A júniusi Hónap Depósa Szegeden: Fülöp Álmos Huba

Mondj pár szót magadról, mit tanulsz, milyen munkát végzel nálunk?

Fülöp Álmos Huba vagyok, 23 éves. Az SZTE-n korábban fogorvostanhallgató voltam, szeptembertől pedig tanító szakon folytatom a tanulmányaimat. Kilenc hónapja dolgozom éttermi kisegítőként Szegeden, emellett alkalmanként rendezvényelőkészítési munkákban is részt veszek. Szabadidőmben amatőr szinten tájfutok és versenyzem.

Milyen területen szeretnél elhelyezkedni, ha már nem leszel diák? Miben segítették már elő ezt ezek a tapasztalatok, amiket az iskola melletti munkáid során végeztél?

 Alsós tanítóként szeretnék dolgozni. Emellett szívesen foglalkoznék utánpótláskorú sportolók edzésével is. Bár a jelenlegi munkáim nem közvetlenül ehhez kapcsolódnak, minden tapasztalat hozzátesz valamit az emberhez, egyik sem vész kárba.

Hogyan tudod összehangolni a munkavégzésed a tanulmányaiddal?

Jó szervezést, előrelátást és tudatos időbeosztást igényel, de megfelelő hozzáállással jól összeegyeztethető.

Történt már veled vicces dolog a munkahelyeden, vagy kiemelkedően példaértékű eset? Jól kijöttök a munkatársakkal?

A munkatársaimmal jól kijövünk. Talán ennek is köszönhető, hogy a legpörgősebb napokon is megtaláljuk a humort a nehezebb helyzetekben.

Változtatott rajtad valamit a munka, esetleg tanultál újabb praktikát, fortélyokat?

Mindenképpen megbízhatóbbá és következetesebbé tett a rám bízott feladatok felelőssége. Emellett jobban bírom a pörgést, és a kommunikációs készségeim is sokat fejlődtek.

Kiknek ajánlanád ezt a munkalehetőséget? Hogyan érzed, milyen tulajdonságoknak kell érvényesülnie, hogy valaki élvezzen egy ilyen pozíciót?

Azoknak ajánlanám, akik szeretik a dinamikus környezetet, és nem hagyják, hogy egy nehezebb nap elvegye a kedvüket. A jó hozzáállás legalább annyit számít, mint a tapasztalat.

Mi a véleményed a Meló-Depóról, rólunk?

A Meló-Depónál kifejezetten korrekt légkört tapasztaltam mindig is. Figyelnek a kérésekre, segítőkészek, valamint időben és alaposan tájékoztatnak. A felmerülő problémákat pedig igyekeznek rugalmasan kezelni.

És egy utolsó, mit tanácsolnál a jövő nemzedékének?

Merjenek belevágni a dolgokba! Másként nem lehet tapasztalatot szerezni.


További híreink
Tárgyalástechnika
október 26.
5 perces olvasmány

A tárgyalás, kiváltképpen a megfelelő tárgyalás technikájának elsajátítása nem egyszerű feladat, hiszen olyan készségek szükségesek hozzá, amelyek fejlesztése hosszadalmasabb folyamat.
Száguldás helyett fékezés, avagy hogyan lassítsunk az életünkön?
augusztus 04.
4 perces olvasmány

Mára már nem újdonság a rohanó világ kifejezés, hiszen tökéletesen lefesti mindennapjainkat. Mutatjuk hogyan tudsz lassítani!
Mobil Depó
Értesülj az elsők között az új munkákról, kövesd a
Mobil-Depót a Facebookon is!