Télen is megtartanád a barnaságodat? Ezekre figyelj és vigyázz!

Ahogy a napsütéses órák száma, úgy a nap ereje is folyamatosan csökken a hónapok előrehaladtával így nem lehet olyan könnyen lebarnulni, mint nyáron. Emellett a nyári barnaság is egyre jobban eltűnik, ami sokakban felvetheti a mesterséges barnulás ötletét. Magyarországon elterjedtek a különböző szolárium láncok üzletei, így sok városban más több különböző szolgáltató kínál jobbnál jobban hangzó barnulási lehetőséget. Többen azzal igyekeznek új vendégeket becsábítani, hogy saját berendezésüket másokéhoz képest biztonságosabbként reklámozzák, ez azonban többnyire nem teljesen igaz, de legalábbis nem jelentős mértékben. A szzolizásnak számos egészségkárosító veszélye van, amiket fontos mérlegelni mielőtt belevetnéd magad a legközelebbi szalon ágyaiba.
Néha találkozhatunk azzal az állítással, hogy a szolárium használata kevésbé veszélyes, mint a napsütés, viszont ezt a bőrgyógyászok cáfolják. Csakúgy, mint a Nap, a szoli is UV sugarakat bocsájt ki, ami kutatások alapján káros a bőrnek forrástól függetlenül. Ami a szoláriumokat még rosszabbá teszi az, hogy 10-15-ször annyi UV sugarat bocsájtanak ki, mint a Nap. Az a veszélyes az UV sugárzásban, hogy a bőr barnulásán túl ez vezet a leégéshez és nagyon nagy mértékben hozzájárul a bőrrák létrejöttéhez is. A laphámsejtes karcióma kialakulásának veszélyét 58%-kal, míg a másik leggyakoribb bőrrák típus, a bazálsejtes karcióma esélyét 24 %-kal növeli a szolárium használata az Amerikai Bőrgyógyászati Akadémia (AAD) kutatásai szerint.

A nagyon komoly egészségügyi kockázat mellett esztétikai szempontból is hátrányos hosszú távon az ilyen típusú mesterséges barnulás, hiszen a barnulóknál évekkel korábban megjelennek a ráncok, öregségi foltok és a bőr is sokkal korábban veszít természetes feszességéből.  A bőr fiatalságát a megfelelő UV sugárzás elleni védelemmel lehet fenntartani. Fontos a megfelelő napvédő krémek használata és természetesen a szolik elkerülése ahhoz, hogy a bőr hosszan megőrizze fiatalságát.
Ahogy a természetes napsütés, úgy a szoláriumi berendezések is veszélyt jelentenek a bőr mellett a szem egészségére is. A természetes napsütésből származó sugárzás hozzájárulhat a szürkehályog kialakulásához. Sok esetben a szoláriumok által biztosított védőszemüvegek nem elég erősek a Napnál is nagyobb intenzitású UV sugarakkal szemben. A hétköznapokban is ajánlott megfelelő napszemüveget használni, ha napsütéses időben kimegyünk a házból, de a szoláriumban különösen erős szem védelemre lenne szükség a szürkehályog és a szem melanoma (szem rák) ellen.

Gyakran hallhatjuk a szoláriumokkal kapcsolatban, hogy valaki a leégést szeretné megelőzni azzal, hogy egy „alap barnaságot” létrehoz ott. Ez teljességgel tévhit, ezért fontos tisztázni a pontatlanságokat. Mivel a szoliban nagyon könnyen leéghetünk, a használata egyáltalán nem garantálja, hogy pontosan milyen árnyalatú bőrrel sétálunk ki. Lehet, hogy kicsit leszünk barnábbak, mint előtte, de furcsa narancssárga árnyalatot is felvehet a bőrünk, esetleg teljességgel leéghetünk. Emellett bármikor leéghetünk a napon függetlenül attól, hogy előtte barnult kicsit a bőrünk vagy sem, így nem éri meg kockáztatni a szolit. A leégést valójában megfelelő napsütés elleni védelemmel, megfelelő öltözékkel, direkt napsütést kerülésével, naptejjel lehet elkerülni.
Kevesebbszer ismételt, de szintén téves információ, hogy a szolizás valamilyen módon a szervezet D vitamin termeléséhez hozzájárulna. A szoláriumi ágyak égői UVA sugarakat bocsájtanak ki, míg a szervezetnek UVB-re van szüksége a D vitamin előállításához. Éppen emiatt egészségügyi szakemberek, bőrgyógyászok azt javasolják, hogy az étrendünkbe iktassunk be inkább magas D vitamin tartalmú élelmiszereket, hiszen ezzel az egészséges felnőtt képes bevinni az egészséges működéshez szükséges mennyiséget. Néhány ilyen alapanyag az állati és növényi tej, gomba, különböző halfajták vagy a tojás.

Nem ez jelenti a legnagyobb veszélyt, de meglepő lehet, hogy a szolizás új kutatások szerint függőséget is okozhat. Ezen kutatások alanyai arról számoltak be, hogy nehezen állnak le vele. A folyamat során rendszeresen nagy dózisban kapnak UV sugárzást, így amikor ez elmarad könnyen depressziósnak vagy nyugtalannak érzik magukat. 
Az egész éven keresztül tartó barnaság elérhető önbarnítókkal is szolárium helyett. Több szakember is ezt javasolja, hiszen ez nem jár nagy mennyiségű UV sugárzással. Ezt, mint a neve is sugallja, otthon magunkra is felvihetjük, de fordulhatunk profi szakemberhez is, hogy elkerüljük a furcsa narancssárga árnyalatokat vagy a nehezen elérhető bőrfelületek kihagyását. Ebben az esetben is fontos a megfelelő napfényvédelem, mert az önbarnító ezt nem biztosítja.

A felsoroltak alapján javasoljuk, hogy a hideg és felhős idő ellenére se a szoláriumi barnaságban keresd a megoldást a nyárutáni vágyódásra. Ha mindenképpen szeretnéd megőrizni a nyaraláson szerzett barnaságot, válaszd inkább az önbarnítót, hiszen ez még mindig kevesebb veszéllyel jár még ha nem is teljesen természetes. A fiatalos kinézet megőrzéséhez pedig érdemesebb az UV sugárzás ellen inkább védekezni, mintsem kifejezetten kitenni ennek a bőrt.

írta: Csóka Anna

források: health.com, aad.org, health.clevelandclinic.org

képek forrása: unsplash.com


További híreink
Nem tudsz várni az új Harry Potter sorozatig? Itt van néhány varázslatos néznivaló!
szeptember 08.
10 perces olvasmány

Szereted a mágikus hangulatot, de nem akarsz a Harry Potter sorozatig várni? Ezt nézd meg!
ADÓBEVALLÁS 2023 / PERSONAL INCOME TAX RETURN INFORMATION
január 30.
4 perces olvasmány

ADÓBEVALLÁS 2023 / PERSONAL INCOME TAX RETURN INFORMATION!
Belföldi kirándulóhely tippjeink
július 21.
9 perces olvasmány

Összeszedtünk néhány kedvenc kirándulóhelyet Magyarországon belül - mi már leteszteltük őket, és nyugodt szívvel tudjuk ajánlani. Böngészd át, hátha kedvet kapsz hozzá Te is! ;)
Mobil Depó
Értesülj az elsők között az új munkákról, kövesd a
Mobil-Depót a Facebookon is!