November hónap Depósa nem más, mint Berta Petra!

Mondj pár szót egy kicsit magadról, mit tanulsz, milyen munkát végzel nálunk?

Végzős hallgató vagyok informatikus- könyvtáros szakon. Ebből lehet sejteni, hogy nagyon szeretek olvasni. Ezen felül még nagyon szeretek zenét hallgatni és kreatívkodni.
Már több, mint egy éve éttermi kisegítőként dolgozok a Depónál. Sose szerettem mosogatni, de örömmel megyek dolgozni, mivel a hangulat mindig jó, és úgy érzem, hogy teszek valami hasznosat. Szerintem rengeteg tapasztalatot szereztem, amit majd hasznosítani tudok miután kiszakadok az egyetemi környezetből.

Hogyan tudod összehangolni a munkavégzésed a tanulmányaiddal?

Szerencsére egy olyan szakon tanulok, ahol nincs olyan sok órám, így mindig van pár nap a héten, amikor tudok menni dolgozni. Mindig próbálok figyelni arra, hogy legyen időm a beadandóim megírására, és a munka ne menjen a tanulás rovására. Egy műszakom 6-7 órás, szóval a nap másik felét mindig hasznosan tudom letölteni.

Milyen érzés, hogy te lettél a hónap dolgozója?

Első gondolatom az volt, hogy most már hivatalosan is elismertek munkamániásnak, párszor megkaptam már a munkatársaimtól mikor sokat megyek dolgozni, hogy sztahanovista vagyok.  Nagyon nagy megtisztelés, hogy engem választottatok erre a címre. Egy ilyen címet megkapni visszajelzést ad, hogy jól csinálod a munkád, szorgalmasan, elismerik vele az erőfeszítéseidet. Ez egy nagyon pozitív érzés, főleg most a vizsga szezonban, amikor azt se tudod, hol áll a fejed.

Milyen területen szeretnél elhelyezkedni, ha már nem leszel diák? Miben segítették már elő ezt ezek a tapasztalatok, amiket az iskola melletti munkáid során végeztél?

Elsősorban könyvtárba gondolkozok elhelyezkedni, úgy érzem, hogy az nagyon illene hozzám, de nem zárom ki azt az ötletet se, hogy mellette valami mást is csináljak.
Egy diákmunka nagyon jó felkészítés, hogy milyen lesz az, amikor rendesen dolgozik az ember. Nekem főleg a komolyabb felelősségvállalást mutatta meg, és hogy hogyan tudok beilleszkedni valami teljesen más közegbe. 

Mesélnél egy történetet, ami a munkád során történt és szórakoztatónak, viccesnek találod?

Nálunk egy műszakban mindig történik valami vicces és sokat húzzuk egymást.
Talán a kedvencem egy mostani, amikor az egyik kollégám vett nekem Mikulásra egy macskás kötényt. Vittem le megmutatni mit kaptam, és mikor az egyik szakács meglátta egyből mondta hogy azonnal vegyem le a feketét, ami addig volt rajtam.  A másik szakács meg mérgelődött, hogy ő még sose kapott az illetőtől ajándékot pedig mióta ismeri. 

Mi a véleményed a Meló-Depóról és rólunk?

Nem sok diákszövetkezetnél voltam, de itt mindig nagyon kedves mindenki mikor bemegyek. Szerintem ők itt Szegeden az egyik legjobb diákszövetkezet, és minden elismerésem, hogy ennyi diákkal és munkával tudnak foglalkozni egyszerre. És az se utolsó szempont, hogy egy lépésre van a TIK-től szóval gyorsan el tudom intézni, ha van valami. 



További híreink
Webshopok- miről ismerszik meg az átverés?
február 21.
4 perces olvasmány

Egyre több hazánkban is a webshop, de miről ismerheted meg azokat, ahol eredeti terméket kapsz nehéz munkával megkeresett pénzedért?
Mentesen is teljesen
december 21.
8 perces olvasmány

Mit is fogyasszunk vagy készítsünk akkor, ha van diétázó, ételérzékeny is a társaságban? Hogyan lehet mentesen is teljesen étkezni ekkor is?
Február Hónap Depósa Szegeden: Kemenczés János
március 30.
2 perces olvasmány

Egy vastelepen dolgozok, de jobban hangzik, hogy „vasember” vagyok.
Mobil Depó
Értesülj az elsők között az új munkákról, kövesd a
Mobil-Depót a Facebookon is!