Karriertervezés az egyetemi évek alatt

A gimiben sikeresen választottál egy egyetemi szakot, optimális esetben olyat, ami érdekelt is, viszont az egyetem alatt felmerül a kérdés, hogy a képzés elvégzése után mégis mit csinálj a végzettségeddel. A legtöbbünk nem tudja kora gyermekkorától orvos, tűzoltó, vagy éppen szakács lesz felnőttként. Általában évről évre változik az érdeklődési körünk és a karriertervünk, majd belekezdünk egy olyan egyetemi programba, aminek nincs csupán egy kimenete, hanem számos területen felhasználható. Nem a legegyszerűbb megtalálni ezeket az alkalmazási területeket még úgy sem, ha a tanulmányi előrehaladás szempontjából mindent tökéletesen csinálunk. Éppen ezért az alábbiakban összegyűjtöttünk tippeket és javaslatokat, hogy egyetemistaként milyen lépéseket tehetsz, hogy a végzés után egy jó karrierbe kezdhess.

A karriertervezésnek az alapja az önismeret. Tisztában kell lennünk például azzal, hogy mi érdekel, fizikai vagy szellemi munkát végeznénk szívesebben, emberekkel kommunikálnánk órák hosszat vagy inkább csendes magányunkban dolgoznánk, esetleg a kötött munkarendet szeretjük vagy a rugalmasan alakulót. Mindez nem szűkíti le csak egyetlen szakmára az ideális karrierünket, de fontos kiindulási alapot nyújt a terv további lépéseihez.Az önismeret mellett fontos észben tartani a munkaerőpiac néhány alapvető jellemzőjét is. Mint azt minden újság és szakértő már tárgyalta, a világ napjainkban nagyon gyorsan változik, és ez igaz a munkaerőpiacra is. Új munkák születnek, míg mások eltűnnek. Ettől nem kell félni, hiszen ez inkább egy lehetőség, hogy a jövőben olyan munkakör jöjjön létre, amiben még inkább el tudjuk magunkat képzelni. Érdemes a szemünket nyitva tartani a munka világában kialakuló trendekre, mert egy-két hasznos készség elsajátítása csodákat tehet a szakmai előre lépésünkért. Fontos ezen kívül proaktívnak lenni a karrierépítésben és álláskeresésben, hiszen ritka az, hogy pályakezdő munkavállalókat direkt a vállalatok keressenek meg.

Az önismeret felfrissítése után érdemes szisztematikusan végigmenni a készségeken, tudáson, amit már birtokolsz, vagy a megszerzés folyamatában vagy, az olyan szakokat, tárgyakat, témákat, amik érdekelnek, és meghatározó személyiségjegyeket. Az ismerősöknek is adhatunk itt lehetőséget, hogy elmondják az ötleteiket, meglátásaikat arról, hogy szerintük milyen szakma illene hozzánk. Nem kell természetesen mindennel egyetérteni és csupán másokra hallgatva döntéseket hozni, viszont felvillanthatnak olyan szakmákat, karrierlehetőségeket, amikről korábban nem hallottunk, vagy csak kevés információval rendelkeztünk.Az egyetemek, karok honlapján vagy a felvi.hu-n is lehet az egyes képzésekről olyan összefoglalót olvasni, hogy a szakot elvégzők jellemzően hol helyezkedtek el a diploma után. Ez kitágíthatja azt a kört, amiben eredetileg gondolkoztunk vagy akár további ötleteket is adhat. Az egyes szakmákról érdemes munkaerő piaci szempontból is tájékozódni, például arról, hogy milyenek jellemzően a munkakörülmények, mennyi a várható kezdő fizetés, pontosan milyen képzettség szükséges hozzájuk, illetve milyen trendek figyelhetők meg az adott területen.

Amennyiben a tanulás mellett időnk engedi érdemes a szakunkhoz, elképzelt szakmánkhoz kapcsolódóan dolgozni is. Ezt megtehetjük gyakornokként vagy önkéntesként a helyzettől függően. Ez nem csak arra jó, hogy a konkrét területen kipróbáljuk magunkat, de irányadó lehet a kapcsolódó területek megismerésében is, valamint a kapcsolatépítésben, ami napjaink munkaerőpiacán rendkívül fontos.Az SZTE minden szemeszterben szervez karriernapokat, ami betekintést enged a Szegedhez kapcsolódó és országos lehetőségekbe, cégekbe egyaránt. Ezen kívül az egyetemen szabadon választható tárgyként lehet felvenni karriertervezéssel kapcsolatos tárgyat is. Indirektebb módon szintén hasznos a számos szabadon választható kurzus, az alternatív gyakornoki programok és az ingyenes nyelvoktatás, mert ezekből szabadon válogathatunk. Ezeken keresztül olyan hasznos készségekkel egészíthetjük ki a tudástárunkat, amire az alapvető képzésünk nem készít fel minket, de előnyt jelenthetnek az álláskeresés során.

Az egyetemen a szaktársak mellett a tanárokkal vagy vendégoktatókkal is érdemes kapcsolatot építeni, hiszen nekik lehetnek olyan ismerőseik, akikhez a jól teljesítő, érdeklődést mutató hallgatókat beajánlják. Az ajánlástól függetlenül is hasznos tippekkel szolgálhatnak arra vonatkozóan, hogy mi kell az adott szakterületen való elhelyezkedéshez vagy hogyan kerülhetünk közelebb egy-egy számunkra érdekes téma feldolgozásához.Amikor már tudod, hogy milyen területen szeretnél elhelyezkedni, és csak az állásjelentkezés van hátra, törekedj inkább a minőségre a mennyiséggel szemben. A legtöbb helyen motivációs levelet kérnek az önéletrajz mellett, esetleg még valamilyen próbafeladatot is teljesíteni kell az interjúfolyamat során. Ezért érdemes leszűkíteni azon helyek számát, ahova jelentkezel. Olyan vállalatokhoz add be a jelentkezésedet elsősorban, ahol tényleg szívesen dolgoznál, és ez motivál is arra, hogy jól átgondolt, meggyőző szakmai anyagokat adj be a pályázatod részeként.

Nehéz dolog a karriertervezés és a megfelelő állás megtalálása, de remélhetőleg az említett tippek egy kicsit megkönnyítik mindezt. Napjainkban már nem kell egész életünkben egy vállalatnál dolgozni, hanem bátran válthatunk, így az sem a világ vége, ha elsőre vagy másodikra nem találjuk meg álmaink állását. Valahol el kell kezdeni, de a karrierben előre haladva, új területeket megismerve és készségeket elsajátítva magunk alakíthatjuk a karrierünket a saját szempontjaink és igényeink alapján.

források: carreerservixes.txst.edu, linkedin.com

képek forrása: unsplash.com


További híreink
El Clasico 2018
október 25.
4 perces olvasmány

Ha valaki nem is követi napról napra a futballvilág eseményeit, akkor is bizonyára hallott már az El Clasicóról.
A virslin és az instant levesen túl – Alap tippek kolis, albérletes kezdő szakácsoknak
december 02.
7 perces olvasmány

Az élet rengeteg váratlan szituációt hozhat számunkra, azonban bármi történjen is velünk, egy biztos: enni azt mindig kell. A probléma a „de mit?” kérdésnél szokott kezdődni.
Budapest hónap dolgozói
szeptember 20.
1 perces olvasmány

Augusztus hónap dolgozója címet két szorgalmas fiatal: Judák Anikó és Bai Szilárd érdemelték ki. Olvassátok a velük készült interjút. ?
Mobil Depó
Értesülj az elsők között az új munkákról, kövesd a
Mobil-Depót a Facebookon is!