5+1 alvási tanácsunk éjjeli baglyoknak

Aludj el szépen kis Balázs!
... és vannak azok az emberek, akiknek ennyi elég is. Ahogy kiejtik a szájukon, hogy ”elmegyek aludni” és 2 perc múlva már húzzák is a lóbőrt.

Ez emberfelettinek hangozhat azoknak, akik erre egyáltalán nem képesek, de mit csináljunk akkor, ha mi is ebbe a kategóriába tartozunk?
1.: Felejtsük el a kék fényt az elalvás előtti időszakban!

Telefonnyomkodás, TV- monitorbámulás? Felejtős!
A kék fény, mint olyan, éberen tartja az agyunkat, így sokkal később jutunk oda, hogy fáradtak vagyunk. Illetve sokkal nehezebben tudunk elaludni miután már a 3. részét pörgetjük A Bridgerton család új évadjának a Netflixen (mindezt hajnali 1-kor).

Az a javaslatunk, hogy a telefont ne is vigyük be abba a térbe, ahol alszunk. Ha az ébresztőnk miatt ez lehetetlen, akkor állítsuk alvó módba, hogy egy rezgés se tudjon minket kizökkenteni, miközben próbáljuk álomra hajtani a fejünket, és itt jön a második tippünk.

2.: Segítsünk az agyunknak azzal, hogy minden tevékenységet az arra általunk kijelölt helyen végezzük. Legyen külön helyünk az evésre, munkára, a tanulásra és az alvásra is.  

Ha nagyon kicsi az élettered, akkor is próbáld meg a lehető legjobban elhatárolni azt, hogy melyik tevékenységet hol végzed. 3.: Hagyjunk időt a gondolatainknak!

Előfordulhat, hogy azért nem tudunk elaludni, mert egésznap csak pörögtünk és nem álltunk meg egy pillanatra sem. Ebbe beletartozik az is, ha folyamatosan ér minket valamilyen impulzus, mint például az, ha egész nap megy mellettünk a televízió.

Lefekvési idő előtt álljunk meg egy kicsit és gondoljuk át a napot, hagyjunk időt megemészteni ezt az elménknek, így nem az ágyban fog minket érni a gondolatok sokasága forgolódások közepette, azt kérlelve önmagunktól, hogy aludjunk már végre el.

4.: Ne a gyógyszerben vagy az alkoholban keressük a megoldást!

Mindenki könnyebben el tud aludni egy pohár bor után. De pihentető lesz, azaz alvás? NEM!
Még ha gyorsabban is alszunk el, akkor sem kapjuk meg azt a hatást, amire vágyunk.

Ami pedig az altatókat illeti, átmenetileg gyors és hatékony megoldást nyújthatnak, de hosszútávon csak sokkal nehezebb lesz gyógyszer nélkül elaludni. Tehát erős függőséget okozhat.

Ha mindenképpen szükségünk van valamire, akkor inkább válasszunk egy alvássegítő, nyugtató teát, mint például a macskagyökér tea. 

5.: Sport és meditáció

Talán a felsorolásban ez üti meg a klisé mércét a leginkább, azonban nem véletlenül ismétli ezt mindenki. A sport nem csak abban segít, hogy elfáradjunk, de a stressz-szintet is csökkenti, a nyugodtabb elme pedig könnyebben elalszik.

A meditáció, a befél figyelés szintén segít abban, hogy megnyugodjunk és feloldjuk a testünkben lévő feszültséget, amivel közelebb kerülhetünk az alváshoz. A lefekvés előtti meditációnál nincsen hatékonyabb módszer, azonban nehézséget jelenthet az elsajátítása. Szerencsére viszont az internet korában számos online tanfolyam létezik, ha pedig belegondolunk abba, hogy a Youtubeon mennyi csatorna foglalkozik a témával, akkor a lehetőségek tárháza kifogyhatatlanná válik.5+1.: Sorozatajánló

Ha egyik módszer sem a te világod, vagy úgy érzed szükséged van valakire, aki vezet az elalvásnál akkor neked ajánljuk a Netflix:  Headspace Guide to Sleep sorozatát. Nem csak a vezetett alvásban ad tanácsokat, de a részek elején rámutat a káros szokásokra, amik befolyásolhatóan hatnak, illetve segít megérteni a testünket.

Ha a meditáció is érdekel, akkor a Headspace előző évada ennek a megtanulásában is segíteni fog.

UI: Ne feledd, hogy nem mindenkinek ugyanaz segít, legyél türelmes magaddal, hagyj időt rá, hogy megtaláld a számodra legideálisabb módszert.

Források: headspace.com; Képek forrása: canva.com 


További híreink
Valentin-napi filmajánló
február 11.
3 perces olvasmány

Már nem kell sokat aludni, hogy Valentin-napra ébredjünk. Na de mi lesz az esti program?
Őszi programajánló - Szeged
október 13.
7 perces olvasmány

Ha nem akarsz otthon ülni… van pár jó tippünk, hogy mivel töltsd el a szép, napos, őszi délutánokat!
To do list – a karanténban
április 20.
4 perces olvasmány

Olyan dolgok, melyekre sosincs elég időnk és kedvünk, de most nincs kifogás, megcsináljuk!
Mobil Depó
Értesülj az elsők között az új munkákról, kövesd a
Mobil-Depót a Facebookon is!