Szabályok a föld különböző részein, amiket valószínűleg nem tudtál

Az emberek többsége szeret és igyekszik is utánanézni, hogy a célállomásként kitűzött ország milyen szabályokkal, törvényekkel rendelkezik. Ha nincs elég információnk, akkor nem ajánlott belevágni egy hosszabb utazásba, hiszen nem szeretnénk, ha kellemetlen meglepetések érnének a külföldi tartózkodásunk alatt.

Ezek a szabályok többségében a helyi kultúrából adódnak, de vannak olyanok is, amelyeket még a helyiek sem ismernek vagy értenek sokszor. Érdemes elgondolkodni, hogy azok a dolgok, amelyek itthon számunkra evidensek, megszokottak, azok közel sem biztos, hogy egy idegen országban is hasonlóan elfogadottak.

Görögország: a kormány 2002-ben betiltotta a számítógépes játékokat az ország egész területén. Ez a törvény ahhoz vezetett, hogy az egyik helyi internet kávézó egy vendégét letartóztatták, annak okán, hogy egy vendéglátóhelységben élte ki a számítógépes játékok iránt meglévő vágyait. Azoknak, akik megszegik a szabályt, három hónap börtönbüntetéssel és 5000 dollárnyi büntetéssel kell számolniuk. Az Európai Unió azóta enyhített a törvényen, így az emberek otthonaikban űzhetik ezt a szórakoztató tevékenységet, de közterületen továbbra is tiltott. 
Irán: néhány éve az iráni törvényhozó testület betiltotta a western típusú frizurákat az országban. Külön tekintettel a lófarokra figyeltek oda, amit férfiak viselhetnek. A hatóságok egy katalógus formájában tudatták a helyiekkel, hogy milyen hajviselet engedélyezett, és melyek tilosak. A hajviselet megszabásán túl: a tetoválás és a borotválkozás is tiltott férfiak számára, ugyanis a szakáll szent dolog a muszlimok számára.

Malajzia: a törvény meghozása a kormány elleni tüntetések idejére tehető, amikoris az emberek jelentős része egy igazságosabb választási rendszer reményében, citromsárga pólókban szerveztek demonstrációt. Az akkori kormány válaszaképpen született meg a törvény: tilos citromsárga ruhát viselni az országban, ellenben 1185 dolláros bírság tulajdonosa lesz.

Franciaország: az egyik értelmezhető tiltás, amellyel eddig találkozhattunk, hiszen a kormány korlátozza a ketchup használatot az iskolai konyhákban, de mindezt a francia konyha tradíció védelmében, illetőleg az egészséges étkezés népszerűsítésének értelmében! A szabály értelmében heti egy alkalommal, akkor is csak a sült krumpli mellé szolgálhatják fel a közkedvelt szószt. A korlátozás mellett, nagy hangsúlyt kell fektetniük a menüben szereplő zöldségek mennyiségére, és a zsíros ételek csökkentésére. 
Svédország: míg máshol a ketchup, addig a svédeknél a tánc tilos, ami legalább is az utcán történik. Már a legkisebb ütemre történő mozgás is táncnak számít, így mind a helyeknek, mind az odaérkezőknek nagyon körültekintőnek kell lennie. A szigorítás alól csak az képezhet kivételt, akinek erre vonatkozó engedélye van, amelyet csupán speciális intézményekben lehet igényelni.

Olaszország: néhány régióban büntetés jár azért, ha valaki nem megfelelő lábbelit húz fel a közterületeken. Liguria tartományban a turisták nem viselhetnek papucsot a parkokban. Aki megszegi a szabályt, annak 50 és 2500 dollár közötti büntetés érheti a markát. A szabályt a papucsok miatt okozott balesetekre alapozzák, de Capri szigetén csupán azért tilos, mert a legtöbb embert idegesíti a flip-flop papucs által kiadott hang. 
Igen, tudjuk! A fent hozott példák mindegyike abszurdnak tűnhetnek, de nem, ez nem vicc, ezek a törvények valóban léteznek, és érdemes odafigyelni rájuk, ha nem szeretnénk a helyi hatósággal konfliktusba keveredni.

Forrás: femcafe.hu Képforrás: pexels.com 


További híreink
Rovarriasztás természetesen
június 17.
5 perces olvasmány

Nyáron mindenki szívesebben tölti szabadidejét a természetben túrázással, sportokkal, viszont a szúnyogok, böglyök, kullancsok igencsak megkeseríthetik az életünket.
THE EMPLOYEE OF THE MONTH - Ibrahim Alaa Eldin
március 11.
1 perces olvasmány

The employee of the month in February is Ibrahim Alaa Eldin. He is doing his job very well and our project managers can always count on his cooperation and work.
Borfesztivál: így kóstolj jól
május 14.
4 perces olvasmány

A jó idővel együtt elérkezett Szeged egyik legnépszerűbb rendezvénysorozata, a borünnep!
Mobil Depó
Értesülj az elsők között az új munkákról, kövesd a
Mobil-Depót a Facebookon is!