmas munkavégzése miatt, amit egy bor szaküzletben végez.
Hogyan NE a stresszről szóljon a karácsony, miközben már a vizsgaidőszak is dübörög?
december 14.
7 perces olvasmány

A karácsonynak a családról és a nyugalomról kéne szólnia, de ez sokszor nincs így. Kérdés, hogy hogyan tehetsz ez ellen? Mutatjuk!
Mobil Depó
Értesülj az elsők között az új munkákról, kövesd a
Mobil-Depót a Facebookon is!