November hónap depósa Szegeden: Varga István

Mesélj magadról egy kicsit!

Varga Istvánnak hívnak, 22 éves vagyok. A Szegedi Tudományegyetem mezőgazdasági karára járok, mezőgazdasági szakra. Szeptember óta vagyok hallgató, de nem fog sokáig tartani, hisz csak 2 éves a képzés.

 

Minél hamarabb szeretnék munkába állni, két dolog miatt is. Az egyik oka, hogy a szüleim őstermelők, van földünk és gazdaságunk. A másik oka, amiért minél hamarabb szeretnék dolgozni a mezőgazdaságban az az, hogy ez már nekem inkább hobbi, mint hivatás. Nagyon szeretek kint segédkezni, dolgozni már gyerekkorom óta.

Jó hallani, hogy van még ilyen diák, aki nem csak azért dolgozik, mert kell, hanem azért, mert szereti is. Így, hogy van egy gazdaságotok, hogy fér bele, hogy nálunk is dolgozz?

A szüleimet egy kicsit tehermentesíteni szerettem volna anyagilag. Arra jutottunk közösen, hogy nézzek magamnak valami diákmunkát, dolgozzak ott heti 2-3 napot, a többin tanuljak és hódoljak a hobbimnak: a traktorozásnak.

Úgy veszem ki a szavaidból, hogy nálunk kezdtél el dolgozni először diákként. Miért minket választottál?

Igazából „elvitt a marketing”. Ami annyit tesz, hogy Szegeden az összes diákszövetkezetet megnéztem honlaptól kezdve facebook profilon át és a ti felületetek tetszett meg igazán.

 

Beszéltem egy két ismerőssel, baráttal és kiderült, hogy az egyik barátom is nálatok dolgozik. Ő pedig nem választhatott rosszul, és úgy érzem, hogy én se. Azt kaptam, amit a honlapon is érezhető volt, barátságosak vagytok, bármikor rendelkezésre álltok és mindig találunk kompromisszumot.

Melyik munkán dolgozol?

Algyőn dolgozok egy raktárban, körülbelül 4 hónapja heti 2-3-4 napon. Ez a cég használt ruhák behozatalával foglalkozik. Eleinte sok kitartás kellett ehhez a munkához, de 1-2 hét után belerázkódtam és lettek barátaim is.

Miért megfelelő számodra ez a munka; változtál-e valamit?

Úgy érzem, hogy ez a munka teljesen megfelelő számomra. Elfáradok estére, mindig is fizikai munkát szerettem volna csinálni. Amiben talán változtam az az, hogy sokkal kitartóbb lettem, bírom a gyűrődést.

Kitartó? Miért pont ezt a változást emelted ki?

Igen, kitartóbb. Azt vettem észre, hogy sokan nem is igazán szeretnének dolgozni, sokan inkább csak úgy csinálnak „mintha”. Van olyan dolgozó, aki két óra után feladja, de van olyan is, aki meg se próbálja csinálni, mert úgy gondolja, hogy ezt nem fogja bírni. Én bírom, másnak is lehetne.

Örülök neki, hogy segíthettünk azon, hogy még kitartóbb legyél. Gyűjtesz valamire?

Igazából nem. Ami fontos, hogy szeretnék önállósodni, elmúltam 20 és egyetemre járok, már ilyenkor a sarkamra kell állni. Sajnálom, hogy nem hamarabb találtam rátok, nincs viszonyításalapom, de úgy gondolom, hogy ezt a munkát és a veletek való együttműködést már hamarabb el lehetett volna kezdeni, hamarabb tudtam volna segíteni a szüleimen. Nem gondoltam, hogy ilyen egyszerű a ráérésem leadása és a kommunikáció veled, a projektvezetőmmel.

Köszönjük a válaszokat István, ahogy a kitartó és szorgalmas munkádat is, és további sok sikert kívánunk!


További híreink
Miért is van 3-kor 2 óra, avagy mi értelme az óraátállításnak?
október 27.
5 perces olvasmány

A hétvégén elérkezik az idő, ami minden évben.
JÚLIUS HÓNAP DOLGOZÓI-Budapest
augusztus 10.
1 perces olvasmány

Július hónap dolgozója címre 4 szorgalmas diák is rászolgált: Fekete Richárd, Nemesbüki Veronika, Rózsa Bálint és Gaál Gergő. Olvassátok szeretettel a velük készült interjút!
Last minute tojásfestési tippek és kreatív ötletek
április 21.
2 perces olvasmány

Húsvét vasárnap van, és rájöttél, hogy elfeledkeztél a tojásfestésről? Nincs otthon festék? Gond egy szál se! Íme pár tipp, amivel a konyhában fellelhető dolgokkal is színezheted a tojásokat.
Mobil Depó
Értesülj az elsők között az új munkákról, kövesd a
Mobil-Depót a Facebookon is!