Nehezen tartod be újévi fogadalmadat? Segítünk!

Nos, az újévi fogadalmakkal kapcsolatos viszonyunk mindenki számára ismerős helyzet lehet, ugyanis nagyon sokunk ideig-óráig betartja azt, mígnem a feledés homályába merül. A legtöbbünk számára a Szilveszter egy jelentőségteljes esemény: ki a régivel, be az újjal! Ez igaz lehet az emberi kapcsolatainkra, a munkahelyünkre és az életstílusunkra egyaránt.

Az újévi fogadalmak központi tematikája döntő többségben az egészségesebb életmód bevezetése és követése körül forog. Egészségesebb ételek, több edzés, rendszeres mozgás, hangzanak el a jól ismert ígéretek. Felmérések szerint mindössze az újévi fogadalmakat választó emberek 12%-a tudja betartani azokat hosszútávon! Ezen cikk abban hivatott segíteni, hogy könnyedebben tudd Te magad is betartani a 2024-es céljaidat!

Mindenekelőtt érdemes lehet kintebb tekinteni, és megfigyelni azt, hogy pontosan miért is dönt valaki amellett, hogy egy újévi fogadalmat válasszon! A Journal of Clinical Psychology szaklapban megjelent tanulmány szerint azok, akik újévi fogadalmat tesznek, tízszer nagyobb eséllyel képesek megváltoztatni a viselkedésüket, szemben azokkal, akik nem tesznek. Annak ellenére, hogy nem mindig érjük el a kitűzött célokat, jelentős hatása van az életünkre.

A szokás, miszerint fogadalmakat teszünk, pszichológiai háttere nem tűnik annyira butaságnak, ugyanis számtalan tanulmány bebizonyította már, hogy a „tiszta lappal kezdünk” effektus mekkora befolyásoló erővel is bír. Az év ezen időszaka olyan érzetet kelt, mintha egy új esélyünk lenne mindent megváltoztatni, új fejezet nyílik az életünkben, így ennek fényében a fogadalmainkat is erre az időszakra időzítjük.

A feladást kiváltó ok jellemzően az, hogy nem sikerül beépíteni egy új szokást az életünkbe. A jól működő régi szokások visszaférkőznek, míg az újabbakkal szemben azonnali eredményt várunk, így annak elmaradása esetén csökken a motiváció, az önbizalom, és kudarcok érnek. Egy új szokás beépüléséhez akár 60 napra is szükség lehet, így érdemes szem előtt tartani azt, hogy az első pár napban nagy eséllyel nem fogunk rekordokat dönteni a fogadalom betartását illetően.

Na, de jöjjön a lényegi rész, avagy miként tudod betartani az újévi fogadalmad!?

Ennek a folyamatnak több lépcsőfoka is van, ezeket hoztunk el most Nektek! Olyan tanácsok, tippek és trükkök ezek, amelyek megkönnyítik azt, hogy kitarthassatok a fogadalmatok mellett annak minden nehézségével együtt.

Nagyon fontos, hogy az újévi fogadalmat reálisan fogalmazzátok meg! A célok elérésének egyik legfontosabb összetevője az, hogy azok reálisan legyenek. Amennyiben elrugaszkodott célokat tűzünk ki, amely rettentően távol állnak a jelenlegi szokásainktól, akkor jelentősen csökken az esélye annak, hogy be fogjuk tartani azokat. Érdemes egyszerre csak egy új szokás bevezetésére, ne csapongjunk több cél között, ugyanis nagy mértékben előidézheti annak betartásának kudarcait. Azok a fogadalmak lesznek megfelelőek, amelyek könnyen beépíthetően a mindennapokba, és nem túl nagyok. Emellett érdemes azzal is számolni, hogy az elgondolás, miszerint valamire több időt szánunk, valamely más cselekvéstől veszi el az időt! Ilyen esetben érdemes lehet segítséget kérni a családodtól, a barátaidtól! Természetesen álmodhatunk nagyot, hiszen vannak csodák, minden lehetséges és mindent el lehet érni kellő kitartással és motivációval!

Amennyiben az újévi fogadalom megfogalmazódott Benned, akkor mindenképpen hasznos, ha elegendő figyelmet szentelsz annak megtervezésére is! Ne kezdjük el túl hamar, és ne is essünk át a ló túl oldalára, keressük meg az arany középutat, avagy a megfelelő pillanatot, hogy logikusabban átgondolhassuk, hogy mit, milyen sorrendben kívánunk elérni. A sikeres fogadalom alapszabálya: az előre tervezés! Amennyiben amellett szánjátok el magatok, hogy többet akartok mozogni, akkor érdemes számításba venni, hogy ezeket az edzéseket meg kell tervezni, meg kell vásárolni a bértelet, satöbbi. A leghatékonyabb, ha kinézünk egy számunkra szimpatikus dátumot, és addigra igyekszünk megtenni minden szükséges lépést!

