A sikeres önéletrajz alapja

A sikeres önéletrajz íráshoz kapcsolódóan már korábbi cikkekben osztottunk meg tanácsokat veletek, hogy mi az, amire érdemes odafigyelni annak érdekében, hogy az önéletrajzotok elnyerje a hr-es kollégák tetszését. Most pedig megnézzük, hogy mitől lesz egy önéletrajznak jó alapja.


 Tanulmányok, képzettség

Az önéletrajzban fontos szerepet tölt be a tanulmányok és képzettségek, amelyekkel rendelkeztek, a tanulmányaitok felsorolásánál azonban csak a legmagasabb iskolai végzettséget, illetve az adott álláshoz szükséges végzettséget kell leírni, tehát a középiskola és általános iskola nem szükséges. Csak abban az esetben, ha releváns. Például egy grafikusi állásra jelentkezés esetén, ha művészeti tanulmányokat végeztetek már a középiskolában is, majd ezt egyetemi szinten folytattátok, akkor az fontos lehet.

 

Szakmai tapasztalat

A szakmai tapasztalattal igazolhatjátok azt, hogy amit tanulmányaitok során tanultatok, azt a gyakorlatban is alkalmazni tudjátok. Az önéletrajz legfontosabb része ez, mivel az itt felsorolt korábbi munkatapasztalatok döntő szerepet töltenek be a kiválasztási folyamatban. Érdemes azonban figyelnetek arra, hogy csak a releváns tapasztalatainkat tüntessétek fel! Mindig frissítsétek az adatokat, információkat, érdemes mindig naprakészen tartani az önéletrajzot.

 

Elvégzett tanfolyamok

A különböző tanfolyamok, képzések az önéletrajzban előnyösek, hiszen látható belőle, hogy a szakmai tudásotokat bővítitek és fejlesztitek, tehát motiváltak vagytok a fejlődésre, tanulásra.

 

Készségek, képességek

Az önéletrajzban fontos felsorolni azokat a képességeket és készségeket, amelyeket elsajátítottatok, ugyanis ezekből leszűrhető, hogy mint dolgozók, munkatársak, milyen tulajdonságokkal és természettel rendelkeztek.

 

Nyelvtudás, számítógépes ismeretek

Amennyiben beszéltek idegennyelven, illetve jól kezelitek a különböző számítógépes programokat, akkor azt mindenképpen tüntessétek fel a CV-ben. Legfőképpen, ha a munka leírásában elvárásként vagy előnyként jelenik meg az adott tudás, aminek a birtokában vagytok, ugyanis ez fontos információ a kiválasztást végző személy számára. Figyeljetek arra, hogy a nyelvtudás valódi szintjét írjátok be az önéletrajzba, nehogy kínos helyzetbe kerüljetek az állásinterjún, amikor a nyelvtudás tesztelésére kerül a sor.

 

Jogosítvány, gépjármű engedély

A jogosítvány bizonyos munkáknál az elvásárok között szerepel, ám ha nem, abban az esetben is érdemes lehet feltüntetni.

 

A fenti tanácsokat tehát érdemes figyelembe venni az önéletrajzotok készítése közben, hiszen így születik a legelső benyomás rólatok, döntő szerepe van a munkakeresés során. Számtalan sablon tölthető már le az internetről, amik segítik az önéletrajz megírását, illetve rengeteg információt gyűjthettek össze az oldalunkon, hogyan tudtok összerakni egy igényes és informatív CV-t. Ne felejtsétek el csatolni a jelentkezésetekhez vagy felölteni a weboldalra a munkára való jelentkezés után.

 

 Képforrás: https://pixabay.com; www.pexels.com 


További híreink
Így válassza ki a megfelelő HR szolgáltatást a munkaerőhiány leküzdésére
augusztus 27.
4 perces olvasmány

A rátermett munkatársak megtalálása minden cég egyik fontos célkitűzése.
Kicsit a bors, de erős: fesztiválkörkép a mainstreamen túl.
július 18.
3 perces olvasmány

Egyre drágábbak a nagyobb fesztiválok, de mit tehet az ember, ha valami, kisebb, családiasabb alkalmat keresne a kikapcsolódásra? Megmutatjuk!
Gasztroajándékok otthon, egyszerűen
december 16.
5 perces olvasmány

Ha még semmi ötleted sincs, de szorít az idő, akkor mutatunk párat, ami olcsó, egyszerű és remekül személyre szabható!
Mobil Depó
Értesülj az elsők között az új munkákról, kövesd a
Mobil-Depót a Facebookon is!