Retro trendek eredete, avagy visszatérés az alapokhoz!

A bakelitektől az otthoni projektorokon át egészen a polaroid kamerákig rengeteg technikai eszköz retro változata válik újra népszerűvé. Az alábbiakban néhány ilyen trend eredettörténetét gyűjtöttük össze. Ezek betekintés nyújthatnak az eredeti eszközök működésébe és magyarázatot is nyújthatnak arra, hogy miért olyan divatosak ismét napjainkban annak ellenére, hogy rengeteg fejlesztésen átesett eszköz közül is választhatunk. Érdemes megjegyezni, hogy a ruhákhoz hasonlóan sokszor a technikában is visszatérek a korábbi trendek, hogy néhány évig mindent letaroljanak majd ismét unalmasnak és divatjátmúltnak számítsanak. Ez természetesen nem az egyetlen indok az aktuálisan kedvelt tárgyak népszerűségére.Kezdjük is az áttekintést a bakelit lemezzel! Már az 1900-as években elkezdődött a használata, viszont ekkor még különlegességnek számított, és elsősorban csak gyűjtők jutottak hozzá. Több vállalat is versenyzett a piac elsőségért különböző technológiai újításokkal, amik hosszabb lejátszást tettek lehetővé. A világválság alatt visszafogott maradt a fogyasztás, viszont egyre nagyobb népszerűségre tettek szert a bakelit lemezek. 1962-ben aztán a Philips bemutatta az első kazettákat, amik egészen megváltoztatták a versenyt. A kazettákat sokkal könnyebben lehetett szállítani, és csak egy gombnyomással lehetett előre- és vissza pörgetni, megállítani vagy éppen elindítani a lejátszást, ami gyorsan kedveltté tette. A teljes változást a trendekben a CD-k (eredetileg compact disk) létrehozása hozta. Akkora népszerűségre tett szert 1988 óta, amivel a bakelit lemez nem tudta tartani a versenyt. Ezek után a bakelitek eladása és népszerűsége évtizedeken keresztül rendkívül alacsony volt, viszont a 2010-es éves végén ismét elkezdtek elterjedni. Ezt a trendet követve egyre több művész adja ki albumait bakelit lemezen, illetve számos lemezbolt is megnyílt vagy kedveltté vált. Négy kiemelkedő oka lehet ennek. A legjelentősebb természetesen a hangzásvilág. Lejátszó eszköz minőségétől függően eltérhet, de a bakelitlemezek sokkal tisztábban szólnak, mint bármelyik digitális alternatíva. A gyűjthetőség is nagy szerepet játszik, hiszen a különleges kiadások például értékükben sokszorosára emelkedhetnek. A bakelitek fizikai mivolta sokak számára előny lehet, hiszen ezáltal valami kézzel foghatót kapnak a pénzükért és teljes esztétikus gyűjteményeket is létrehozhatnak. Rajongóként kifejezetten izgalmas lehet a kedvenc előadónk teljes diszkográfiáját összegyűjteni és egyben látni. Végül a nosztalgia is sokakat bakelit vásárlásra ösztönözhet azok közül, akik ezen nőttek fel. 
Az otthoni projektorok szintén az utóbbi években élik újabb virágkorukat. Már évezredek óta használtak a világ különböző pontjain a fényforrások előtt mozgatott alakzatokat és így képzett árnyékokat, esetleg tükrökkel kialakított képeket történetmesélésre. A technológiák folyamatosan tovább fejlődtek és alakultak, míg az 1950-es években megjelent az Egyesült Államokban az opaque projektor. Ez már alkalmas volt nyomtatott szövegek és kisebb tárgyak kivetítésére anélkül, hogy ezeket más médiummá alakítaná. A kivetítési technikák változásával egyre egyszerűbben lehetett őket használni és elterjedtek, bár az eredeti elv nem sokat változott az 50-es évek óta. Használták ezeket iskolákban is oktatási segédeszközként, és az egyszerű elérésnek, valamint áraknak köszönhetően egyre népszerűbbé váltak a háztartásokban is. Elterjedtek a házi mozi rendszerek, illetve ezt az élményt lehetővé tevő projektorok. A tvkhez hasonlóan lehet ezeket is rögzíteni, de nem muszáj, így nem foglal helyet és használhatjuk, amikor éppen filmnézős kedvünk támad. Egy üres falra van csak szükség és kivetíthetjük a filmet. Nem közvetlenül egy képernyőt nézünk, hanem a falra vagy vászonra vetített képet, ami a szemet sem károsítja annyira. Egészen mozi hangulatot lehet elérni ezzel, főleg, ha hangszórókat is elhelyezünk a szobában a film lejátszásához. Nyáron jó idő esetén hangulatos kertimozit is felállíthatunk a projektorral. A technika fejlődésével pedig egyre kisebb, könnyebb és olcsón elérhető eszközök csak tovább növelik a népszerűségét.
