2021 utolsó havának legjobb dolgozója Zsóri Áron!

Milyen érzés, hogy te lettél a hónap dolgozója?

Első hallásra meglepődtem, nem is gondoltam volna hogy létezik ilyen a Meló-Depónál.

Mondj egy pár szót magadról, hogy mit tanulsz, mit dolgozol, vagy milyen munkákat vállaltál már nálunk a korábbiakban, mióta vagy velünk?

Jelenleg programtervező informatikus szakon vagyok a Szegedi Tudományegyetemen. Eddig három helyen dolgoztam Szegeden, itt kiemelném az éttermi munkát, amit mindig nagyon szívesen végeztem. A Meló-Depónál 2021 szeptember óta tag vagyok, amit nem bántam meg.

Miért pont minket választottál?

Választás azért került erre a diákszövetkezetre, mert a gólyatáborban az egyik állomásunk volt, és megrögzült a fejemben munkalehetőségként.

Suli mellett mennyire nehéz összeegyeztetni a munkával az időbeosztásod?

Tanulás mellett tökéletesen be tudtam osztani az időmet, szinte csak csütörtökig voltak óráim, a hátralévő napok szabadon maradtak.

És mondd csak, ha nem dolgozol éppen, vagy nem az iskola padjait koptatod, akkor mit csinálsz éppen? Hobbid van esetleg?

Szabadidőmben főképp zenét hallgatok vagy gépen játszok, ha pedig a barátaim ráérnek akkor együtt töltjük az időt.

Munka alatt kaptál olyan pluszt, ami előnyödre vált, vagy ismertél meg új embereket, barátokat?

A munkahelyeken kedves emberekkel ismerkedtem meg, és dolgoztam is egyaránt, illetve tapasztalatot is szereztem, mely a későbbiekben biztosan hasznomra válik.

Mik a terveid a jövőre nézve?

Jövőre tekintve el szeretnék helyezkedni az informatika világában, amibe belegondolva eléggé nehézkes útnak tűnik, de minden a szerencsén és a tudáson múlik.

Na és milyen velünk dolgozni? Elégedett voltál a munkánkkal?

Veletek dolgozni egyszerű és rugalmas, titeket javasollak ha valakinek megfordul a fejében a gondolat, hogy dolgozni akar minél hamarabb egy korrekt diákszövetkezetnél.


További híreink
Így legyen hasznos a sorozatmaraton!
július 30.
4 perces olvasmány

Egy második nyelv elsajátítása manapság szinte alapkövetelménynek számít.
Te mit fogadtál meg 2020-ra?
január 06.
6 perces olvasmány

Munkahelyi erőpróbák- azaz jótanácsok Tőletek, Nektek
október 16.
8 perces olvasmány

Néhány jó tanácsot gyűjtöttünk össze Tőletek és Nektek azért, hogy a közmondással ellentétben ne mindenki a saját kárán tanuljon, hanem a mások tapasztalataiból (is).
Mobil Depó
Értesülj az elsők között az új munkákról, kövesd a
Mobil-Depót a Facebookon is!