Ha ezen túl vagy, akkor bontsd kisebb részekre a szilveszteri fogadalmad! Kicsiben gondolkodni nehéz lehet, hiszen a motiváció és az akaraterő ilyenkor a maximumon van, de ideje lassítani kicsit! Kis lépések vezetnek a siker felé, egyszerre túl sokat vagy túl nagyot a legtöbb esetben nehéz teljesíteni. A kisebb lépések elérése minden alkalommal újabb lendületet adhat, így hatékonyabban roboghatsz a céljaid felé. Ha sokkal következetesebbek akartok lenni magatokkal szemben, akkor fontos, hogy készíts egy ún. „to do listát”, amelyen minden alkalommal jelölheted az elért sikereket.Fontos, hogy köteleződj el a fogadalmad mellett, amelynek kialakítása nehéz feladat lehet. Minél több dolgot fogadunk meg, annál nehezebb betartani azokat, megoszlik a figyelem, és sikertelenségeket idézhet elő. Ahhoz, hogy nyomon követhető legyen a szilveszteri fogadalom, elengedhetetlen, hogy több embernek is elmondjuk! Ha írásba adjuk barátainknak, hogy mi az újévi fogadalom, akkor könnyebb lesz betartani azt, hiszen nem szeretnénk kínos helyzetben kerülni.

Figyelj arra, hogy kerüld el a múlt hibáinak ismétlését! A legjobb megoldás arra, hogy be tudjuk tartani a szilveszteri fogadalmakat, ha új célokat tűzünk ki, ugyanis egy tavalyi cél betartása kerül előtérbe, akkor nagyobb az esélye annak, hogy idén sem fog sikerülni! Ennek igen egyszerű oka van: ha próbáltunk elérni valamit, majd elbuktunk, akkor az önmagunkba vetett hit sokkal kisebb lesz, mint egy újabb cél megfogalmazása esetén. Vizsgáljuk meg, hogy az előző évben hol ütötte fel a hiba a fejét, és vonjuk le következtetéseket, hogy mit lenne érdemes másképpen csinálni! Változtassunk rajta éppen annyit, hogy most sikerüljön elérni!

A sikert övező út pedig csak akkor és akkor lesz eredményes, ha folyamatos türelem kíséri! A fogadalom általában egy átütő változás, azonban ez nem megy egyik napról a másikra. Türelmesnek kell lenned, újra és újra emlékeztetned kell magad, hogy a változás egy hosszú folyamat. Amennyiben egy-egy alkalommal megszeged a fogadalmad, akkor sem dől össze a világ! Emlékeztetnünk kell magunkat, hogy ez nem egy verseny, légy türelmes magaddal szemben is!Érdemes nyomon követni a fejlődés folyamatát! Minden kisebb célt dokumentálj, és jutalmazd meg magad egy-egy kisebb cél elérésekor! Nagyon fontos, hogy ezek az apró örömök elég motivációt jelentsenek ahhoz, hogy újra és újra neki kezdjünk a fogadalom betartásának.

Az utolsó lépés, hogy varázsolj a kudarcokból és nehézségekből előnyt! A különböző akadályok és bukkanók eltérítenek minket a helyes útról, de nem szabad ezt kudarcnak tekinteni. Inkább azt figyeljük meg, hogy pontosan mi váltotta azt ki, hogyan és mikor történt! Lehetséges, hogy olyan összefüggésekre világítunk rá a módszerrel, amire nem is gondoltunk volna korábban! Ennek eredményeképpen jobban fel tudunk készülni a jövőre.

Forrás: www.onfejlesztoakademia.hu

Képforrás: www.pexels.com

Írta: Kis Zoltán 


További híreink
Július hónap dolgozója Szegeden: Vas Benjámin
augusztus 24.
3 perces olvasmány

Benjámin már régóta aktív tagja a depó csapatának, dolgozott már több különböző munkánkon is, most pedig már egy jó ideje raktári kisegítőként tevékenykedik.
Koli vagy albérlet – avagy mit válasszak, ha választhatok?
szeptember 17.
4 perces olvasmány

Sok sikert kívánunk a félévkezdéshez, albi/kolikereséshez mindenkinek!
Könyvajánló pályakezdőknek
október 03.
7 perces olvasmány

Mobil Depó
Értesülj az elsők között az új munkákról, kövesd a
Mobil-Depót a Facebookon is!