Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál - Ezt nem hagyjuk ki!

Minden évben megrendezésre kerül a Könyvfesztivál Budapesten. Immár 26. alkalommal nyitja meg kapuit a visszatérő és új vendégek számára. Idén a szervezők április 25-28. között, a Millenárison várják izgalmas programokkal a résztvevőket, kicsiket és nagyokat egyaránt. 

 

Amire számíthattok: lesznek felolvasások, művészkönyv-bemutatók, irodalmi estek, kiállítások, kerekasztal-beszélgetések, koncertek, színházi bemutatók, és filmvetítések is. Itt találkozhattok a kedvenc magyar íróitokkal és még dedikáltathattok is általuk. A kiadók több könyv esetében is a fesztiválra ütemezik a megjelenést.

Most mutatunk nektek öt könyvet, amit az elsők között szerezhettek be az eseményen. Ne aggódjatok, ha valamilyen okból kifolyólag nem tudtok elmenni, akkor online is megrendelhetitek a könyveket a kiadók honlapjáról.

 

Adrian Tchaikovsky: Pókfény

Kiadó: Fumax A történetről: A Fény és a Sötétség időtlen idők óta harcban áll. A gonosz elleni egyetlen segítséget egy prófécia jelenti, amelynek utasításait követve igyekszik a hősök egy kis csapata legyőzni a Sötét Urat. Az útjuk nem lesz zökkenőmentes. Szembe kerülnek többek között szörnyekkel, őrült szektákkal, óriás pókokkal, és a saját gyengeségükkel is.

Ti szembeszállnátok a Sötétség erőivel?


Moskát Anita: Irha és bőr

Kiadó: GABO     A történetről: Húsz éve már, hogy az állatok bebábozódás után félig emberként tértek vissza. Tekinthetők ők törvényileg embernek? Ezzel és ehhez hasonló kérdésekkel találja szembe magát Magyarország, amire népszavazás útján várja a megoldást.

Te mire szavaznátok?

 

Xaver Bayer: Az átlátszó kezek

Kiadó: PESTI KALLIGRAM Kft.A történetről: Mi képzelet és mi valóság? E kettő között sokszor vékony a határ, és a szerző ezen a határon magabiztosan egyensúlyozik. Megfigyeltétek már a hétköznapi életben rejlő abszurditást? Sok rejtély nagyon vicces tud lenni, de néha halálosan komoly is.

Szeretitek az elgondolkodtató műveket? Ha igen, akkor ez a könyv nektek való!

 

Mattias Edvardsson: Látszólag normális

Kiadó: PartvonalA történetről: Átlagos tinédzser, felhőtlen hétköznapok, kifogástalan hírű család. Hogy illik ide a gyilkosság vádja? Mi köze lehet Stellának üzletember halálához?

Adam, Stella apja az egyházközösség elismert lelkipásztora. Mindig az igazságban hitt, ám a lányáért hajlandó hazudni még a nyomozóknak is. Azonban a titok, nem marad örökké az.

A nyomozás során kiderül, hogy a lány közelről ismerte a meggyilkolt férfit, és nem csak ezt rejtegette a szülei elől.

Mit rejteget a tökéletes család?

 

Sam J. Miller: Orkaváros

Kiadó: GABOA történetről: A klímaháborúk után a társadalom változásokon esett át. Építenek egy úszó várost az Északi-sarkkörön, fenntartható energiával és geotermikus fűtéssel. A hely igazi építészi és társadalommérnöki csoda, azonban hamar egy túlzsúfolt tér lesz, ahol nem egyszerű életben maradni. A város egy idő után a korrupció és a bűn melegágya lesz, a gazdagok és a szegények közötti szakadék egyre csak mélyül, miközben egy pusztító járvánnyal is meg kell küzdeniük.

Mit gondoltok a történetről? Mi már rég a várólistánkra tettük!

 

Reméljük ti is hatalmas lelkesedéssel, és nagy táskákkal vágtok neki a fesztiválnak!

Jó szórakozást és jó olvasást kívánunk!

 

Forrás: bookfestival.hu,
fumax.hu, gabo.hu, kalligram.libricsoport.hu, kiadok.lira.hu
Képek forrása: pixabay.com, fumax.hu, gabo.hu, kalligram.libricsoport.hu, kiadok.lira.hu


További híreink
Mit csinál valójában egy influencer?
július 08.
5 perces olvasmány

Manapság már az egész közösségi média hemzseg az influencerektől, befolyásuk pedig folyamatosan növekszik.
Rovarriasztás természetesen
június 17.
5 perces olvasmány

Nyáron mindenki szívesebben tölti szabadidejét a természetben túrázással, sportokkal, viszont a szúnyogok, böglyök, kullancsok igencsak megkeseríthetik az életünket.
Július hónap Depósa Szegeden Akas Shoro!
augusztus 09.
3 perces olvasmány

Mobil Depó
Értesülj az elsők között az új munkákról, kövesd a
Mobil-Depót a Facebookon is!