December Hónap Depósa Szegeden: Balog Endre

2020. december Hónap dolgozójának Szegeden Balog Endrét választottuk. Olvassátok szeretettel a vele készült interjúnkat:

Mesélj magadról!

 

Balog Endrének hívnak, 29 éves vagyok és informatikát tanulok a Szegedi Tudományegyetemen. A következő év januárjában fogok állam vizsgázni. Az informatikát mondanám a hobbimnak is.

Nagyon jó érzés, hogy annyira szereted az informatikát, hogy az a hobbid is. Dolgoztál már informatikusként, IT munkatársként/gyakornokként valahol?

 

Igen, szakmai gyakorlatra jártam az egyik multinacionális vállalathoz, Szegeden. IT gyakornokként dolgoztam, ahol a főbb feladataim közé tudom sorolni, hogy én szereltem be a monitorokat, telefonon egyeztettem és szervert frissítettem.

Jelenleg melyik munkán dolgozol és mit csinálsz nap mint nap?

 

Vastelepen dolgozok, ez fizikai munka, nem szellemi, ez új nekem. Reggel 6-kor kezdünk és délután 5-ig tart a munkaidő. Eleinte többen serénykedtünk, de már stabilan naponta 2 diákot kér a cég, mert gyorsan haladtunk. Mindennap 8-9 főállású munkavállalóval dolgozunk együtt. Kinti munka, ezért így télen egy kicsit szívósabbnak kell lennünk, de így is gyorsan eltelik a nap, nem véletlen, hogy a projektvezetőnk vasembereknek szólít minket.

Lettek barátaid a vastelepen?

 

Igen, több diákkal is jóba lettem. Vannak alap emberek és facebook csoport is, így könnyű összebarátkozni.

Mennyire nehéz összehangolnod a munkát az egyetemmel?

 

Ebben a távoktatási rendszerben nem nehéz összehangolni. Ha be kell menni az egyetemre, akkor egy kicsit komplikáltabb lesz, de mindenképp szeretném folytatni a munkát.

Miért? Gyűjtesz valamire?

 

Igen, a tandíjra. Sokba kerül az egyetem.

Mi a véleményed a Meló-Depóról és a projektvezetődről?

 

Több diákszövetkezetnél voltam már diák, de Meló-Depóval és veled teljesen meg vagyok elégedve. Igazából jó, hogy kedvesen állsz hozzám és fent tartod a kapcsolatot a diákokkal.

Kedves Endre, köszönjük, hogy válaszoltál a kérdésekre és további sok sikert kívánunk!


További híreink
Május hónap dolgozója: Nagy Sándor Márton
július 01.
1 perces olvasmány

A május hónap dolgozója címet Nagy Sándor Márton nyerte el. Gratulálunk neki ezúton is!
Filmajánló- Valerian és az ezer bolygó városa
július 25.
2 perces olvasmány

Valerian és Laureline a kormány különleges ügynökei, akiket az univerzum rendfenntartásával bíztak meg. Szerelmi szál és akció... Olvasd el, hogyan tetszett a Depós kollégának!
Rossz szokások, intsünk búcsút
március 01.
3 perces olvasmány

De hogyan tudjuk ezt megtenni, illetve mennyi idő szükséges ahhoz, hogy ez biztosan megtörténjen?
Mobil Depó
Értesülj az elsők között az új munkákról, kövesd a
Mobil-Depót a Facebookon is!