A régi játékkonzolok is egyre nagyobb közönséget mozgatnak meg. 2017-ben a Nintendo kiadta az SNES Classic-ot, ami akkora érdeklődésre tartott számot, hogy a polcok rendkívül gyorsan kiürültek, és csak nehezen sikerült az üzleteknek újra feltölteni a készleteiket. Természetesen más hasonló konzolok is rendkívül népszerűek, de ez az eset különösen nagy port kavart akkoriban, hiszen a trend egy jelentőségét mutatta meg ez az egyszeri hatalmas kereslet. A jelenség fő okának a nosztalgiát tekintik a kutatói. Azok, akik a ma retronak számító videojátékokon és konzolokon nőttek fel, ezekkel játszottak tiniként, mára önálló keresettel rendelkező felnőttek, akik szívesen fektetnek a gyerekkorukból ismert játékok megvásárlásába, hogy ezeket akár már saját gyerekeikkel is megosszák. Fiatalabb generációk érdeklődését is felkeltették ezek, valamint gyűjtői szempontból is érdekes korábbi darabokat beszerezni. 
Az áttekintés zárásaként pedig mindenképpen meg kell említenünk a polaroid kamerákat. Az 1948-as feltalálását követően a 20. század második felében kitartóan népszerűek voltak a polaroid kamerák, viszont a digitális fényképezés megjelenése átvette a vezető szerepet. A retro trendek újbóli népszerűségének egyik legnagyobb nyerteseként a polaroid kamera is visszatért. Ennek számos oka van a nosztalgia mellett is. A legfontosabb talán a természetesség érzete. A polaroid kamerával fényképezve azt a fotót kapjuk végtermékként, amit a kamera látott az elsülés pillanatában. A digitális képekkel ellentétben nem lehet szerkeszteni, filtereket hozzáadni; ha egyszer megnyomtuk a gombot, már eldőlt, hogy milyen képet kapunk. A hétköznapi felhasználók, de a fotósok is kedvelik ezt az alkotási formát, hiszen egy megszerkesztett világban az autentikusság jelenik így meg. Egyéni és csoportos fotók elkészítésére is alkalmas, hiszen nincsenek fókusz vagy egyéb beállítások, így ezeket átállítani sem kell, egyszerűen csak csinálhatjuk egyik képet a másik után. A fotó készítőjét technikai szempontból is visszaviszi a fényképészet alapjaihoz azzal, hogy nem lehet szerkeszteni a képet. A legtöbb, amit megtehetünk, hogy megfelelő kompozíciót készítünk. Emiatt nagyobb hangsúlyt kapnak az alapvető készségek, amiket digitális képeknél esetleg digitális úton korrigálni lehetne. Az is előnye a polaroidoknak, hogy nagyon egyedi vizuális világot állítanak elő, így egy pillantásból megállapítható, hogy ezzel az eszközzel készült egy kép. Bónuszként pedig a meglepetés elemét is magában rejti a polaroid fotózás, hiszen nem tudhatjuk biztosan, hogy milyen lett a kész kép amíg meg nem jelenik a kamerából.

A retro trendek visszatérésében tehát nagy szerepet játszik a nosztalgia, de emellett több eszköz esetében is fontos tényező a népszerűség növekedésében, hogy olyan minőséget tud nyújtani, amit a legmodernebb, digitális eszközök nem.

írta: Csóka Anna

források: thevinylrevivers.com, vinylbro.com, projectorcentral.com, businessinsider.com, thephotographyprofessor.com

képek forrása: unsplash.com

 


További híreink
December hónap dolgozója Budapesten: Kovács Richárd
január 07.
1 perces olvasmány

Budapesten a december hónap dolgozója címet ezúttal Kovács Richárd érdemelte ki munkájáva
Passzív státusszal diákmunkát? Igen!
szeptember 25.
1 perces olvasmány

Gyakran elvárás a frissen végzett diákoktól a többéves munkatapasztalat már pályakezdőként is. Neked miért éri meg dolgozni?
Dúl Georgina lett a hónap dolgozója Szegeden
május 18.
3 perces olvasmány

Köszönjük a munkádat és még egyszer gratulálunk az április hónap dolgozója címhez!
Mobil Depó
Értesülj az elsők között az új munkákról, kövesd a
Mobil-Depót a Facebookon is!