Sorozat ötletek a meleg, nyári napokra

Itt a nyár: a jó idő, a nyaralás és a pihenés időszaka. Ha a túlzott hőség téged is a légkondis lakásban tart, akkor ajánlunk pár sorozatot, amivel elütheted az időt. A mostani cikkünkben találtok pár befejezett és jelenleg is futó sorozatot, amit szerintünk érdemes megnézni.

 

1. Trónok HarcaKi ne hallott volna már a Trónok Harca című sorozatról? A sorozat alapját George R. R. Martin - A tűz és jég dala könyvsorozata adja, azonban a sorozat megelőzte a könyveket. Nemrég láthattuk a befejező évadot, szóval, ha még nem láttátok sem késő elkezdeni. 8 évadon és összesen 73 epizódon keresztül követhetjük a kedvenceink életének alakulását, esetleg életük végét. A harc a trónért, a hatalomért és a Mások ellen sok áldozatot követel. A történetben gyakori, hogy fontos szereplők halnak meg, így akik ezt nehezen viselik, azoknak nem ajánljuk.

 

2. Így jártam anyátokkalA sorozat 9 évad után 2014-ben ért véget. 208 epizódon keresztül figyelhetjük, hogy Ted hogyan is ismerkedett meg a gyermekei édesanyjával. A történéseket Ted meséli a gyerekeknek, így végig narrálja a történet. Felettébb szórakoztató sorozat, jó poénokkal és érdekes karakterekkel. Ha egy kis könnyed szórakozásra vágysz a forró hétköznapokban, akkor ezt a sorozatot neked találták ki.

 

3. Dr. CsontA sorozat 2017-ben ért véget 12 évad és összesen 246 epizód után. Egy kicsit kilóg a többi helyszínelős sorozat közül, mert itt a főszereplőnk egy törvényszéki antropológus, aki a csontvázak segítségével deríti fel a bűntetteket. A sorozatból sokat tanulhatunk a csapatmunka fontosságáról, a különböző tudományágak együttes erejéről, sőt még arról is, hogy az életünk egy része milyen könnyen kiolvasható a csontjainkból. Amennyiben egy jó kis nyomozós sorozatra vársz, akkor ez lesz az igazán neked való.

 

4. OdaátVannak sorozatok, melyekről sosem hittük, hogy egyszer tényleg befejeződnek… ilyen volt az Odaát is. A 2005-ben startoló műsor a 15. évadával véget fog érni. Ebben a sorozatban minden van, amivel egy nézőt le lehet kötni: misztikum, jó és rossz harca, halál és feltámadás, de még a világvége megakadályozása is. Ezek többször is előfordulnak a különböző évadok során. Ha esetleg még nem láttad, vagy menetközben megálltál vele, akkor itt a lehetőség, hogy a nyáron bepótold a lemaradást, és az új évadnak friss emlékekkel kezdj neki.

 

5. iZombieEgy történet, aminek a főszereplője egy zombi. Az életben egyébként népszerű főhősnőnk egy baleset során zombivá változik, ami hatására az élete fenekestül felfordul. Nem csak az étrendje változik meg teljesen, de az emberi kapcsolatai és a személyisége is. Ez utóbbi kicsit sűrűbben, mint elvárható lenne. Az elfogyasztott agyak után felveszi az elhunyt személy tulajdonságait és a látomásoknak hála, megismerheti az adott egyén életének egy-egy pillanatát. Ezeket a képességeket felhasználva segíti a rendőrséget, hogy elkaphassák a gyilkost. Ha érdekelnek a zombis sorozatok és szívesen megismernéd az életet az ő szemükön keresztül is, akkor mindenképpen nézz bele!

 

6. LuciferA sorozat, amelynek a főszereplője az Ördög maga. Lucifer a Poklot megunva úgy dönt, hogy kivesz egy kis szabadságot és Los Angelesbe megy vakációzni. Miközben egy klubot vezet, megismerkedik egy detektívvel, akinek segít elkapni a rosszfiúkat. Elvégre neki az a dolga, hogy megbüntesse a gonoszokat nem igaz? A sorozat kisebb nehézségeken ment keresztül, amikor a Fox elkaszálta, azonban a Netflix megmentette a rajongókat és megvette a jogokat. Így egy méltó befejezést kaphatunk, ehhez a remek sorozathoz.

 

+1: Amerikai horror sztoriEz a sorozat egyszerre befejezett és befejezetlen. Az évadok külön-külön egy-egy történetet mesélnek el. Nem muszáj sorban haladni vele, akár ki is hagyhatók azok az évadok, amelyek nem szimpatikusak. Igazi borzongatós sorozat, amely ebben a melegben is képes lehűteni. Csakis azoknak ajánljuk, akik szeretik a horrorokat!

 

Jó pihenést és jó sorozat nézést kívánunk!

Képek forrása: pixabay.com, wikipedia.org, imdb.com

További híreink
LinkedIn diákként
november 04.
3 perces olvasmány

A LinkedIn is hasonló elven működik, mint más közösségi média platform, viszont ennek szakmai témája van.
Akik megérdemelnék a veszélyességi pótlékot!
január 15.
3 perces olvasmány

Rengeteg olyan munkakör létezik, ahol a munka elvégzése mellett sok élet-, vagy balesetveszélyes helyzetbe kerülhetsz.
Hogyan tanulj hatékonyan? (1. rész)
november 20.
6 perces olvasmány

Kipróbáltad, hogy a párnád alá tetted a jegyzetet éjszakára, hátha valami csoda folytán reggelre tudod a tartalmát?
Mobil Depó
Értesülj az elsők között az új munkákról, kövesd a
Mobil-Depót a Facebookon is!