Minden, amit a nyelvvizsgáról tudni kell

Kötelező vagy opcionális? Ingyenes vagy önköltséges? Hasznos vagy haszontalan? – Megannyi kérdés, amikre igazán nehéz választ adni a nyelvvizsgával kapcsolatban, hiszen annyi módosítás és változás történt az utóbbi években. Éppen ezért hoztunk nektek egy kis útmutatót hozzá, hogy tisztább legyen a kép.

Nyelvvizsga árak

Mint mindenhol, a nyelvvizsgák területén is jókora áremelkedés történt az elmúlt időszakban, akár 8-10 ezer forinttal is nőttek a díjak tavalyhoz képest. A legnépszerűbb nyelvvizsgaközpontok árai 40-50 ezer forint körül mozognak egy középszintű, azaz B2-es komplex nyelvvizsga esetén. Külön részekre, vagyis szóbelire és írásbeli bontva a végösszeg már 50-60 ezer körül kóstál. A felsőfokú (C1-es) nyelvvizsgák díjai pedig még ennél is magasabbak lehetnek.

Azonban a költségek elkerülésére létezik kiskapu, az első sikeres nyelvvizsga díját ugyanis 58 ezres határig az állam visszatéríti a vizsgázónak. Ám ez csak azoknak opció, akik még nem töltötték be a 35. életévüket, vagy akik éppen kisgyermekükkel vannak otthon GYES-en vagy GYED-en. Illetve a középiskolásoknak az emelt szintű nyelvi érettségit is érdemes fontolóra venni. Belföldön az emelt érettségi vizsga eredménye, ha legalább 60 százalékos, akkor egy középfokúnak, ha az alatti, akkor egy alapfokú komplex nyelvvizsga-bizonyítvánnyal egyenértékű okiratnak számít. Felvételi pontok

A továbbtanulásban idén, vagyis a 2023-as felvételi jelentkezésben még a központilag meghatározott pontozás van érvényben. Ez azt jelenti, hogy a nyelvvizsgákért maximum 40 pluszpont jár, pontosítva a középfokú okmányért 28, míg a felsőfokúért a 40 pontot lehet bezsebelni az egyetemi felvételiben. Ellenben az emelt szintű nyelvi érettségivel akár plusz 50 pont is elérhető, ha mindkettővel rendelkeztek, akkor is csak az egyikért jár többletpont, és a rendszer azt veszi számításba, amelyikkel ti jobban jártok.

Azonban ezen okmányok létét be is kell bizonyítani, magát a dokumentumot feltölteni nem kell a felvételi rendszerbe, de az okirat adatait meg kell adni. Erre előzetesen a jelentkezés benyújtásával egyidejűleg volt lehetőségetek a már megszerzett nyelvvizsgákról. Ha viszont még csak a jövőben készülsz a sikeres nyelvvizsga letételére, azt az ügyintézési időszakban április közepétől július 12-ig igazolhatod. 

Más lesz a helyzet jövőre, miképp 2024-től az egyetemek maguk határozzák meg a felvételi követelményeiket, ennélfogva azt is, hogy mire és mennyi pluszpontot adnak. Az eddigi nyilatkozatok alapján továbbra is előnnyel indulnak azok a felvételin, akik nyelvvizsgával a zsebükben vágnak neki. Lesz, ahol akár a maximum többletpont, azaz 100 pont is elérhető lesz különböző nyelvvizsgákkal, és néhány egyetemen már a részvizsgákért is (csak írásbeli vagy szóbeli) is többletpont ütheti majd a felvételizők markát. Diplomaszerzés és munkavállalás

A kormány idéntől a felsőoktatási törvény módosításával már nem írja elő jogszabályban, hogy a diploma megszerzéséhez nyelvvizsga is szükséges legyen. Ez a gyakorlatban azt jelenti, a felvételi rendszerének megváltoztatásához hasonlóan, hogy az egyetemek maguk dönthetnek a nyelvvizsga feltételéről a diplomák kiadásánál.

A koronavírus után bevezetett nyelvvizsga-amnesztia következménye a döntés, hiszen eddig éves szinten több ezer diploma beragadásához vezetett a központi jogszabály. Eddig ugyanis az alapszakosoknak legalább egy középszintű nyelvvizsgával kellett rendelkezniük ahhoz, hogy kézhez kapják a diplomájukat. Innentől azonban ezt is az intézmények dönthetik el, hogy milyen nyelvi képzettséget várnak el a kimenő hallgatóktól.

Ez viszont még nem jelenti azt, hogy a munkaerőpiacon ne lenne elvárás a diplomás munkavállaók esetében a nyelvtudás. Hangsúlyozom a nyelvtudást, habár az önéletrajzban jól mutat a megszerzett nyelvvizsga, de rengeteg munkaadó a valós képzettségre kíváncsi, így nem ritka, hogy az állásinterjún is letesztelik a jelentkező nyelvtudását.

Egy szó mint száz, nyelveket beszélni érdemes és hasznos, még akkor is, ha a jelenlegi oktatási rendszer erre nem kötelez. Ahhoz, hogy helyt tudj állni a világban, muszáj legalább egy idegennyelvet elsajátítanod, és ha már beszéled, akkor az se árt, ha ezt egy papírral is bizonyítani tudod.

Források: eduline, pénzcentrum, index, Képek forrása: freepik.com


További híreink
Szeptember hónap dolgozója Budapesten: Sánta Adrienn
november 05.
1 perces olvasmány

A szeptember hónap dolgozója Budapesten Sánta Adrienn lett, aki már lassan 2 éve dolgozik a Pepco munkatársaként az egyetem mellett.
5+1 alvási tanácsunk éjjeli baglyoknak
március 31.
4 perces olvasmány

Nehezedre megy esténként az elalvás, mert kavarognak a gondolataid, nehezedre megy a kikapcsolás? Hoztunk Neked néhány tippet, ami segíteni fog!
Vegyszermentes védekezés a rovarok ellen, hogy csípésmentes legyen a nyár!
június 30.
4 perces olvasmány

A nyári időszak nem csupán a szabadságról, a strandolásról és a fesztiválokról szól, ellenben megvan ennek is a maga árnyoldala: tombol a hőség, ellepnek mindent a bogarak, megjelennek a vérszívók.
Mobil Depó
Értesülj az elsők között az új munkákról, kövesd a
Mobil-Depót a Facebookon is!