DIY karácsonyi dekoráció - természetes anyagokból

Itt év talán egyik legszebb időszaka. Feldíszítjük a lakást, a kertet, mindenhol fények és csillogás. Most viszont olyan karácsonyi dekorációötleteket gyűjtöttünk össze nektek, melyeket természetes alapanyagokból tudtok elkészíteni, sőt! Emeli az ünnep hangulatát és a vendégek is a csodájára fognak járni.

Gyertya


Ehhez nincs másra szükség, mint néhány üres befőttesüvegre, tobozra és fenyőágakra. A befőttesüvegbe tegyünk néhány ágat, helyezzük rá a hosszú gyertyát. Az üveg köré pedig tegyünk fenyőágakat, tobozokat, egyéb terméseket, amik illatozni fognak a lakásban.Ebből akár egy alternatív adventi koszorút is csinálhatunk, ha négy befőttesüvegbe helyezett gyertyát elhelyezünk egymás mellé és számokkal látjuk el az üvegeket.

Mikulás fából


Ehhez a dekorációhoz fahasábokra lesz szükségünk. A Mikulás arcát kell megfesteni, úgyhogy a festés előtt a fát le kell csiszolni, hogy egy sima felületet kapjunk. Ha szeretnénk több figurát is festeni, akkor a Mikulás mellé manókat vagy rénszarvasokat is alkothatunk.Poháralátét


Ehhez fakorongokra lesz szükségünk, amit akár hobbiboltban is beszerezhetünk, de egy nagyobb kirándulás során is találhatunk erre alkalmas faanyagot. Ezeket is díszítsük karácsonyi mintákkal, mint például hópelyhek, angyalok, fenyőfa, stb. Ha kifúrjuk a korong tetejét, akkor egy szalaggal a fára is feltehetjük, mint karácsonyfadísz.Karácsonyfa


Ha a karácsonyfát is szívesen elkészítenénk alternatív módon, akkor a következő ötlet egy könnyen és olcsón megvalósítható megoldás lehet. Különböző méretű botokra lesz szükségünk, amit rögzítenünk kell egymáshoz úgy, hogy a végén fenyőalakot adjanak ki. Ezután ezt díszíthetjük természetes anyagokkal, mint például szárított narancskarikák, dió, fahéj, ánizs, tobozok, fenyőágak. Mindenképpen tegyünk rá izzókat, hogy meglegyen a karácsonyi hangulata a diy fánknak.Ajándékcsomagolás


Ne felejtsük el, hogy karácsonykor nem csak a körülöttünk lévő dekoráció adja meg a hangulatot, hanem az ajándékok csomagolása is egy fontos szempont. Az ajándékokat is lehet természetes anyagokkal dekorálni. Egyszerű csomagolópapírba burkolt ajándékok esetén spárgával átkötve fenyőágakkal, borostyánnal, ánizzsal, egész fahéjjal vagy tobozzal díszített csomagolások rendhagyóak, de biztosan levesszük a lábáról az ajándékozottat.

Ha pedig magát az ajándékot is szívesen készítenéd saját kezűleg, arra is vannak tippjeink!

Asztaldísz


Csodálatos ételek kerülnek az ünnepi asztalra, amit szintén dekorálhatunk könnyen elérhető anyagokkal. Egy erdei séta alkalmával csodálatos terméseket, különleges formájú ágakat és botokat gyűjthetünk. Ezeket otthon ezüst, fehér vagy arany festékkel lekenve szép asztaldíszt készíthetünk. Ha szeretnénk egy kis zöldet is csempészni az ünnepi asztal színeibe, akkor a fenyőágakkal is feldobhatjuk még a dekorációt.Reméljük, hogy tudtatok inspirációt meríteni a cikkünkből és karácsony előtti hangolódás részeként néhány gyönyörű saját kezűleg készített dekorációs elemmel díszítitek fel a lakásotokat.


Képek forrása: pinterest

További híreink
Adóbevallás 2020 / Personal Income Tax Return Information
január 27.
4 perces olvasmány

Ne felejtsd el letölteni az adóigazolásod!
Best of Mr Bean
április 22.
3 perces olvasmány

Emlékeztek gyerekkorotokból a mindig vicces, de folyton szerencsétlenül járó Mr. Beanre, aki kedves kis bugyutaságával belopta magát a szívünkbe?
Fesztiválajánló
április 03.
5 perces olvasmány

Nézzük is meg, milyen fellépőkkel várnak minket idén a nagy, zenei fesztiválok.
Mobil Depó
Értesülj az elsők között az új munkákról, kövesd a
Mobil-Depót a Facebookon is!